A trágyázás fogalmán olyan anyagoknak a talajba, a növény lombozatára és a légtérbe történő kijuttatását értjük, amelyek közvetlen vagy közvetve a növények táplálását és a talaj termékenységének növelését szolgálják. Minden termesztőnek, minden növénytermesztő gazdaságnak a termesztési adottságaitól, pénzügyi lehetőségeitől függően, a szakmai ismereteinek birtokában kell a saját növénytáplálás-rendszerét kialakítani.

A zöldségtermesztő gazdaságok számos hasonlósága mellett jelentős különbségek adódhatnak az eltérő környezeti feltételekből, amelyek hatással vannak az alkalmazott trágyázási rendszer megvalósítására. Ezek:

• a gazdasági talajadottságai,
• az üzem növénytermesztési rendszere,
• termesztési cél,
• a termesztett növényfajok környezettel, így a tápanyag-ellátással kapcsolatos igényei,
• az üzem trágyaellátási adottságai és
• technikai, illetve szakismereti színvonala.

Az agrokémiában rendszert alkotó elemeknek négy lába van, szokás mondani: a termesztett növények tápanyagellátása négy pillérre épül:

I. a tápanyag (trágya) minőségére, beleértve az összetételt, a halmazállapotot, az oldhatóságot és a felvehetőség ütemét;

II. a trágya mennyiségére (t/ha, illetve dkg/m2);

III. a trágyakijuttatás megosztására és időpontjára, valamint

IV.  a trágyázás módjára, ami magában foglalja a kijuttatást, illetve bemunkálást is.


A termesztés eredményessége szempontjából a négy tényező között fontossági sorrendet nehéz megállapítani, a négyet a tervezésnél és a megvalósításnál együtt kell kezelni, bár a gyakorlatban a tápanyag-utánpótlás időpontjának és módjának kisebb jelentőséget tulajdonítanak, mint a trágya megválasztásának és a mennyiségnek.

A növényi tápanyagok visszapótlásának legősibb formája a szervestrágyázás, a naturális gazdálkodásban az állati eredetű trágyákat használták erre a célra. Csak a XIX. században kezdtek foglalkozni az ásványi és a mesterségesen, kémiai üzemekben előállított műtrágyákkal.

A szerves trágyák származásukat tekintve többnyire mezőgazdasági eredetűek, kisebb mennyiségben ipari hulladékok és komposztok. Felosztásuk halmazállapotuk, eredetük és összetételük alapján lehetséges. Megkülönböztethetők:

• állati eredetű almos trágyák,
• hígtrágyák, alom nélküli trágyák,
• szervestrágya-granulátumok,
• komposztok,
• zöldtrágyák és
• egyéb szerves anyagok.

A szerves trágyák közül legnagyobb jelentőséggel az állati eredetűek bírnak, amelyek összetételét (1. táblázat), minőségét és használhatóságát meghatározza eredetük (milyen állat ürüléke), mivel takarmányoztak, milyen és mennyi almot használtak, illetve hogyan kezelték a trágyát. Eredetük, azaz a trágyát termelő állat alapján megkülönböztetünk:

• istállótrágyákat,
• baromfitrágyákat,
• karámtrágyát és
• sertéstrágyát.

Fontosabb állati eredetű szerves trágyák összetétele (kg/t)

Trágya megnevezése

Nitrogén (N)

Foszfor (P2O5)

Kálium (K2O)

Marhatrágya

4-5

1,5-4

2-3

Sertéstrágya

4,5-5

1-2

5-7

Karámtrágya

4-8

1-3

5-7

Baromfitrágya

4-10

2,5-12,5

3-15

Legnagyobb jelentősége a szabadföldi és a hajtatott zöldségtermesztésben a jó minőségű istállótrágyáknak van. Gyorsan bomlanak, kedvező hatásuk van a talajszerkezetre, és jelentős növényi táperővel (makro-, mezo- és mikroelemek) rendelkeznek.

A karámtrágyának magas szárazanyagtartalma mellett jelentős a nitrogéntartalma, az istállótrágyánál gyorsabban bomlik. Hátránya, hogy erősen gyomosító hatású, ami felhasználhatóságát bizonyos tekintetben korlátozza.

A sertéstrágyák kisgazdaságokban és nagyüzemekben egyaránt használatosak, talajszerkezet-javító képességük gyengébb, mint az almos istállótrágyáknak, nitrogéntartalmuk közepes, káliumtartalmuk magas, ebből adódóan éretlen, azaz komposztálatlan formában használatuk során növényperzselődés fordulhat elő.

A baromfitrágyák tápértéke magas, azonban a talaj szerkezetére gyakorolt kedvező hatásuk nem éri el a többi szerves trágyáét. Gyorsan összeszáradnak, ebből adódóan nehéz a kezelésük és az egyenletes kijuttatásuk. Perzselő hatásuk csökkentése érdekében tanácsos más szerves anyaggal (például fakéreg, szalma stb.) keverni. Használatuk során, magas tápanyagtartalmuk, illetve sótartalmuk miatt, gyakoriak az ebből adódó élettani és fejlődési rendellenességek (pl. gyökérperzselés).

Meg kell említeni a növényi komposztokat, mivel kisüzemi és saját célú termesztésre beállított gazdaságokban felhasználásuk jelentős, az ökogazdálkodás terjedésével tovább fog növekedni. Talajszerkezet-javító hatásuk jó, tápanyag-szolgáltató képességük közepes, ami nagyban függ a komposztált növényfajoktól.

Speciális szerves trágyának számítanak a felláp- és síkláptőzegek, a szalma, a lombföldek, a faforgács, valamint a fűrészpor. Tápanyag-szolgáltató képességük alacsony, de talajszerkezet-javító hatásuk jó. Használatuk – a pentozán hatás elkerülése miatt – más szerves trágyával együtt vagy nitrogénműtrágya-kiegészítéssel javasolt. (Pentozán hatás: magas cellulóztartalmú anyagok bomlása során a nitrogént a bontást végző baktériumok saját szaporodásukra használják fel, ezzel elvonják a növénytől.)

A szerves trágyák felhasználhatóságát nagymértékben befolyásolja az érettségük. Az éretlen trágya nem más, mint az alommal összekevert bélsár és trágyalé, amelyben a biológiai folyamatok (erjedés) még nem indult meg. Az ilyen trágya a növényre nézve káros, mert a bélsárból és trágyaléből felszabaduló ammónia a gyökereket, súlyos esetben a leveleket is leperzseli. A félérett trágyának már nincs intenzív szúrós szaga, perzselő hatása gyengébb, őszi talaj-előkészítésnél használható. Az érett trágya homogén, az egyes alkotóelemek nem ismerhetők fel, kellemetlen szúrós szaga nincs. Perzselés veszélye nélkül az ültetést megelőzően is használható.

trágya

A szerves trágyák felhasználhatóságát nagymértékben befolyásolja az érettségük – fotó: Shutterstock

A hagyományos tartású állattenyésztés visszaesése következtében egyre kevesebb a növénytermesztésben használható, jó minőségű szerves trágya. A zöldségfélék között vannak úgynevezett szervestrágya-igényes fajok, minta a paprika, a paradicsom, a padlizsán, a tökfélék, a káposztafélék, ezek eredményes termesztése csak kifejezetten jó szerkezetű, morzsalékos, levegős, vizet és tápanyagokat jól tároló talajon képzelhető el.

A szerves trágyák szerkezetjavító és tápanyag-szolgáltató hatásával homokon 2-3 évig, kötöttebb vályogtalajon 3, esetleg 4 évig számolhatunk.

Egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a különböző ipari komposztok. Alapanyagaik szerves mezőgazdasági és ipari hulladékok, amelyeket eltérő ideig, különböző adalékokkal kezelnek, érlelnek. A komposztálás során (keverés, szellőztetés, nedvesítés) ezekből földszerű, homogén anyag keletkezik. A kiinduló anyagoktól függően kémhatásuk, kémiai összetételük és szerkezetük eltérő.

Komposztkészítésekor a nyersanyagok lebontását azzal segítik elő, hogy a kiindulási anyagokat szellőztetik, nedvesítik, többször átkeverik, aerob feltételeket biztosítanak, ilyenformán az oxidáció megakadályozza a kellemetlen rothadási folyamatokat. Adalékként talajt, finom eloszlású kalcium-karbonátot (például cukorgyári mésziszapot) is adnak a komposzthoz, ami kb. egy év alatt beérik, ezt követően már nem ismerhetők fel benne a kiindulási anyagok.

Többnyire a szántóföldi növények esetében, ritkábban zöldségféléket megelőzően alkalmazzák a zöldtrágyázást mint a talaj szerkezetének, hő-, víz- és tápanyag-gazdálkodásának javítását szolgáló termesztési eljárást. A növény teljes tömegének zöld állapotban történő leszántását jelenti, különösen nagy jelentősége van a gyenge minőségű homokok esetében.

A biotermesztésben, de az intenzív termesztési technológiákban is egyre több szervestrágya-granulátumot használnak. Alacsony nedvesség-, magas hatóanyagtartalmuk, jó kezelhetőségük, könnyen szabályozható kijuttatásuk miatt jelentőségükkel a jövőben egyre inkább lehet számolni.

Indexkép: Shutterstock