2024-ben is elindul a nagyszabású agrárverseny, amire egyetemisták jelentkezését várják. Építsetek csapatot, irányítsátok a virtuális gazdaságokat és vigyétek el a fődíjat! A jelentkezési határidő: 2024. szeptember 30. A szeptember 23. előtt regisztráló csapatok között BudapestPark ajándékutalványt sorsolnak ki a szervezők!

Figyelem! A jelentkezési határidőt október 6-ig meghosszabbították!

Mit kell tudni az AgroVIRTUS-ról?

Az agrárszektor számára kritikus fontosságú feladat az utánpótlás biztosítása, ezzel együtt a kompetenciák és a gyakorlati tudás fejlesztése. Ezen felismerés indította útjára az AgroVIRTUS esettanulmányi versenyt és erre épülő programsorozatot, amely az AgroVIR Kft. által létrehozott és az Agri Talent Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló teljes egyetemi évet felölelő, komplex, egymásra épülő, rendhagyó módon összeállított tehetséggondozási program.

A verseny elemei:

  • AgroVIRTUS Egyetemi digitális farm menedzsment verseny
  • AgroVIRTUS Akadémia
  • AgroVIRTUS LeadersLab vezetőképző
  • AgroVIRTUS Karrier Kick-Start HR Program és országos tehetségtérkép

A program célja az agrárium fiatal tehetségeinek felkutatása és támogatása, akik versenyképes, gyakorlati tudással és innovatív gondolkodásmóddal felvértezve képesek alkalmazkodni a gyorsan változó környezeti és gazdasági kihívásokhoz és hozzájárulnak a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez.

agrovirtus

A nemzetközi színtéren is kiemelkedő kezdeményezés nem csupán az egyéni karriercélok elérését teszi lehetővé – fotó: agrovirtus.hu

Az AgroVIRTUS Programsorozat keretében olyan szakembereket képeznek, akik fenntartható megoldásokkal hosszú távon hozzájárulhatnak az agrárszektor fejlődéséhez. A Programsorozat sikere nemcsak a versenyek és képzések magas színvonalának köszönhető, hanem a közösség erejének is, amelyet a résztvevők közötti folyamatos együttműködés és tapasztalatcsere táplál.

Az AgroVIRTUS Tehetséggondozási Programsorozat 2018-as indulása óta mintegy 2000 hazai és nemzetközi agrárhallgatót,valamint több mint 70 piaci szereplőt mozgósított, mára pedig hazánk legnagyobb agrárszakmai közösségévé nőtte ki magát.

A szervezők büszkék arra, hogy évről évre a szakma legtehetségesebb hallgatóival, elhivatott támogatókkal és szakmai partnerekkel dolgozhatnak együtt. Hiszik, hogy ez a nemzetközi színtéren is kiemelkedő kezdeményezés nem csupán az egyéni karriercélok elérését teszi lehetővé, hanem hosszú távon a mezőgazdaság versenyképességének javításához is hozzájárul. A jövőben nemzetközileg is továbbterjeszkednek, hogy még több országban nyújtsanak lehetőséget a tehetséges fiatalok számára, hogy innovatív megoldásokkal gazdagítsák az agrárszektort.

  • Az AgroVIRTUS LeadersLab vezetőképző keretén belül a jövő agrárvezetőit képzik
  • Az agrárfókuszú egyetemek hallgatói mellett számos mérnöki, közgazdász és pénzügyi szakról érkező hallgató is csatlakozik a programhoz
  • Az AgroVIRTUS Karrier Kick-Start speciális HR program célja, hogy összekösse vállalati partnereket a munkalehetőségek iránt érdeklődő, legtehetségesebb hallgatókkal

agroVIRTUS

A Programsorozat sikere nemcsak a versenyek és képzések magas színvonalának köszönhető, hanem a közösség erejének is – fotó: agrovirtus.hu

A 2024-es AgroVIRTUS nevezési határideje: 2024. szeptember 30.

Program:

  • Toborzás: 2024. szeptember – október
  • Évnyitó rendezvény: 2024. október 2.
  • Online 5 hetes selejtező: 2024. szeptember-október
  • AgroVIRTUS Akadémia: 2024. december

Építsetek csapatot, induljatok az év agrárversenyén!

AgroVIRTUS VERSENY – 2024. REGISZTRÁCIÓ

Ha szeptember 23-a előtt regisztrálsz, részt veszel a sorsolásban, amelynek fődíja egy BudapestPark ajándékutalvány.

AgroVIRTUS Verseny selejtező

A selejtező öt héten keresztül, a virtuális térben zajlik. A hallgatók egy valós gazdaság adatain keresztül oldanak meg egy vállalat életében felmerülő mindennapi problémákat és hoznak vezetői döntéseket az AgroVIR agrár-vállalatirányítási rendszer segítségével.

AgroVIRTUS Akadémia

A legjobb tíz csapat bejut az AgroVIRTUS Akadémiára, ahol szakemberek és cégvezetők bevonásával a hallgatók versenyképes, gyakorlati tudásra tesznek szert az agrárszakma, digitalizáció vagy menedzsment terén. Az Akadémia a döntővel zárul, ahol a csapatoknak egy valós fejlesztési tervet kell elkészíteniük a célgazdaság számára.

Nyeremények

I. helyezett  – 5 napos Bakui szakmai út, költőpénzzel

II. helyezett – 800.000 Ft.

III. helyezett – 500.000 Ft.

+ támogatók által felajánlott különdíjak

AgroVIRTUS LeadersLab Vezetőképző Kurzus

Az AgroVIRTUS LeadersLab az AgroVIRTUS versenyen részt vett, még egyetemi képzésben tanuló hallgatóknak szóló, ingyenes, két szemeszteren keresztül heti rendszerességgel online zajló képzés, vállalat látogatásokkal és nyelvi kurzusokkal megfűszerezve. A program célja, hogy a kiválasztott hallgatók projektmenedzsment és agrárszakmai ismereteit, vezetői készségeit vállalatvezetők valamint sikeres elismert szakemberek bevonásával bővítse, fejlessze.

Jelentkezz Te is csapatoddal és vigyétek el a főnyereményt!

agroVIRTUS

Lehetőséget teremtenek arra, hogy a tehetséges fiatalok innovatív megoldásokkal gazdagítsák az agrárszektort – fotó: agrovirtus.hu

AgroVIRTUS – Karrier KickStart Kiadvány Speciális HR program

Agrovirtus programsorozatból kikerülő hallgatók munkaerőpiacon való elhelyezkedését segíti a partnercégek humán-erőforrás igényeinek kielégítése mellett. Célja, hogy összekösse a vállalati partnereket a munkalehetőségek iránt érdeklődő, legtehetségesebb hallgatókkal.

agroVIRTUS

Indulása óta a programsorozat több mint 2000 egyetemi hallgatót és 70 piaci szereplőt mozgósított – fotó: agrovirtus.hu

Elérhetőségek