Már igényelhető a bankokban a munkáshitel – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videóban.
A főtanácsadó hangsúlyozta, a munkáshitel több mint háromszázezer fiatalt segíthet.
A maximum négymillió forintot a feltételek fennállása esetén 17 és 25 éves kor közötti fiatalok vehetik fel. A hitel feltételei között szerepel, hogy azok a fiatal munkavállalók jogosultak rá, akik heti legalább 20 órában alkalmazottként vagy vállalkozóként tevékenykednek. Az igénylő vállalja, hogy a hitel folyósításától számított legalább 5 évig bejelentett magyarországi lakcímmel rendelkezik, dolgozik, avagy vállalkozást folytat.
A hitel szabad felhasználású, kamatmentes és a gyermekek után törlesztési kedvezmény is jár – mondta.
A hitelfelvételhez szükséges magyarországi bejelentett lakcím, amelyet lakcímigazolvánnyal lehet igazolni, ezen felül feltétel a rendszeres jövedelem, amelyet munkáltatói igazolással vagy bankszámlakivonattal kell bizonyítani.
A tanulók mellett így a dolgozó fiatalokat is támogatja Magyarország kormánya – emelte ki Nyitrai Zsolt.
Indexkép: unsplash.com