A megszokottnál enyhébb idő várható a hétvégén is, a hőmérséklet csúcsértéke továbbra is 10 Celsius-fok körül lesz. Szombaton elszórtan, vasárnap a Miskolc-Szeged vonal mentén helyenként lehet kisebb eső – derül ki az HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken a pára és a köd feloszlik, a felhős tájakon is naposra fordul az idő, legfeljebb kevés fátyolfelhő lesz az égen. A légmozgás a Dunától keletre jellemzően gyenge vagy mérsékelt lesz, míg a Dunántúlon élénk, Sopronnál időnként erős széllökések kísérik a délkeleti, keleti irányú szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet +11 és +16 fok között várható.

Szombaton a pára- és ködfoltok feloszlását általában fátyolfelhős, napos idő követi, majd a nap második felében nyugat felől vastagabb felhők érkeznek. Délutántól a nyugatról kelet felé tartó csapadéksávból elszórtan valószínű kisebb eső, záporeső. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgásA minimum-hőmérséklet -5 és +3 fok között várható. A csúcsérték +10 és +16 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb, délnyugaton az enyhébb idő.


Vasárnap változóan felhős időre kell számítani több-kevesebb napsütéssel, de nagyjából a Miskolc-Szeged tengelyű összeáramlási zónában maradhatnak erősebben felhős területek is, itt helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol megerősödik, a középső országrészben viszont gyenge marad a légmozgás. Hajnalban -2 és +7, kora délután +8 és +14 fok várható, a tartósabban felhős tájakon lesz a hűvösebb.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bagosi Sándor