Az éjszaka általában fátyolfelhős lesz az ég, de az északnyugati, északi határ mentén erősebben felhős, illetve párás-ködös területek is lehetnek, arrafelé egy-egy zápor sem kizárt. A szél gyenge marad.

A minimum-hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul.

Agrometeorológia

A napraforgó és a kukorica már nem igényel további esőt, de az Alföldön sokfelé túl száraz a talaj a repce vetéséhez – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Azt írták: a hét elején érkezett frontrendszer fokozatosan véget vetett a forróságnak, csapadékot is hozott. A lehullott csapadék mennyisége 5 és 20 milliméter között alakult: a Dunántúlon nagy területen és a Tiszántúl északi részén 20-40 milliméternyi is leesett, míg helyenként Baranyában és a Békéscsaba-Szolnok-Jászberény-Ózd vonal széles sávjában alig valamennyi.

Csapadékösszeg

Csapadékösszeg – Fotó: OMSZ

Csapadékösszeg-anomália

Csapadékösszeg-anomália – Fotó: OMSZ

A talaj sokat nedvesedett a héten: a felső 20 centiméteres réteg az ország nagyobb részén kellően nedves, az Alföldön maradtak száraz foltok; a mélyebb rétegek az Alföldön, főleg a Tiszántúlon és a Szolnok-Jászberény térségben kritikusan szárazak.

A hőmérséklet jóval magasabb volt az ilyenkor szokásosnál: az idei harmadik hőhullám tetőfokán, az idei nyár legmelegebb napján, vasárnap az Alföld nagy részén 37-39 Celsius-fokra forrósodott fel a levegő.


Növények állapota

Közölték, a kukorica és a napraforgó érését gyorsította az augusztus végi hőhullám. A kukorica sokfelé szépen fejlett, már elkezdődött a levelek száradása is. A napraforgó a növényszáradás fázisában van, és jellemzőek a jól fejlett állományok. További csapadék már nem kívánatos sem a kukoricának, sem a napraforgónak.

Hozzátették: elkezdődött az őszi káposztarepce vetése, a magágy előkészítéséhez, a vetéshez és a magok keléséhez az ország nagyobb részén kedvező a talaj fölső rétegének nedvességtartalma, az Alföldön vannak az ideálisnál szárazabb területek.

Időjárás-előrejelzés

A folytatás csendes, jobbára napos, kora őszi időt ígér. Vasárnapig elszórtan előfordulhat egy-egy zápor, zivatar, majd a jövő hét közepéig még ennyi sem, így területi átlagban számottevő csapadék nem valószínű. A hét végéig kissé melegszik a levegő, a hőmérséklet csúcsértéke szombaton 26 és 31 fok között valószínű, majd a jövő héten 24-30 fok lesz a jellemző – írták.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Csala Dávid