A nyest, habár elsőre igazán kedves állatnak tűnik, nem a barátunk. Sajnos nagyon sok kárt okoz a házunk táján, hiszen az éjszaka leple alatt vadászik a kisebb emlősökre, madarakra, így a baromfiudvar is veszélyben forog, mivel megöli a tyúkokat és elhordja a tojásokat.

Ne pusztítsuk el, hanem tegyünk meg mindent a távoltartására. Ehhez adunk is ötleteket, amelyek segítenek elűzni a tyúkjaink, az autónk és az otthonunk közeléből a nyestet. Így hát ne légy rest, ha jön a nyest. Van rá módod, hogy távol tartsd.

Ismerd meg a nyestet

A nyest a menyétfélék családjába tartozik. A kis ragadozó mindössze 50 cm hosszú, és maximum 2 kg a testsúlya, de annál nagyobb károkat képes okozni. Még akkor is, ha nem is tudunk jelenlétéről.

A nyest leginkább éjszaka éli életét, éppen ezért nagyon gyakran fogalmunk sincs róla, hogy új lakótársat kaptunk. Csupán akkor gondolunk rá, hogy nyest lehet a ház körül, amikor szembe találjuk magunkat az általa okozott károkkal.

nyest tojással

A nyest ellopja a tojásokat és megöli a tyúkokat. Fotó: Shutterstock

Amíg mi nyugodtan alszunk, addig ugyanis a nyest ellopja a tyúkokat az ólból, megdézsmálja a tojásokat, és még a különféle eszközeinkben is nagy károkat tud okozni. A nyest például valamiért előszeretettel rongálja meg az autóinkat.


A vékony körmeivel könnyedén összekarmolja az autó fényezését, de ez még messze nem minden, hiszen könnyen be tud jutni a motortérbe, és akkor sajnos nagyon sok bajt képes okozni. Összerágja a kábeleket, így komoly veszélynek teszi ki az autónkat, és az anyagi kár is igen jelentős lehet.

De nem csak az autó van veszélyben, hanem tulajdonképpen minden. Gyakran a házunk szigetelésében érzi a legjobban magát, és a padlást is előszeretettel használja otthonaként. Éppen ezért intő jel lehet, ha az éjszaka csendjében a fejünk felett némi mozgást hallunk. Szerencsére azért haszna is van, hiszen mindent képes megenni, ami nála kisebb, így a különféle patkányokat, egereket, pockokat is elfogyasztja. De sajnos a nála kisebb macskák sincsenek tőle biztonságban.

7 módszer a nyest elzavarására

Ha nyest van a közelünkben, ne pusztítsuk el, hanem az alábbi módszerek valamelyikét vessük be, és űzzük messzire.

1. Az ultrahangos nyestriasztó nagyon állatbarát, hiszen nem tesz kárt az állatban, és még csak káros anyagot sem kell használnunk annak elűzésére. Nincs méreg, így biztonságosan alkalmazhatjuk, hiszen nem veszélyezteti sem a gyermekeket, sem háziállatainkat. De be kell látni, hogy a tapasztalatok szerint a hatása igencsak kétséges. Így nem minden nyest érzi kellemetlennek az ultrahangos nyestriasztó által keltett hangot, és nyugodtan marad az otthonunk biztonságában.

2. A kutya és a nyest nem jó barátok, így ha ha van kutyánk, akkor érdemes őt a kertben szabadon engedni éjszakánként, mert nagy eséllyel fogja nyakon csípni a nyestet. De állítólag az is nagyon jó módszer a nyest távoltartására, ha egy kutyaszőrrel, vagy emberi hajjal kitömött zoknit helyezünk ki a nyest által kedvelt helyekre.

3. A nyest nem kedveli az erős szagokat, így mártsunk egy rongyot kátrányba, esetleg petróleumba, és dugjuk be azokba a nyílásokba, ahol a nyest közlekedni szokott. Ez azonban nem egy egyszeri és örök megoldás, hiszen a szaghatás folyamatos fenntartása érdekében ezzel állandóan foglalkoznunk kell.

4. Vannak már élve fogó csapdák is, melyek szintén biztonságos megoldást kínálnak a nyest távoltartására. A csapdákba a nyestek számára kedvelt és csalogató finomságokat kell elhelyezni, így ha a nyest nem rest, és besétál a csapdába, rögtön rács mögött érezheti magát.

nyest

A nyest az udvarunkba, az autónkba és az otthonunkba is szívesen beköltözik. Fotó: Shutterstock

De arra legyünk felkészülve, hogy lehetséges, hogy reggel nem egy nyest néz velünk szembe az élve fogó csapdában, hanem a macskánk, vagy kisebb méretű kutyánk bámul ránk bambán. Azért, hogy a nyest helyett ne macskafogók, esetleg kutya csapdába ejtők legyünk, gondoljuk át, hová helyezzük a csapdát, és milyen csalit helyezünk bele.

Kerüljük hát az olyan finomságokat, melyek illata odavonzza a környék macskáit, kutyáit. Ehelyett koncentráljunk a nyest által kedvelt, ám mások számára nem annyira vonzó falatkákra, mint amilyen például a tojás, vagy a fürjtojás. Ez egyrészt nem vonzza a kutyákat, macskákat, ráadásul nem fog megbüdösödni, és napokig a csapdában maradhat.

Mivel a nyest okos állat, a csapdát ne a padlás közepére helyezzük, mert akkor egészen biztosan nem fog belesétálni. Ellenben, ha látjuk, milyen útvonalon mozog, rejtsük el oda, egy rongy alá, vagy egy nagy papírdoboz mellé. A kertbe is kitehetjük, ekkor helyezzük egy bokor, vagy fa alá. Álcázzuk szalmával, levelekkel, a lényeg, hogy ne a fém rácsot lássa meg az állat.

A csapda dekorálásának csak a fantáziánk és időnk szabhat határt, hiszen akár imitált madárfészket is tehetünk bele, amely egészen biztosan fel fogjuk kelteni a nyest érdeklődését. A csapda erős anyagból készüljön, mert a szorult helyzetben lévő állat egészen biztosan nem fogja kímélni azt, így ügyeljünk rá, hogy onnan ne tudjon a segítségünk nélkül kiszabadulni.

5. A befogás után szállítsuk el messzire a nyestet. A természetben élő nyestek territóriuma akár 500 hektár is lehet, de a lakott területeken portyázó állatok ennél jóval kisebb területen garázdálkodnak, így nem kell többnapos kirándulásra indulni a nyesttel, elég, ha körülbelül 5 km-rel arrébb engedjük el a kis károkozót. Ha lehet, ne pont egy lakópark szomszédságában, hanem egy nyugodt erdő szélén.

6. A nyest porozása nem olyan, mint a méhek által végzett, hasonló elnevezésű folyamat. Ez a kifejezés nyest körökben annyit tesz, hogy a nyest számára igazán kellemetlen és erős illatú porral szórjuk be a főbb útvonalait és azokat a helyeket, ahol előszeretettel tartózkodik. Ezzel két szempontból is fel tudjuk bosszantani a nyestet, hiszen egyrészt utálja annak szagát, másrészt a bundájára került por keserű íze sem fog tetszeni neki, amikor tisztálkodás közben a szájába kerül. A nyest ellen használt por természetes levendulát tartalmaz.

7. A nyestriasztó aeroszol az autónk védelmét tudja a leghatásosabban szolgálni. Akár az  autónk motorterében is alkalmazhatjuk, azonban, a szag hamar elpárolog, folyamatosan észben kell tartani, hogy meg kell ismételni a fújást.

Sok sikert kívánunk! Ne légy rest, ha itt a nyest, és mondd neki bátran, hess, te nyest!