Hamarosan itt a karácsony. Hiába tudjuk minden évben előre, hogy mikor jön el, sokan mégis az utolsó pillanatra tartogatják az ajándékok beszerzését. A kapkodás miatt pedig sokszor semmi sem jut eszükbe, és így kénytelenek valami teljesen átlagos, vagy éppen haszontalan dolog mellett dönteni, és azt adni a szeretteiknek. De ennek idén nem kell így lennie! Ha valami igazán élőt és szívből jövőt szeretnél ajándékozni, ültess növényt a szeretteidnek.
Így igazán egyedit kapnak, ami nélküled nem jöhetett volna létre, és nem kell kapkodnod, hiszen az ajándék már megvan, ráadásul napról-napra egyre szebb lesz.Ezek a napok a legalkalmasabbak, hogy eldöntsd, kinek milyen növényt szeretnél ajándékba adni, és el is ültesd azokat.
Adj ajándékba saját kezűleg ültetett karácsonyi kaktuszt. Fotó: 123rf,.com
Mit jelent a dugványozás?
A dugvány egy olyan növényi rész, amelyet levágunk az anyanövényről és kigyökereztetjük, majd az új növénnyé fejlődik. Többféle dugvány létezik.
- A fejdugványt a növény csúcsáról vágjuk le. Legalább 4-6 levélpárt kell levágni ahhoz, hogy életképes maradjon. Alulról el kell távolítani a leveleket, hiszen vízbe fogjuk tenni, így azok egészen biztosan elrothadnának. Viszonylag hamar gyökeret fog növeszteni, így ezután már virágföldbe ültethető.
- A szárdugványt a szár középső vagy alsó részéből vágjuk le. Körülbelül 10 cm-es szárdarabot kell levágni, az aljáról el kell távolítani a leveleket, majd gyökereztetni. A gyökerek megjelenése után ültethető földbe.
- A levéldugvány csupán egy levél, melyet a nyéllel együtt kell levágni az anyanövényről. Ezután vagy vízbe kell tenni, vagy földbe kell dugni.
Ezeket a növényeket próbáld meg dugványozni
A dugványozás segítségével kedvenc növényeidből ajándékozhatsz a szeretteidnek. Dugványozd őket, majd tedd egy szép kaspóba, és máris csodás ajándék válhat belőlük szeretteid részére. Mi a következő növényeket szoktuk ajándékba adni.
1. A karácsonyi kaktusz tökéletesen alkalmas arra, hogy gyönyörű karácsonyi ajándékot nevelj belőle. Szaporítása nagyon egyszerű. Első lépésként válassz le egy rövid, Y alakú darabot valamelyik szár végéről. Ez a levágott darabka fontos, hogy egészséges legyen és legalább két-három, egymáshoz kapcsolódó részből álljon. Hagyd pár órán keresztül száradni, mielőtt a gyökereztetéshez elülteted.
Októberben dugványozd a muskátlit. Fotó: 123rf.com
Dugványainak gyökereztetése sem bonyolult. A levágott darabot tőzeg és homok keverékéből álló, nyirkos ültetőközegbe kell ültetni. A dugványt körülbelül a hosszúságának egynegyedéig dugd be az ültetőkeverékbe. A cserepet helyezd világos helyre, ahol nem éri közvetlen napfény. A dugványt óvatosan öntözd, hogy nehogy rothadásnak induljon. Két-három hét elteltével kezd majd el a dugvány növekedni, így láthatóvá válnak a vöröses színű hajtások.
Miután gyökeret eresztett, ültesd át egy másik, virágfölddel töltött cserépbe, amelyhez előzőleg adj egy kevés homokot vagy komposztot is. Ne ijedj meg, a dugvány eleinte nem néz ki túl élettelinek. Ez teljesen természetes, hiszen a növénynek hozzá kell szoknia az új környezetéhez. Innentől már nyugodtan öntözheted gyakrabban, és tápoldatot is adhatsz neki. Most már kerülhet olyan helyre a cserép, ahol több napfény éri.
Minél több fény éri, annál több virágot fog hozni. De közvetlen napsütésnek továbbra se tedd ki, mert megéghetnek a levelei. Ügyelj rá, hogy soha ne száradjon ki teljesen a földje. A karácsonyi kaktusz kedveli a magas páratartalmú környezetet, és a 20 Celsius-fok körüli hőmérsékletet.
2. A levélbegóniákat is igazán egyszerűen tudod dugványozni, hiszen csak egy szép, nagy levelet kell levágnod a nyéllel együtt, majd vízbe, vagy földbe tenned. Hogy ne süllyedjen el a levél, fedd be az üveg tetejét celofánnal, vágj rá egy lyukat, és azon keresztül dugd bele a levelet a vízbe. Sok fényre és melegre van szüksége ahhoz, hogy minél gyorsabban gyökeret eresszen.
3. A márványos szobai futóka szaporítható fej- vagy szárdugvánnyal. Vágj le a növény hajtásai közül egy 20 cm-es darabot, tedd vízbe, és várd meg, amíg megjelennek a gyökerei. Amint megtörténik a gyökér kifejlődése, ültesd virágföldbe.
4. Októberben jön el a muskátli dugványozásának ideje. A hajtásokat egészséges, gazdagon virágzó bokorról vágd le, éles késsel, hogy ne roncsold, hiszen akkor nem fog gyökeret ereszteni. A levágott dugvány 10-12 cm-es legyen. Szedd le az alsó leveleket, hogy ne rothadjanak el. Tedd morzsás szerkezetű, tápdús talajba. A cserép kerüljön világos helyre, de ne érje napsütés. Csak akkor öntözd, ha a földjének felszíne kiszáradt. A dugványozást követően körülbelül 4 hét múlva jelennek meg az első levelek.
5. Az anyósnyelvet is levéldugvánnyal szaporíthatod. A levágott levelet tedd egy edénybe, amelyben víz van. Ne tedd ki közvetlen fénynek az üveget, de legyen világos helyen. Pár naponta cseréld a vizet. A gyökerek két héten belül fognak megjelenni, és ekkor már el is ültetheted a kis anyósnyelveket.
+1. A pozsgásokat is nagyon egyszerűen szaporíthatod. Óvatosan vedd le a levelet a szárról, hagyd pár napig kiszáradni, majd tedd a talaj tetejére. Néhány hét múlva meg fogod látni, hogy a levélből gyökerek nőnek. Ügyelj rá, hogy le legyenek fedve földdel, különben ki fognak száradni. Pár hónappal később, amikor a kis pozsgások már nagyobbak lesznek, ültesd át őket egy nagyobb cserépbe.