Szerbiában sok évtizedes hagyományai vannak a gyümölcsök és a bogyós gyümölcsök termesztésének, valamint exportálásának.

Az ország előnyét a világpiacon a viszonylag nagy számban rendelkező kézi munkaerő jelenti.

A Menex Kft. – amelynek Krusevac város melletti ültetvénye a világ legmagasabban (1.350 méteren) fekvő ilyen létesítménye – 25 évvel ezelőtt vágott bele a biogyümölcsök termesztésébe és feldolgozásába, azóta pedig mintegy ötszörösre növelte az évente előállított mennyiséget.

A világ legmagasabban (1.350 méteren) fekvő ültetvényén málnát, szedret és erdei gyümölcsöt termesztenek

A világ legmagasabban (1.350 méteren) fekvő ültetvényén málnát, szedret és erdei gyümölcsöt termesztenek – Fotó: Shutterstock

Amint Milan Pavlovics, ügyvezető igazgató elmondta, ezen a helyszínen elsősorban málnát, szedret és erdei gyümölcsöket termesztenek, de jelentős meggy- és sárgabarack ültetvényeik is vannak.


A magaslati termesztés különleges minőséget kölcsönöz az itt előállított gyümölcsöknek, és (a precíziós technológiával együtt) lehetőséget teremt arra, hogy a vállalat friss és feldolgozott termékeinek több mint 90 százalékát exportra értékesítsék, a nyugat-európai országokba (elsősorban Németországba, Svájcba és skandináv országokba).

A családi vállalkozás jelenleg vadon termő erdei gyümölcsök begyűjtésével is foglalkozik, valamint a friss és tartósított gyümölcsök mellett pépeket és püréket is értékesít, többnyire nagy méretű tartályokban.

Forrás: freshplaza.de