Sattu, egy különleges alapanyag

A sattu pörkölt csicseriborsó leőrlésével készül, durvább szemcsés vagy finomabb lisztszerű verzióban. Indiában született, ahol a gabonafélék és hüvelyesek megőrlésének komoly hagyománya van, egészen az i. e. 1500-500-as évekig nyúlik vissza. Kezdetben az árpamagokat (saktu) őrölték porrá, ez tekinthető a sattu elődjének. Később a középkori Észak-Indiában a hús- és tejtermékeket elsősorban a gazdag réteg engedhette meg magának, a sattu pedig a szegényebbek egyik fő tápláléka volt.

Az akkori munkások és földművesek vízzel, sóval és zöld chilivel keverték össze az őrölt csicseriborsót, hogy egy tápláló és olcsó ebédet kapjanak.

A sattu elsősorban a Gangesz völgyének keleti részében élő, alacsonyabb kasztokba tartozó emberek tápláléka volt, a belőle készült ételeket a gazdagabbak kimondottan kerülték, sőt lenézték. Éppen ebből fakadóan vált a sattualapú ételek és italok fogyasztása az utóbbi években az Indo-Gangeszi-síkság munkásosztályán belül az egység szimbólumává. Sőt, mindez az utóbbi években egyfajta "politikai mozgalommá" erősödött, aminek azért van jelentősége, mert az itt élők alkotják a választók jelentős részét. 2018-ban például Tej Yadav, a Bihár szövetségi állam politikusa "sattu partit" szervezett a választókerületében, ahol a választókkal többek között a sattufogások diszkriminációjáról is beszélgetett.


2020 februárjában aztán egy fotó valóságos politikai vitát robbantott ki. Ezen India miniszterelnöke, Narendra Modi volt látható, aki éppen a "litti chokha" nevű, a Bihári konyhát jelképező, sattuval töltött tésztagolyót fogyasztja. A miniszterelnök követői dicsérték a gesztust, hogy megadja az ételnek azt a figyelmet, amelyet már régóta megérdemelt volna, az ellentábor azonban Narendra Modi cselekedetét csak egy ügyesen időzített politikai trükknek nevezte, mivel az közvetlenül a Bihári állami választások előtt történt.

A litti chokha a régióban élők egyik legnépszerűbb desszertje, egyfajta tésztagolyó, amelyet utcai standoknál forgatnak faszén felett. Minden adag öt vagy hat litti golyóból és egy chokha nevű, sült zöldségeket tartalmazó ételből áll, amit egy zöld chilipaprikából, tamarindból, mentalevélből és ropogós fokhagymareszelékből álló csípős chutney tesz teljessé.

litti chokha

A litti chokha – fotó: Shutterstock

Az utóbbi években tehát komoly figyelem irányult a különleges indiai ételre, és a sattu fokozatosan bekúszott a gazdagabb emberek konyháiba is, sőt már az esküvőkön és a luxuspartik étlapján is megjelent. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a gazdagok körében szinte pánik tört ki amiatt, hogy a gyorsételek túlzott fogyasztása károsítja az egészséget, a Covid-világjárvány után pedig az egészségre még nagyobb hangsúlyt kezdtek helyezni az emberek.

Sattu, egy igazi superfood

A sattu népszerűségének növekedéséhez hozzájárul, hogy gazdag kalciumban és vasban, magas fehérje- és mikrotápanyag-tartalmának köszönhetően pedig segít az emésztéssel kapcsolatos problémák leküzdésében. Vastartalma gyulladásgátló hatással is bír. A csicseriborsóliszt gluténmentessége szintén jelentős vonzerő.

Napjainkban ma már nemcsak az utcán felállított kis standokban kóstolhatók sattuból készült ételek, hanem az előkelő éttermekben is egyre inkább jelen vannak. A séfek egyre kreatívabb módokon készítik el, például reszelt sajtot vagy savanyúságot adnak a sattut tartalmazó tésztákhoz, azonban vannak, akik vegyes érzésekkel figyelik a sattu újragondolását.

Dr. Tulasi Srinivas indiai-amerikai antropológus úgy fogalmaz: "Az elit számára ez egy felfedezőút, amivel bizonyítani tudják nyitottságukat, kulináris felvilágosultságukat. És persze a marketingesek is dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen a jótékony hatásainak köszönhetően superfoodnak nevezhető sattut könnyű eladni. Végső soron azonban mindenképpen örvendetes, hogy az emberek újra felfedezik és népszerűsítik ezt az ősi ételt".

sattu

A sattu pörkölt csicseriborsó leőrlésével készül, durvább szemcsés vagy finomabb lisztszerű verzióban – fotó: Shutterstock

Egy másik nagyon népszerű sattualapú finomság a sattu sharba, egy különleges ízvilágú ital, amelyet korábban elsősorban az ország északi és keleti régióiban élők ittak, az elmúlt években azonban egyre szélesebb körben vált ismertté. Az elkészítése nagyon könnyű, és csak néhány hozzávalóra van szükség hozzá, ráadásul édes és sós verzióban is elkészíthető.

Az indiai ételekre egyébként jellemző, hogy rendkívül változatosak és összetettek, fűszerek és intenzív ízek széles spektrumát vonultatják fel.

Forrás: vince.hu