A több termés érdekében és a jobb minőség miatt a sokszor javasolt karós paradicsomnak vagy modernebb változatának, a támrendszeresnek a termesztése sok ápolási munkával jár.
A paradicsom esetében is a növényápolási munkák két csoportra oszthatók:
• közvetlenül a növényre irányuló, fitotechnikai munkákra (növények felkötözése, zsinórra vezetése, levelezés, oldalhajtások eltávolítása, tetejezés stb.), és
• úgynevezett környezeti feltételeket megteremtő, szaknyelven ökotechnikai munkákra (növényvédelem, öntözés, párásítás, tápanyagellátás, talajtakarás, gyomlálás, árnyékolás).
Fitotechnikai munkák
Ültetés után első feladatként a paradicsomot zsinór segítségével támrendszerre felvezetjük, vagy a karra rögzítjük. A zsinór egyik végét a növény nyakához (szárához) kötjük, vagy ültetéskor a tápkocka alá a földbe elhelyezzük, másikat a növénytartó dróthoz erősítjük. Ügyelni kell, hogy a zsineg elég biztosan tartsa a növényt, ugyanakkor idővel ne szorítsa el a szárat.
A zsineg hossza, azaz a függőleges állapotban levő szárrész magassága mindig a támberendezéstől függ, maximum 2 méter. Növényvédelmi és áruhigiéniai szempontból fontos, hogy a levelek és a fürtök ne érintkezzenek a talajjal.
A paradicsomszár zsineghez, illetve karóhoz történő igazítását vagy ismertebb nevén a tekerést (tekergetést) folyamatosan kell végezni. A hajtásnak a zsinórhoz mindig azonos irányba történő igazításával elkerülhetjük a növény lecsúszását, karó esetében ennek kisebb a veszélye. Tekerés helyett a szárat, mint a hajtató kertészek is teszik, rögzíteni lehet műanyag tartók, klipszek segítségével is.
Támrendszerre felkötözött paradicsomállomány – fotó: Agroinform.hu
Rogyasztásnak (szárelfektetésnek) elsősorban a hajtatásban van jelentősége, ahol a paradicsom szára hosszabbra nő, mint 2-2,5 méter. Előfordulhat szabadföldön is, hogy kedvező körülmények között a hajtás túlnövi a támrendszert, ilyenkor a zsineg megtoldható, a hosszabbra hagyott kötözőanyag utánaereszthető.
A kacsozás a levelezés mellett a legtöbb folyamatos kézi munkát igénylő ápolási munka. Célszerű minél korábban kitörni a levelek hónaljából előtörő oldalhajtás-kezdeményeket, mikor még nem jelentős a letört kacsokkal járó energiaveszteség, és a keletkező nyílt sebfelület is kisebb, amiből adódóan mérsékeltebb a baktériumos, de a gombás fertőzésnek (pl. botrítisz) a veszélye.
Nem tépjük a levélhónaljból kifejlődő oldalhajtásokat, hanem törjük olyanformán, hogy az egyik ujjunkkal a kacsot megtámasztjuk, a másikkal egy határozott mozdulattal felfelé emelve lepattintjuk. Ezzel elkerülhető a száron a tépésből adódó nagy sérülési felület, ami a fertőzések gyakori kiindulási helye.
Már az ültetést követő hetekben előfordulhat, hogy egy-egy alsó levél sárgul vagy betegségek jelenlétére utaló tüneteket mutat. Ezeket a funkcióképtelen leveleket folyamatosan távolítsuk el, ne nagy felületet megsértve tépjük, hanem a főszárnál törjük le – mint a kacsokat –, vigyázva arra, hogy a szár külső szövetét csak kis felületen sértsük meg. Levelezéssel nemcsak a beteg leveleket kell eltávolítani, az érés kezdetén is tanácsos a bogyókat takaró lombozat eltávolítása, amivel levegősebbé tehető a növényzet, könnyíthetők az ápolási és szedési munkák. Egy-egy alkalommal legfeljebb 2-3 levelet távolítsunk el. A növény felkopaszítása, egyszerre sok levél eltávolítása stresszhatást vált ki, a növény egészséges levelei bepödrődnek.
A kései virágokat nem érdemes meghagyni. Tetejezéssel, a szár elvágásával eltávolítjuk azokat, amelyeknek fagyokig nem várható a beérése. Kb. 40-45 napot szoktunk a virágzástól az érésig számolni, ennek megfelelően augusztus végén a tetejezés elvégezhető, a még meghagyott fürt felett, napégés ellen, egy-két levelet tartsunk meg.
A növényen csak egészséges bogyókat hagyjunk meg, sérült, beteg termések feleslegesen terhelik a növényt, lassítják a fejlődését, esetleg elősegítik a súlyosabb fertőzések kialakítását.
Paradicsomszár rögzítéséhez műanyag klipszek is használhatók – fotó: Agroinform.hu
Paradicsommal kapcsolatos ökotechnikai feladatok
Egy kifejlett paradicsom júliusban-augusztusban képes naponta 2 liter vizet is elpárologtatni, ebből adódóan folyamatos és rendszeres, akár heti kétszeri, laza talajon háromszori öntözést is igényel. A vízutánpótlást célszerű az esti vagy a kora reggeli órákra időzíteni. A paradicsomnak számos olyan betegsége van, amely a nedves leveleken és bogyókon gyorsan terjed, ezért azok az öntözési módok, amelyek csak a talajt érik (pl. csepegtető öntözés, gumitömlők használata), előnyösebbek.
Nagy szárazság esetén szükségessé válhat a gyakoribb, naponta akár többszöri párásító öntözés is, a talaj felületének 1-2 mm-es vízadaggal történő nedvesítése. Igaz, a magasabb páratartalom elősegíti a gombás és baktériumos fertőzések terjedését, de 85% körüli légnedvesség esetén még nem nagy a fertőzés veszélye, de simább és fényesebb felületű bogyókat nevel a növény.
Sok tápanyagot vesz fel a paradicsom, a tenyészidő kezdetén több foszfort, később, ugyan csökkenő mennyiségben, de sok káliumot, és folyamatosan nitrogént, valamint mikroelemeket. Lehet az egy-egy tápelemet tartalmazó, úgynevezett monoműtrágyákat összekeverni, de tanácsosabb fejtrágyának valamilyen komplex, gyorsan oldódó műtrágyát használni (pl. Volldünger). Egyszeri adagra számítva irányadó mindig a nitrogén mennyisége legyen, alkalmanként maximum 5-6 g/m2, ez az említett komplex esetében ~4 dkg/m2-nek felel meg. Előnyösebb szilárd halmazállapot helyett oldva, 0,3-0,5%-os töménységben kijuttatni.
Nagy szárazság esetén szükségessé válhat a naponta akár többszöri párásító öntözés is – fotó: Pixabay
A talajok mulcsozása vagy takarása régóta ismert és széles körben alkalmazott termesztési eljárás, előnye, hogy a talaj nem gyomosodik, nedvességtartalmát lassabban veszíti el. A talajtakarókat a takaróanyag-minőségtől függően csoportosítjuk, így megkülönböztetünk szerves anyagokkal (szalma, tőzeg, fűrészpor, faforgács stb.) és műanyag fóliával történő talajtakarást.
A szerves anyagokkal végzett talajtakarást gyakran trágyázó talajtakarásnak is nevezik, mert egy idő után – a tenyészidő végén – a szalmát, a tőzeget a talajba forgatják.
Támrendszeres paradicsomtermesztésben jól használhatók a különböző színű és vastagságú fóliák. A világos színű takaró alatt a talaj jobban felmelegszik, de a gyommagvak csírázását, a gyomok kelését nem akadályozza meg. A fekete fóliák ugyan maguk felmelegszenek, de az alattuk lévő talajréteg hőmérsékletére különösebb hatással nincsenek. A kelő gyomok a fekete fólia alatt gyorsan etiolálódnak és elpusztulnak. A legjobb tapasztalatok a fényt kismértékben áteresztő fóliákkal vannak (pl. füstszínű fóliák), amelyek tavasszal kismértékben melegítik a talajt, de a gyomosodást megakadályozzák.
Helytelenül végzett kacsozás, illetve levelezés eredménye a szár felületének súlyos megsértése – fotó: Agroinform.hu
Indexkép: Shutterstock
