A török konyha fűszeres, ínyenc fogásai között az egyik legkülönlegesebb a çiğ köfte. Ez a köftének, vagyis a török fasírtnak az egyik változata, amit a hagyomány szerint nyersen, előételként fogyasztanak. Törökországban 2008-ban betiltották az éttermi felszolgálását, miután a nyers hús tömeges fertőzést okozott. Azóta az utcai árusoknál a bulguros-zöldséges vegán változata kapható.

A çiğ köfte darált marha és bárány keverékével, bulgurral, valamint zöldfűszerekkel készül.

Törökországban a szomszédok gyakran összegyűlnek egymásnál, hogy közösen teázzanak, beszélgessenek és vacsorázzanak. Ennek az eseménynek az egyik kihagyhatatlan fogása a çiğ köfte, melyet mindig nagy gonddal készítenek el. A nyers fasírtot több órán át kell folyamatosan dagasztani, mert ennyi idő alatt válik tökéletesen egyneművé. (Egy legenda szerint létezik egy török szokás, miszerint a szakács dagasztás közben a plafonra dob egy darab nyers húst, és ha az megtapad, azt jelenti, hogy elkészült.)


A çiğ köfte készítésekor nagyon fontos, hogy a hús magas minőségű, friss, zsírtól és ínaktól mentes legyen. A legszigorúbb receptek szerint csak házilag termesztett zöldségek és fűszernövények használhatók, mivel ezek teljesen más ízt kölcsönöznek a köftének, mint a bolti változatok.

A különleges előétel Budapesten is megkóstolható néhány autentikus török étteremben.

Forrás: vince.hu

Indexkép: Shutterstock