A Pecaverzum beszámolója szerint F. Gy. balatonfűzfői lakos május 16-án a Balatonon, Balatonkenese térségében, eltiltás hatálya alatt egy időben négy bottal, engedély nélkül, behúzós módszerrel horgászott.
A halőrök megtették a helyszínen a szükséges intézkedéseket a többszörös szabályszegővel szemben, az ügyben a Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság hozott elmarasztaló döntést. Ennek értelmében F. Gy.-t 203.750 forint halvédelmi bírsággal, valamint 14 hónapos horgászattól való eltiltással sújtották.
Behúzásnak, behordásnak minősül az a horgászmódszer (azonos a bojlizással), amelynek során a horog és a horgászbot közötti távolság nem kizárólag a dobás ereje által alakul ki, tehát ha a horgász a szereléket eszköz használatával (például csónak, etetőhajó, egyéb megengedett jármű), vagy a vízben begyalogolva, beúszva juttatja el a horgászhelyre. Szintén behúzásnak minősül a vízben történő begyalogolással, majd dobással bejuttatott végszerelékkel való horgászat mindaddig, míg a Balaton átlag vízállása 80 cm felett van
2022-ben a balatoni rekordbírság 160 ezer forint volt, míg 2021-ben 354 ezer, eddig idén F. Gy. állhat fel bírságával a képzeletbeli dobogó nem túl dicsőséges legfelső fokára.
Nagyon komoly szankciókra számíthatnak a szabálytalanul pecázók – fotó: pixabay
A 2023 első hat hónapjában meghozott és nyilvánosságra került halgazdálkodási hatósági döntések értelmében hatan is kaptak százezer forintos, vagy azt meghaladó halvédelmi bírságot a Balatonnál.
F. B. fonyódi lakosnak például azért kellett 167.500 forintot fizetnie (eddig amúgy ő volt az idei rekorder), mert április 11-én Fonyód térségében megtartott négy pontyot, de csak hármat írt be a fogási naplójába, a negyediket – amely hétkilós volt – "elfelejtette". Tettéért 30 hónapos horgászattól való eltiltást is kapott.
A szabálytalanul horgászókkal szemben alkalmazott szankciók egyébként igen kemények: akár öt évre is eltilthatják őket a pecázástól, s az elkövetett cselekménytől függően emellett akár kétmilllió forintos bírságra is számíthatnak.
A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó kiemelt cselekmények és az eltiltás mértéke:
- Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény (pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése: 3-5 év
- Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása: 3-5 év
- Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete: 3-5 év
- Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata: 1-5 év, de legalább az eltiltás idejének a duplája
- Felső méretkorlátozás megsértése: 1-5 év
- Darabszám korlátozás megsértése: 1-5 év
- Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés: 1-3 év, de legalább az eltiltás ideje
- Hal jelölése, csonkítása: 1-3 év
- A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása): 1-3 év
- Tilalmi idővel védett, vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása: 1-3 év
- Alsó méretkorlátozás megsértése: 1-3 év
- Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete: 1-3 év
- Egyéb, helyi horgászrend horgászati szabályait érintő szabálysértés: 3 hónap-1 év
Ennek ellenére a szabálytalanságok sok helyen emelkedő tendenciát mutatnak. A Balatonon például az elmúlt években drasztikus mértékben, két év alatt a négyszeresére nőtt a halőri intézkedések száma.