Amikor közeledik a karácsony, a családokban elindul a karácsonyfa beszerzés rituáléja. Lehet műfenyő, vágott, esetleg dézsás, a folyamat nem egyszerű. Először is el kell dönteni, hogy melyik változat felel meg a család legtöbb tagjának. Abban ne reménykedjünk, hogy mindenkinek meg fog felelni, de ha már a többség mellette van, bíztató tud lenni.

Ezek után nem árt átvizsgálni, hol lenne hely a karácsonyfa számára, mert az már meg is határozza, hogy milyen méretű fát választhatunk. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha díszek lesznek rajta, akkor legyen elég hely elférni mellette, különben több lesz a dísz a földön, mint a fán.

Majd amikor már minden információval fel vagyunk vértezve, elindulunk hogy megvívjuk az ünnep legnagyobb csatáját, vagyis hogy a miénk lehessen a tökéletes karácsonyfa. Mi most a vágott fenyők kiválasztásának rejtelmeibe fogunk beavatni, hogy könnyebbé tegyük a választást, és óriási dicsőség vegyen körül, amikor megjelensz az ajtóban a beszerzett karácsonyfával. De természetesen javasoljuk, hogy aki teheti, vásároljon dézsás fenyőt, és ültesse ki a kertbe az ünnepek után. Ehhez összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat ebben a cikkünkben.

A vágott fenyő népszerűsége töretlen

A vágott fenyőnek sokáig nem volt alternatívája, hiszen nem voltak műfenyők, és csak kevesen állítottak dézsás fenyőt az otthonukba. Ez pedig azóta is azt jelenti sokak számára, hogy ha fenyővásárlás, akkor csakis a vágott fenyő jöhet szóba, hiszen ez hozza vissza a régi családi emlékeket. Amelyek valljuk be, nem voltak mindig olyan romantikusak, mint ahogyan most, utólag visszaemlékszünk rájuk. Gondoljunk csak a fenyőtalpba faragás rituáléjára.


Addig, amíg a dézsás fenyőt csak egy hétig lehet a lakásban tartani, addig a vágott fenyő esetében ez nem így van. Ha tartós fajtát vásárolunk, akár hetekig is meg tudjuk tartani úgy, hogy közben nem gázol az egész család bokáig tűlevélben.

fenyő fenyőfa vásárlás

Hamarosan itt az ideje, hogy megvásároljuk a tökéletes karácsonyfának való fenyőt. Fotó: Shutterstock

A vágott fenyő ugyan egyszer használatos, de éppen ezért könnyű szállítani és tárolni, és persze mozgatni is. Ráadásul akár többméteres példányt is választhatunk belőle, ha éppen ahhoz van kedvünk. A vágott fenyők kínálata is jóval nagyobb, mint a dézsás változatoké.

A vágott fák 99%-a mezőgazdasági művelésből származik, tehát nem az erdők csökkennek a kivágásukkal. Hazánkban jellemzően 7-8 különböző fajta vágott fenyő kerül kereskedelmi forgalomba. Ezek közül a leggyakoribb a közönséges luc, az ezüstfenyő és a nordmann fenyő.

Melyik fenyőt válaszd?

A lucfenyő a legelterjedtebb fenyő, klasszikus, rajzolni sem lehet szebbet formájával. Az ára alacsonyabb a többi fenyőénél, azonban nagy hátránya, hogy viszonylag hamar elhullajtja tűleveleit.

Ezzel szemben a nordmann fenyő tartósabb, és tűlevelei a luccal ellentétben nem szúrósak, így kisgyermekes családoknál is idális, azonban az ára magasabb. Az ezüstfenyő magasabb árát kompenzálhatja, hogy leveleit sokáig megtartja, a színe pedig igazán különleges, és igazán tartós még meleg lakásban is.

A luc szép, illatos és olcsó, de hamar kiszárad, általában legfeljebb két hetet bír, az ezüstfenyő vagy a nordmann ellenben akár egy hónapig is díszlik a fűtött nappaliban.

Azonban nagyon sokat számít, hogy mennyire frissen vágott az adott fa. Érdemes tehát nem az utolsó pillanatra hagyni a beszerzést, hiszen a sokból könnyebb a legszebbet megtalálni. Így hát a forma és a frissesség a legfontosabb szempont a fenyőfa vásárlás során. Ahhoz pedig, hogy megtudjuk, melyik a legjobb választás, vessünk be pár trükköt.

Azonban legyünk vele tisztában, hogy ha egy vágott fenyőt már novemberben kitermeltek, azaz kivágtak, és szűk egy hónapig az árusnál hevert, akkor már megindult a száradás.

Így derítheted ki, hogy mennyire tartós a fenyőfa

A fenyő törzsét függőlegesen tartva csapjuk oda közepes erővel a földhöz, egyszer-kétszer, és ha látjuk, hogy hullik róla a tűlevél, akkor már száraz a fa, így nem érdemes megvenni. Azonban előtte nézzük meg, hogy mennyire ideges természetű az árus, mert nem biztos, hogy ezt jó szemmel fogja nézni.

Kissé biztonságosabb megoldás, ha a tűlevelet meghajlítjuk, majd elengedjük. Amennyiben a tűlevél rugószerűen kipattan, kiegyenesedik, akkor nedvdús és friss, de ha kettétörik, vagy lassan áll vissza, akkor száraz a növény, így nem érdemes megvásárolni.

Éppen ezért nem sok jót jelent, ha becsomagolva árulják a fákat. Nézzük meg a fát, és utána csomagoltassuk csak be. Érdemes magunkkal vinni a talpat is, így bele tudjuk próbálni a fát, sőt, meg is tudjuk kérni az árust, hogy segítsen beleállítani, így sok mindentől kíméljük meg magunkat és a családunkat az ünnep első napján.

fenyő fenyőfa vásárlás

Legyen a fenyőfa kiválasztása közös családi program. Fotó: Shutterstock

A legjobb, ha a megvásárolt fa nem kerül be rögtön a lakásba. Tároljuk inkább hűvös, hideg helyen, mint amilyen a garázs, a kamra, az erkély, vagy a folyosó, de a kertbe is kirakható a vágott fenyő, a hó sem fog ártani neki. Miután bekerül a lakásba, érdemes vízzel teli talpba állítani, így késleltetni tudjuk a tűlevelek hullását. Azonban vigyázzunk, hogy az elektromos égők vezetéke ne érintkezzen a vízzel.

Mindenkinek kívánjuk, hogy találja meg a számára legtökéletesebb fenyőfát és teljen csodálatosan az ünnepe!