A tél eleje inkább szürkés, nyirkos, mintsem fagyos arcát mutatja: hétfőn, kedden és szerdán is a felhők, a pára és többfelé a köd lesz túlsúlyban, csapadék pedig csak elvétve fordul elő.

Hétfőn nyugat, északnyugat felől tovább terjeszkedik a vastag, összefüggő felhőzet, miközben a korábban felettünk lévő felhőtakaró csak a nap második felében vonul le a keleti országrész fölül. Összességében nagyrészt felhős, sokfelé párás, néhol tartósan ködös időre számíthatunk. Leginkább az északkeleti megyékben fordulhat elő gyenge, szemerkélő eső. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Délre 0 és +9 fok közé melegszik a levegő, a legalacsonyabb értékek a tartósan ködös tájakon várhatók.

Kedden döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé párás, helyenként ködös marad az idő. Csak néhol fordulhat elő gyenge csapadék, szitálás. A délkeleti, keleti szél főként a Dunántúlon élénkülhet meg. Hajnalban -3 és +5 fok között alakul a hőmérséklet, délutánra 3–8 fokig emelkedik.

Szerdán sem érkezik igazi időjárási fordulat: jórészt felhős, párás, helyenként ködös időre van kilátás. Éjszaka romlanak, napközben fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de a szürkeség sokfelé megmarad. Szitálás, kisebb eső elszórtan előfordulhat. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül. A hajnali -2 és +5 fok után kora délután általában 2–8 fokot mérhetünk, de ott, ahol rövid időre kisüt a nap, ennél enyhébbnek érezhető majd az idő.


SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pexels