Szeptemberben idehaza már több mint 9000 forint volt átlagosan egy kiló fűszerpaprika, az árak azonban már 2-3 éve elszálltak, aminek több oka is van. Például az olcsó kínai importőrleménnyel nagyon nehéz felvenniük a versenyt a helyi termelőknek – írja az index.hu.

paprikaÉrdemes figyelni annak, aki mindenképpen magyar fűszerpaprikát szeretne vásárolni – fotó: pixabay.com

Az utóbbi években az egekbe szökött az őrölt fűszerpaprika ára. A drágulás idén sem állt meg, és rohamosan közeleg a 10 ezer forintos lélektani határ.

A KSH szerint 2024 szeptemberében már 9120 forint volt átlagosan egy kiló, ami egy év alatt 880 forintos áremelkedést jelent.

Egy, a Világgazdaságnak nyilatkozó kalocsai termelő azt mondta, ismer olyat is, aki 12 ezerért árulja a fűszerpaprikát. Arról is beszélt a lapnak, hogy az árak 2-3 éve emelkedtek meg ennyire, aminek több oka is van: ilyen az energiaárak és a bérköltségek emelkedése, az évről évre csökkenő termőfelület, az, hogy a fiatalok számára nem vonzó a pálya, továbbá közbeszólt az aszály is, ami miatt az öntözés pluszköltséget jelentett.


A helyi termelő arról is beszámolt, hogy nagyon sok az ügyeskedő, akik a kínai paprikát magyar termékként adják el.

Felhívta a figyelmet arra, hogy aki kilónként 4-4500 forint alatt árulja a fűszerpaprikát, az nagy valószínűséggel kínai eredetűt szeretne eladni, amivel nagyon nehéz árban versenyezni.

A portál szerint jellemzően 7000-7500 forintért árulják Kalocsa környékén a fűszerpaprikát.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára tavaly szeptemberben beszélt arról, hogy Európa piacát mára elöntötte az olcsó kínai őrlemény. A magyar fűszerpaprikának a minőségével, a meglévő oltalom alatt álló elnevezéseivel kell megkülönböztetnie magát a tömegárutól.