Az éjszaka erőteljes lesz a felhőképződés. Többfelé kell számítani esőre, záporra, zivatarra. A szél élénk lesz, de záporok, zivatarok környezetében előfordulhatnak erős széllökések is.

A minimum-hőmérséklet jellemzően 10 és 15 fok között alakul.

A HungaroMet az egész ország területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarok miatt.

Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! – Fotó: HungaroMet

Vészjelzésükben azt írják, hogy délután először északkeleten, az Észak-Alföldön, majd jellemzően a délután második felében az ország délnyugati felében és az Alpokalján alakulhatnak ki elszórtan zivatarok. Az egymást követő cellákból, illetve a lassú áthelyeződés következtében kis körzetekben előfordulhat felhőszakadásszerű csapadék (15-35 mm), esetleg kis méretű jég, illetve zivatar környezetében viharos (~55-60 km/h) széllökés. A zivatartevékenység az éjszakai órákba is átnyúlik, de egyre kevésbé lesz jellemző, és egyre inkább beágyazottá válik. Holnap napközben az ország déli részén (Dél-Dunántúl, Dél-Alföld) lehet helyenként zivatarokra számítani a maihoz hasonló kísérőjelenségekkel.

Riasztások zivatarok miatt

Riasztások zivatarok miatt – Fotó: HungaroMet


SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Horváth Szilárd