Sok kétely merült már fel azzal kapcsolatban korábban, hogy a növények éreznek-e fájdalmat. A tudósok és a laikusok körében még az sem tisztázott, hogyan működik ez az állatoknál.

Éreznek fájdalmat?

A vegán életmódot követők számára fontos, hogy csak olyan élelmiszert fogyasszanak, amely kapcsán köztudott, hogy az adott dolog nem érez fájdalmat. A kérdést azonban nem lehet ennyire egyszerűen megválaszolni. Egyesek szerint "fájhat nekik, persze, de nem úgy, mint az állatoknak".

Kétségtelen, hogy a növények elképesztően összetett organizmusok, az elmúlt években rendkívüli összefüggéseket fedeztek fel azzal kapcsolatban, hogy a növények miként dolgozzák fel a külső ingereket és hogyan reagálnak rájuk. Arra azonban jelen állás szerint semmi nem utal, hogy a növények képesek lennének fájdalmat érezni – írta meg a Sentient Media.

De vajon mit ért a tudomány fájdalom alatt? Ez egy „olyan kellemetlen szenzoros és emocionális élmény, amely egy meglévő vagy potenciális szövetkárosodáshoz kapcsolódik, vagy arra emlékeztet".


A fájdalomnak három típusa ismert. Az egyik a nociceptív, ahol a test szövetei sérülnek. Ez olyan érzést kelt, mintha megvágtuk, megégettük volna magunkat, esetleg ha eltörik egy csontunk, más módon sérülnénk meg. A másik a neuropátiás, ahol a gerincvelő és az agy, illetve az idegek károsodása történik. Végül a pszichogén, ami a lelki eredetű fájdalom. Utóbbi kettő a növények esetében teljes mértékben kizárható. Míg előbbi esetében egy kicsit mélyebbre mentek a kutatók.

Nincs idegrendszerük és agyuk

A nociceptív fájdalomérzet kiindulási pontja a nociceptorok, tehát az idegvégződések. Amikor a testünket potenciálisan károsító inger éri el, akkor ezek az agy felé közvetítik azt, ami fájdalomérzetet kelt. Más kérdés, hogy a növényeknek sem nociceptoraik, sem pedig idegrendszerük, de még agyuk sincsen. Kijelenthető tehát, hogy a növények nem éreznek fájdalmat, legalábbis nem hagyományos értelemben.

Fájdalmat nem éreznek, de reagálhatnak

Azt tehát tiszta, hogy nem kell tartani attól, hogy fáj nekik, ha megesszük őket. De ez közel sem azt jelenti, hogy nem érzik azt, hogy mi történik körülöttük. Sok esetben reagálnak az őket érő hatásokra.

Kiderült, hogy vajon mit éreznek a növények, ha "bántjuk" őket - fotó: pexels.com

"A növények határozottan érzékelik az érintést és a hőmérséklet-változást, reagálnak is ezekre. Azt viszont nem vagyok hajlandó mondani, hogy »érzik« ezeket. Az érzéshez ugyanis agyra van szükség, a növényeknek pedig nincs agyuk"

– írta Elizabeth Van Volkenburgh növénybiológus a Psychology Today című lapban.

A növényi reakciók közül az egyik legismertebb a hőmérsékletre és a fényre adott válasz, például a napraforgó esetében. Azzal azonban nem mindenki van tisztában, hogy a sérülésekre szintén reagálnak. Sok esetben vegyi anyagokat bocsátanak ki, ha például letörünk egy darabot belőlük. Nem ritka, hogy figyelmeztetik a szomszédos növényeket a veszélyre.

Forrás: prove.hu