A Dunántúl már elesett: itt a hódpatkány invázió
A nyugati országrészben már teljesen elterjedt.
Egy gáz, ami ellenállóbbá és erősebbé teheti a növényeinket
Az etilénnel kezelt növények sokkal gyorsabb fejlődésre képesek.
Hamarosan indul a génszerkesztett sertések tenyésztése?
A génszerkesztett sertések immunisak az egyik legnagyobb károkat okozó sertésbetegséggel, a PRRS-szel szemben.
Az erdőtelepítés sokat árthat, ha nem megfelelő helyen végzik
Egy új terv alapján a szavanna élővilágától vennék el a számukra létfontosságú területet.
Ezt a három zöldségfélét nagyon megéri termeszteni – legalábbis a statisztika szerint
A mezőgazdasági termelői árak 2023-ban átlagosan 16 százalékkal csökkentek, ezen belül a növényi termékek ára 28 százalékkal esett vissza.
Több, mint két tonnányi illegális sertéshúsra bukkantak
Ellenőrzéseik során 2,4 tonna, kelet-európai EU-n kívüli országokból származó sertéshúst foglaltak le az osztrák vámnyomozók.
Érdekes ez a Ford pick-up: kezdjük azzal, hogy háromtengelyes
Első pillantásra az átalakított Ford Ranger kisteherautó katonai járműnek tűnik, nem pedig gazdálkodásra alkalmas terepjárónak.
Minden, amire a gyümölcstermesztőknek szüksége lehet
A gyümölcstermesztés gépei között különféle fajtájú gyümölcsültetvényeket kiszolgáló géptípusok találhatók az Agroinform.hu Piacterén.
A gazdaszervezetek követelései, aktuális terményárak és egy nagy lehetőség
Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
3 napos időjárás-előrejelzés: Rég nem látott hőmérsékletekkel búcsúzik a tél
A reggeli ködfoltok okozhatnak némi fennakadást.
Veszélyben a mangalica: a kistermelők itt is feladják a termelést
A kistermelők feladják a termelést, a nagyok pedig egyre nagyobbak lesznek. S egyre magasabbra kerül az a limit, ami alatt gazdaságilag nem éri meg termelni.
A bálványfa mindent elpusztít maga körül
Sőt, igazi világhódító – olyan genetikával rendelkezik, ami biztosítja a szaporodását és a túlélését kifejezetten rossz körülmények között is.
A lettek megunták a piaci káoszt: kitiltották az orosz gabonát
Lettország az EU-tagállamok közül elsőként zárta ki piacáról az orosz gabonát és az élelmiszereket.
Csak le kell hajolni értük: segíthetnek az első tavaszi gyógynövények
Fontos vitaminokkal és tápanyagokkal láthatják el a szervezetünket.
"Ez az év kritikus a magyar mezőgazdaságban, ugyanakkor nagy lehetőség is"
Szakértők elemezték az idei pályázati menetrendet.
Időjárás: Csapadékzóna érkezik – több helyen várható eső, zápor
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és 6 fok között várható.
A fügével együtt elfogyasztjuk a benne elpusztult darazsakat is?
Ha a fügedarázs bejut a fügébe, akkor belehelyezi a petéit, majd elpusztul.
Jelentősen drágul az egyik kedvenc nyári finomságunk
Ez már olyan ár, amit nem sokan tudnak majd kigazdálkodni.
Végéhez érhet a halmentes halrudak korszaka – pontosan tudni fogjuk, hogy mi kerül a kosarunkba
A csomagoláson olvasható információk nem lehetnek megtévesztőek.
Gyümölcsfa ültetését tervezed? Akkor ezeket jobb, ha tudod!
Fontos tudnivalók gyümölcs szaporítóanyag vásárlása előtt.
Szarvasbőgés februárban? Valami nem stimmel...
Bőgő gímszarvasbikákat fotózott egy somogyi erdőben Dornics Ákos természetfotós.
Ilyen hóvirágmezőket találhatsz a zalai erdőkben! +VIDEÓ
Vannak még helyek az ország erdeiben, ahol rengeteg hóvirág tenyészik, Zalában komplett "hóvirágmezőre" bukkanhat az ember. De figyelem: mindent a szemnek, semmit a kéznek!
Egyre növekszik a citruskaviár népszerűsége
Utánozhatatlan íze miatt többféle fogáshoz is fel lehet használni.
Megmentették az utókornak: sikeres a muraközi ló génmegőrzési program
Az őshonos állatfajták fenntartása kiemelt állami feladat.
Már nem lehet előzetes felkészülés nélkül pályázati támogatást nyerni!
A sikeres pályázathoz jó szakemberekre van szükség.
Segítséget kapnak a határon túli magyar borászok
Kiemelt cél a külhoni magyar borászok közösségének támogatása.
A lengyel gazdák határzára miatt tartott kihelyezett ülést Lvivben az ukrán kormány
A lengyel kormány tagjai azonban nem jelentek meg.
A fa, ami túléli a tűzvészt, a földrengést és az atombombát is
Ginkgo biloba, a nagy túlélő.
Gabona helyett gumipitypangot? Vajon reális alternatíva?
Nemcsak nálunk, hanem Amerikában is túlteng a gabonatermesztés; alternatívaként például a gumipitypang termesztési lehetőségeit kutatják.
Ezzel kiegészíthetik jövedelmüket a gazdaságok
Egyre nagyobb teret hódít hazánkban az agroturizmus, a MATE Georgikon Campusán már képzést is indítottak e témában. De miről is van szó tulajdonképpen?
A hét hirdetése: egy különleges traktor, a RÁBA HTZ-200 +VIDEÓ
Újabb érdekességre bukkantunk hirdetéseink közt.
Február 29-én nyitja meg kapuit a III. REL EXPO – 2024
Kilencszáz négyzetméteren több, mint hetven kiállító mutatkozik be a Jakabszállási Repülőtéren.
Láttad már a hét traktorújdonságait?
Az Agroinform.hu heti gépészeti híreinek összefoglalója.
Hétfőn már +19 fok is lehet!
A szél gyakran élénk, néhol erős lesz.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.Kiemelt partnerhírek
![Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó](https://static.agroinform.hu/data/ascendum-kph-kep_fill_540x300_0.jpg)
Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó
Megérkeztek az új Volvo L30H és L35H kompakt rakodógépek.
Ismerd meg őket!
![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)