Egy friss tanulmány szerint létezik egy természetes ásványi anyag, melynek pótlása visszafordíthatja a memóriavesztést és a kognitív hiányosságokat. Ez a szelén, amely számos élelmiszerben megtalálható, például a brazil dióban, a halakban, a tojásban, a hosszú szemű barna rizsben, a marhahúsban, a csirkében és a tejben.

Ez az erős antioxidáns fontos az immunrendszerünk, az anyagcserénk, a pajzsmirigyműködés és a kognitív egészségünk szempontjából is. Egy tanulmány szerint pedig képes visszafordítani a stroke utáni kognitív problémákat is, és javíthatja a kognitív funkciókat, beleértve a memóriát és a tanulást.

Korábbi tanulmányok szerint a fizikai aktivitás lassítja az életkorral összefüggő kognitív hanyatlást. A testmozgás ugyanis megemeli a vérben a felszabályozott fehérjék szintjét, és az egyik ilyen fehérje a szelenoprotein P (SEPP1), amely a szelént az agyba szállítja.


Dr. Walker, a tanulmány vezető szerzője elmondta: az elmúlt 20 évben már tudták, hogy a testmozgás új idegsejteket hozhat létre az agyban, de nem igazán értették, hogyan. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a szelénpótlás képes-e utánozni a testmozgás hatását az öregedő agyra.

A kísérletben egereknek egy hónapon keresztül szeleno-L-metionint (a szelén egyik formáját) adtak. Kiderült, hogy a szelénpótlás növelheti az idegsejtek termelődését, és javíthatja a kogníciót idős egerekben. Az új neuronok keletkezésének szintje az idős egerekben gyorsan csökken, akárcsak az emberekben. Amikor szelénpótlást adtak az egereknek, az idegsejtek termelődése megnőtt, ami visszafordította az öregedés során megfigyelhető kognitív hiányosságokat.

szelén élelmiszerek

Megfelelő, kiegyensúlyozottan táplálkozás esetén általában jó az emberek szelénszintje – fotó: Shutterstock

A kutatócsoport azt is megvizsgálta, hogy a szelén képes-e visszafordítani a memóriavesztést és javítani a tanulási funkciókat agyvérzés után. Dr. Walker erről így nyilatkozott: "A fiatal egerek nagyon jók a tanulási és memóriafeladatokban, de a stroke után már nem tudták elvégezni ezeket a feladatokat. Azt találtuk, hogy a stroke-ot elszenvedett egerek tanulási és memóriazavarai normalizálódtak, amikor szelénpótlást kaptak."

A nagy mennyiségű szelénpótlás hosszú távon azonban komoly egészségügyi problémát okozhat, ezért a szeléntartalmú élelmiszerek sokkal jobb megoldásnak tűnnek.

A diófélék, a tenger gyümölcsei, a hüvelyesek, a tojás, a teljes kiőrlésű gabonafélék, a húsok és a tejtermékek mind tartalmaznak szelént, így könnyen beilleszthetők az étrendbe.

Fontos azonban, hogy a szelénpótlásra nem szabad a testmozgás teljes helyettesítőjeként tekinteni, és a túl sok szelén káros lehet!

Megfelelő, kiegyensúlyozottan táplálkozás esetén általában jó az emberek szelénszintje, azonban idősebb embereknél a szelénpótlás hasznos lehet.

Forrás: in.hu