Péntek

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, majd felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A legtöbb napsütésre a déli megyékben, míg a legkevesebbre az északi tájakon van kilátás. A csapadékzóna fokozatosan északkelet felé helyeződik, emellett helyenként felettünk is kialakulhat csapadék, a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt marad.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között várható, de északkeleten ennél több fokkal hidegebb is lehet.



Szombat

Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk az ország nagy részén. Elszórtan, inkább a délnyugati és az északkeleti megyékben fordulhat elő kisebb eső, zápor, máshol csak elvétve eshet. Az északnyugati, nyugati szél kevés helyen megélénkülhet.

Hajnalban -1 és +5 fok közötti minimumok várhatók, míg délután 5 és 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.


erdomezo

 Kép: AI


Vasárnap

Túlnyomóan erősen felhős idő valószínű, ugyanakkor főként a nyugati, délnyugati tájakon határozottabban is csökkenhet a felhőzet. Az északkeleti harmadban, valamint a délnyugati határ közelében elszórtan kisebb eső fordulhat elő, amelyet északkeleten estétől havas eső, a hegyekben havazás is válthat. Az északnyugati, északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul, míg a csúcshőmérséklet általában 6 és 11 fok között valószínű, de Borsodban pár fokkal hidegebb is lehet.



SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: AI