A banán sokak által kedvelt gyümölcs, különösen télen. Pedig egész évben kapható, és amellett, hogy igazán finom, nagyon egészséges is. Ráadásul, azon túl, hogy a banán tápláló, alacsony a zsírtartalma is, így remek választás lehet fogyókúra esetén is, azonban ehhez tudni kell, mikor és hogyan fogyasszuk a banánt.

Így edd a banánt, ha fogyni szeretnél

Ha fogyni szeretnénk a banántól, akkor együk reggelire - tudjuk meg a marieclarie.hu cikkéből. Így már reggel egészségesen indítjuk a napot, a banán ráadásul sokáig okoz teltségérzetet, így jóval később fogunk megéhezni. A japánok a banán mellé még egy pohár vizet fogyasztanak reggelire, mert szerintük ez a tökéletes „reggeli banándiéta".

De akkor is jót teszünk magunkkal, ha edzés után eszünk banánt. Ilyenkor fáradtnak érezzük magunkat, de a banán, mivel szénhidrátokban, keményítőben és káliumban gazdag, azon kívül, hogy energiát ad, csillapítja az éhséget is. Sőt, ha édességre vágyunk, de fogyni szeretnénk, a banán még desszertként is remek. Energikusak, jóllakottak és egészségesek lehetünk tehát, ha jókor fogyasztjuk a banánt, ráadásul a fogyókúrában is a segítségünkre lehet.


Ismerd meg a banánt

A banán a trópusokon elterjedt és termesztett egyszikű, lágy szárú, gyakran fatermetű növények nemzetsége. Ezen kívül a banán a világ legmagasabb egyszikű, lágy szárú növénye. Akár 3–10 méter magasra is megnőhet, de a törzse valójában áltörzs, ami a felállva egymásra boruló, egymást spirálisan követő levelek kemény hüvelyeiből alakul ki.

banán

A banán igazán laktató, ellát energiával, és még nem is hízlal, ha tudjuk, mikor fogyasszuk. Fotó: Shutterstock

Az akár 2 méter hosszúságot is elérő, lecsüngő, összetett fürtvirágzatából fejlődnek ki a 10–15 cm hosszú, hajlott, sokszögletű, tompa végű, zöldessárga gyümölcsök. Termése körülbelül 3 hónap alatt érik be. A banánt Carl von Linné svéd természettudós eredetileg két csoportba sorolta, ezért megkülönböztetünk főzőbanánt és desszertbanánt.

A legfontosabb gyümölcstermő faj az étkezési banán. A zölden szedett, éretlen gyümölcsöt általában utóérlelik. A főzőbanán kevéssé édes, a krumplihoz hasonlóan sütve, illetve főzve, köretnek eszik, de egyes fajtáival állatokat takarmányoznak. Sőt, az Ugandában és Tanzániában termő fajokból sört főznek.

Ha túlérett a banán, akkor se dobd ki!

A túlérett banánt, azon túl, hogy akár meg is ehetjük, még számtalan dologra lehet használni. Úgyhogy semmi esetre se dobjuk ki.

1. Habár hihetetlennek tűnik, de a túlérett banán héja kitűnő cipőtisztító. Nem véletlen, hogy a tengerészek már nagyon régóta fényesítik a cipőjüket banánhéjjal. Miután alaposan átdörzsöltük banánhéjjal a cipőnket, töröljük át egy ronggyal. A leginkább a bőrből készült cipőkön hatásos, mert nagyon szép fényt kölcsönöz nekik.

2. De banánturmixot is készíthetünk a túlérett banánból. Tegyünk bele tejet és mézet, és igyuk meg reggel, hogy energiával telten indulhasson a napunk. Vigyázat! Fogyókúrához azért nem ilyen formában ajánljuk!

3. Még a babák is banánt vennének, ha tehetnék, úgyhogy az sem véletlen, hogy a bébiételek kedvelt alapanyaga a banán. A banán kellően pépes és nagyon finom, édes az íze, és még akkor is remek a bébiételbe, amikor már egy kicsit kezd barnulni. Ráadásul a banán segítségével olyan zöldségfélék is kerülhetnek a bébiételbe, amelyeknek annyira nem közkedvelt az íze, de nagyon egészségesek. A banán ugyanis kellemes ízt fog adni a spenótnak, és egyéb zöldségeknek, különösen, ha teszünk mellé egy kis céklát, almát vagy narancsot is.

4. Nincs tojás? Jó lesz a banán is! A banán tökéletes helyettesítő alapanyag olyan süteményeknél, ahol egész tojást kell használni. Nyugodtan használjuk brownie-k, pudingok és muffinok esetében. Ezeknél a süteményeknél egy tojást helyettesíthetünk egy érett banánnal. Ezáltal a cukor mennyiségét is nyugodtan lecsökkenthetjük, hiszen jóval édesebb lesz a sütemény, mintha tojást használnánk a banán helyett.

5. Nem csak az eperfagyi finom! A házilag készített banánfagyinak sincs párja! Ehhez csupán fel kell darabolni, majd le kell fagyasztani a banánt, és a fagyott banánt géppel habosra kell verni. Vegyes gyümölcsökkel is készíthetjük a banánfagyit. Minél több benne a banán, annál krémesebb lesz. 2 rész banán, egy rész gyümölcs a legjobb arány.

A többi gyümölcs kerülhet bele fagyasztottan vagy nyersen. Finom lesz, ha málnát, szedret, meggyet, barackot teszünk bele, de egy citrom levével is egészen kiváló banános citromfagylaltot készíthetünk. A csokis banánfagyihoz egy adag, vagyis 150-170 gramm fagyasztott banánhoz adjunk egy evőkanál kakaóport.

6. Ha kevés a kávé, a banán is felébreszt. Ehhez vegyünk két nagyon érett banánt, vágjuk fel és tegyük 4 órára fagyasztóba. Készítsünk 120 ml erős eszpresszó kávét, majd hűtsük le. Tegyük a banánt és a kávét turmixgépbe, adjunk hozzá 180 ml hideg tejet, 1 púpozott kanál kakaóport, 1 evőkanál mézet és keverjük össze az egészet. Hűtve a legfinomabb.

7. A túl sok érett banánból készíthetünk házi banánlekvárt is. Hozzávalók: 1 kg banán, amely a héja nélkül körülbelül 75 dkg, 1 mokkáskanál citromsav, 10 dkg cukor.

Törjük pépesre a banánt, majd adjuk hozzá a cukrot és a citromsavat, ezután keverjük össze. Tegyük fel főni, és folyamatos kevergetés mellett főzzük a forrástól számított 15 percig, amíg kellően sűrű lesz. Tegyük sterilizált üvegekbe, csavarjuk rá a tetőt, majd forrón fordítsuk fejjel lefelé, hogy teljesen csíramentes legyen és sokáig elálljon. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

banán gyümölcs

A banán nagyon finom gyümölcs, melyből kiváló kenyér, sütemény vagy akár turmix is készíthető. Fotó: Shutterstock

8. De még a növények is örülnek a banánnak, ugyanis kiváló táptalaj a palánták számára a reszelt banánhéj, sőt, még a levéltetveket is messzire lehet űzni vele.

Ezért egyél sok banánt

1. A banán ellát energiával, akár reggelire eszed, akár a nap folyamán.

2. A banán gazdag káliumban és magnéziumban, ezzel pedig segít a vérnyomás szinten tartásában, és a szívünk egészségéért is sokat tesz.

3. Antacid-hatásának köszönhetően megvéd a gyomorfekélytől. Mivel megvastagítja a gyomor nyálkahártyáját, megvéd a gyomorsav túltermelődésétől. A banán nagyon könnyen emészthető, így mindössze 110 perc alatt ürül ki a gyomorból, ezért ajánlható gyomorfekélyben szenvedőknek is.

4. Hasmenés esetén is számíthatunk rá, mivel segít visszaszerezni az elvesztett káliumot.

5. Sok pektint is tartalmaz, mely jó hatással van az emésztésre és segítséget nyújt székrekedés esetén.

6. Triptofán tartalma javítja a kedvünket, így szomorúság esetén is hatásos a banán fogyasztása.

7. A túlérett banánban jóval több a TNF (tumor nekrózis faktor), ami rákellenes anyag, mely segít leküzdeni az abnormális sejtburjánzást a testben.

8. Egy banánnal fedezhetjük a napi C-vitamin szükségletünk 15%-át. Ezen kívül bővelkedik A- és E-vitaminban, de tartalmaz még vasat, rezet, jódot, mangánt és foszfort is. Különösen sok benne a B6-vitamin.

9. Sportolók számára kiváló szénhidrátforrásként szolgál, főleg edzések előtt kellő idővel fogyasztva. Fokozza az izmok működését, természetes módon juttatja a szervezetet antioxidánsokhoz és egyéb tápanyagokhoz.

10. Magas vastartalmának köszönhetően hemoglobin termelést idéz elő, így segít leküzdeni a vérszegénységet.

Legyen saját banán a kertedben

Az indián banán akár még a te kertedben is megterem. Persze a termése ránézésre nem ugyanolyan, mint a bolti banáné, de az íze nagyon hasonlít a banán ízére. Az első években az indián banánt árnyékosabb helyen neveljük, azonban pár év múlva, amikor már megnőtt és begyökeresedett, több napfényre van szüksége. A napos helyeken kívül fontos számára a meleg fekvésű, szélvédett hely, míg a talaj szempontjából a kissé savanyú kémhatású lesz számára az igazi, mely kellően nedves. Azonban ügyeljünk rá, hogy soha ne álljon pangó vízben.

Az indián banán rendszeres öntözést igényel, a legjobb, ha hordóban gyűjtünk számára esővizet, és ügyelünk rá, hogy a földjét soha ne hagyjuk kiszáradni. Az indián banán számára fontos, hogy évente két alkalommal magas káliumtartalmú műtrágyát kapjon. Konténeres neveléskor oldható nitrogén, foszfor és kálium tartalmú műtrágya kijuttatása javasolt egyenlő arányban, ezen kívül pedig a növekedési időszakban nyomelemek adagolása is javasolt.

A konténeres csemetéket tavasztól őszig ültessük el. A gödör legyen kétszer olyan mély és széles, mint a növény földlabdája. Ügyeljünk rá, hogy a beültetéskor ne sérüljön meg a növény gyökérzete, majd az ültetést követően alaposan öntözzük be.

Az indián banán virága hímnős, de nem képes az önbeporzásra. Először fejlődik ki a bibe, és a termékenyüléshez szükséges egy másik, nem rokon fa beporzása. Érdemes az érett polleneket összegyűjteni, és puha ecsettel a bibére juttatni. Mivel a pollenszemcsék bézs színűek, könnyen észre fogjuk venni őket az ecseten. Akkor végezzük el a folyamatot, amikor a bibe vége fényes, zöld színű, és ragadós.

Az indián banánt időnként érdemes megmetszeni, hogy el tudjuk távolítani a rossz irányba növekedő ágakat, és szép formát adjunk a növénynek. A metszéssel ráadásul új hajtások hozatalára ösztönözzük az indián banánt, amelyekről már a következő évben termés várható.

Az indián banánnak kevés kórokozója és kártevője ismert. Gyümölcse négy hét alatt érik be és augusztust közepétől szedhető. Az indián banán termése puha és jellegzetes illata van. Kívül világoszöld színű, a gyümölcs húsa pedig sárga. Az érett gyümölcs gyorsan romlik, de hűtőben akár két hétig is el tudjuk tárolni.

A banán egészséges, finom, segíthet a fogyókúrában és akár még saját termesztésű is lehet. Érdemes neki helyet adni a kertben, és persze a poharunkban és a tányérunkon is.