Hétfő

Délnyugat, nyugat felől egyre nagyobb területen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre többfelé a szűrt napsütés válik jellemzővé a fátyolfelhők mellett. Reggel, délelőtt még előfordulhat helyenként kisebb eső, zápor – egyre inkább északkeleten –, később már sehol sem valószínű érdemi csapadék. Az ország délnyugati harmadát leszámítva sokfelé lesz erős, viharos az északnyugati, nyugati szél, a légmozgás csupán késő délutántól, estétől kezd veszíteni erejéből.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között várható.

Kedd

Általában fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. A nyugati, délnyugati szél elsősorban északkeleten sokfelé megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.

A minimum-hőmérséklet -1, +7, a maximum 12, 17 fok között alakul.

Szerda

Változóan felhős időre számíthatunk, zöme fátyolfelhőzet lesz, általában több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. Éjjel, reggel a szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek. A délnyugati szél sok helyütt megerősödik.

A hajnali -1, +7 fokról 10 és 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

traktor

Fotó: pixabay.com

Csütörtök

Változóan felhős idő várható, de északon, északkeleten lehetnek erősebben felhős tájak is, ott néhol előfordulhat kisebb eső. Éjjel, reggel a szélvédett vidékeken ködfoltok képződhetnek. A délnyugati, déli szél sokfelé megerősödik.

Hajnalban általában -1, +6, kora délután 8, 17 fokot mérhetnek, északkeleten számíthatunk a hűvösebb, délen az enyhébb időre.

Péntek

Változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szél megerősödik, főleg a Dunántúlon több helyen viharossá fokozódik.

A hőmérséklet hajnalban 1 és 8, kora délután 11 és 18 fok között alakul.


Szombat

Változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet erős, főként az északnyugati országrészben viharos lökések kísérik.

A hajnali 3, 11 fokról 12 és 18 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap

Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megerősödik a déli, délkeleti szél.

A minimum-hőmérséklet 3-11, a csúcsérték 11-18 fok között várható.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.