A kertünk egész nyáron át tele volt csodás növényekkel, melyek egy részét balkonládában, vagy cserépben nevelgettük. Azonban ezek a növények nem maradhatnak védtelenek a hideg idő beköszöntével, így gondoskodnunk kell a teleltetésükről.

Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a teleltetés alatt milyen körülményeket biztosítunk a számukra. Ha tudjuk a titkot, a növényeink újult erővel pompáznak majd tavasszal.

Erre figyelj a cserepes növényeid teleltetésénél

1. Ilyenkor már nem szabad tápoldatozni a teleltetést igénylő cserepes növényeinket, hiszen a későn fejlődő hajtások már nem tudnak fásodni, így nem tudják megvédeni magukat a hidegtől.

2. A túlságosan nagyra nőtt, elterebélyesedett növényeket vágjuk vissza, mielőtt a teleltetési helyükre vinnénk őket. Ez a szállítást és a tárolást is megkönnyíti.

3. A muskátlit akkor vigyük be a teleltetőhelyére, amikor odakint 0 Celsius-fok körülire esik hajnalban a hőmérséklet. Az első fagyokat semmiképp se várjuk meg. Amennyiben még tele van virággal, azokat vágjuk le, a bimbókkal együtt, és távolítsuk el a száraz, sárguló leveleket, és az esetleges beteg részeket is a növényről a teleltetés előtt.

muskátli rózsaszín

A muskátli jövőre is elkápráztathat bennünket a virágaival, ha helyesen teleltetjük. Fotó: Pixabay

A muskátli teleltetésére a legalkalmasabb egy világos és hűvös helyiség. A hőmérséklet ne emelkedjen 4-10 Celsius-fok fölé, hiszen így a növény a tél folyamán nem fog tovább fejlődni, és így nem jelennek meg rajta laza szövetű, téli hajtások. Azonban ez alatt a hőmérséklet alatt sem jó a növénynek, mert könnyen fagykárt szenvedhet. A muskátlit teleltetés alatt elég két vagy három hetente egyszer meglocsolni. Fényre is szüksége lesz a muskátlinak, így olyan helyiséget keressünk számára, ahol ezt is megkapja, különben elhullajtja a leveleit.


Ha világos helyiségben teleltetjük a muskátlit, nem szükséges kiszedni a cserépből, vagy a balkonládából. Azonban, ha csak sötét helyen tudjuk teleltetni, akkor feltétlenül szedjük ki a töveket. . Tisztítsuk meg a földtől, majd vágjuk vissza a gyökereket és a hajtásokat. Ezután tekerjük óvatosan újságpapírba, és vagy lógassuk fel fejjel lefelé, vagy fektessük őket egymás mellé egy ládába.

4. A futómuskátli csak világos, fűtött helyiségben, rendszeres öntözéssel képes életben maradni. A hajtásait vágjuk vissza a felére, vagy a háromnegyed részére, és két-három hetente öntözzük meg.

5. Az őszi időszakban már ne locsoljuk az amarilliszt. A cserepes amarillisz esetén a hagyma maradhat a cserépben, és azt szintén tartsuk száraz, hűvös helyen. A pihenési időszak legalább 8-10 hétig kell, hogy tartson. A téli nyugalom után várjuk meg a tavaszi, fagymentes napokat, és csak ezután kerüljön ki újra a növény a szabadba.

6. A leander mediterrán faj, így nem hagyhatjuk kint a téli hidegekben. Amikor 6-7 Celsius-fok köré süllyed a hőmérséklet, meg kell kezdeni a teleltetését. A leander elég nagy terjedelmű növény, ezért a teleltetés előtt érdemes visszavágni a hajtásait. Csak azokat a hajtásokat vágjuk le, amelyek valóban zavaróak, az igazi metszését hagyjuk meg tavaszra.

A leandert hűvös, száraz helyen kell teleltetni, ahol nem megy a hőmérséklet 4 Celsius-fok alá. Annyi vizet kell kapnia télen is, hogy ne száradjon ki a földje. Fontos, hogy a teleltetésre kiválasztott helyiség jól szellőzzön és jusson be némi fény is. Addig kell zárt helyen tartani, amíg a kinti hőmérséklet eléri a 15 Celsius-fokot. Azonban ne hirtelen tegyük ki a leandert az udvarra. Fokozatosan szoktassuk hozzá a fényhez és a hőmérséklethez.

7. Ha pálmát tartunk, vagy télállót válasszunk, vagy készüljünk fel rá, hogy teleltetni kell. Ha a pálma már évek óta a kertben van, természetesen nem kell kiásni és bevinni a téli időszakban sem. A hó sem árt neki, hiszen kiváló hőszigetelő hatása van, azonban a jeget mindenképpen el kell távolítani róla.

rózsaszín leander

A leander is túléli a telet, ha megfelelően teleltetjük. Fotó: Pixabay

Különösen óvni kell a pálmát akkor, amikor az éjszakai hőmérséklet -12 Celsius-fok alá süllyed. Ez nem csupán a fiatal, de még az idősebb növényeket is meg tudja viselni. Alkalmazhatunk erre egy egyszerű takarót, amibe belecsavarjuk, de a zsákvászon is tökéletesen megfelel. Idősebb növényeknél fogjuk össze a lombkoronát, és kössük meg, hogy minél jobban védve legyen a pálma szíve. A koronát be lehet takarni zsákvászonnal vagy takaróval. Ha a pálmafa nem dobja le a száraz leveleit, akkor a téli időszakban érdemes azt rajtahagyni, hiszen ez is komoly szigetelést tud nyújtani a hideg napokon.

Nem mindegy, hogy télálló, vagy fagytűrő a pálmafánk. A télálló növények esetében a téli csapadék nem jelent problémát, de a fagytűrő növényeknél ez komoly gondot okozhat. A teleltetés megtervezésénél tehát figyelembe kell vennünk, hogy az adott pálma télálló vagy fagytűrő.

Ha a pálmánk kinti teleltetése nem megoldott, kereshetünk egy kertészetet, ahol gondoskodnak az elszállításáról, a teleltetéséről, és a tavaszi visszaszállításáról is. Így egészen biztosan minden feltétel adott lesz hozzá, hogy a tavasz beköszöntével ismét a kertünk ékessége legyen a pálma.

8. Ha nem tudjuk bevinni a télre cserepes növényeinket, akkor a teraszon is át lehet őket telelni. Ehhez azonban nagyon fontos, hogy a cserepet alulról és oldalról is szigeteljük. Ezt úgy végezzük, hogy legyen hely az öntözéshez. Az ágakat kössük össze és hálóval borítsuk be. Ha több növényt teleltetünk, toljuk őket közel egymáshoz, hogy óvják egymást a téli viharokban.

Tegyük a cserepeket minél közelebb a falhoz, így onnan még jobban védve lesznek a hideg és a viharok elől. Ilyenkor már nagyon ritkán kell öntözni a növényeket, azonban arra ügyeljünk, hogy a cserépből ki tudjon folyni a felesleges víz, különben az megfagy, és ezzel a növény gyökerei is veszélybe kerülnek.

Sok sikert kívánunk a növények teletetéséhez!