A mezőgazdaságunk alapjai mára stabilak, hiszen az elmúlt 13 esztendő átgondolt és következetes intézkedései nyilvánvalóvá tették, hogy a kormány a magyar mezőgazdaságra stratégiai ágazatként tekint – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Nyírteleken, a 35. Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozáson.

Nagy István agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Nyírteleken, a 35. Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozáson – fotó: Pelsőczy Csaba

A tárcavezető arról beszélt, hogy jelenleg az elsődleges feladat a gazdálkodók likviditásának biztosítása, a versenyképesség fenntartása, valamint az ágazat átfogó modernizációja.

Mindez azt a célt szolgálja, hogy az ágazat kihasználja a benne lévő lehetőségeket és megőrizze a magas szintű élelmezésbiztonságot.

Nagy István kitért arra is, hogy a 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklus forrásaihoz Magyarország soha nem látott mértékű, 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozást biztosít. Ennek köszönhetően a Közös Agrárpolitika átmeneti éveinek mondott 2021-ben és 2022-ben nagyszabású beruházási programot indított a kormány, amely keretében 1500 milliárd forint forráskerettel hirdetett meg új pályázati felhívásokat, többek között a burgonyatermesztők számára is.


Nagy István agrárminiszter

A tárcavezető arról beszélt, hogy jelenleg az elsődleges feladat a gazdálkodók likviditásának biztosítása – fotó: Pelsőczy Csaba

Hangsúlyozta, külön is érdemes kiemelni, hogy a „Kertészeti üzemek korszerűsítése" című kiírás alapján a gazdálkodók lehetőséget kaptak zöldség- és burgonyatárolók, valamint a kapcsolódó létesítmények építésére, bővítésére, korszerűsítésére.

Nagy István a Vidékfejlesztési Programmal kapcsolatban arról beszélt, az elmúlt hónapokban újabb 414 mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházás részesült csaknem 181 milliárd forintban.

Az agrárium fejlesztésére rendelkezésre álló soha nem látott mértékű forrás a „Megújuló vidék, megújuló agrárium" programban tehát meghatározott stratégiai irányok mentén, a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára lehetőséget nyújt – hangsúlyozta a miniszter.

A tárcavezető az idei burgonyatermésről azt mondta, az időjárás eddig kedvezett a növénynek. Jó időben eredményes kelés, kezdeti gyors fejlődés jellemezte. Az időben vetett, illetve a fólia alatt termesztett burgonya betakarítását már megkezdték.

A szabadföldön termesztett nagy többség ugyanakkor még virágzási fázisban van. Az előzetes becslések szerint a megszokott terméshozam várható – tette hozzá.

burgonya

Az előzetes becslések szerint a megszokott terméshozam várható – fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István kiemelte, az ágazat olyan kiemelt támogatást kapott, amely elősegítette a precíziós gazdálkodási technológiákra történő átállást, a mezőgazdasági vízgazdálkodási beruházásokat és az öntözési közösségeket.

Hangsúlyozta, a hazai burgonyatermesztés prototípusává válhat a legmodernebb precíziós gazdálkodási technológiák és innovatív analitikai módszerek alkalmazásával. Az ágazat számára további segítséget jelent a hamarosan megjelenő „Bemutató üzemek támogatása" című felhívás is. Ebben a fajtakísérletet vagy fajtakitermesztést végző kutatóintézetek, állomások fenntartói, tulajdonosai is jogosultak lesznek forrásokra – fejtette ki a miniszter.