Magyarországon a paprikát alapvetően három célból termesztik: friss fogyasztásra zárt térben (üvegházi és fólia alatti termesztés), szabadföldön tartósítási célra (mélyhűtött, konzervipar), illetve ételízesítéstő őrleménynek, fűszernek.
Magyarország a szabadföldi paprikatermesztés északi határán van, ezért a termesztése kockázatos. Ha a tavaszi talaj menti fagyokkal is számolunk (május közepe), viszonylag rövid a tenyészidő, gyakori a légköri aszály, amit üzemi szinten még rendszeres öntözéssel is nehéz ellensúlyozni.
Kijelenthető, hogy a friss piaci minőségi elvárásoknak igazán csak a hajtatott paprika képes megfelelni, amelynek területe az utóbbi években kiegyensúlyozottnak mondható, ugyan a termőfelület kismértékben csökkent, de a termésátlagok növekedtek, aminek köszönhetően a megtermelt paprika mennyisége alapvetően nem változott.
A friss piaci minőségi elvárásoknak igazán csak a hajtatott paprika képes megfelelni – fotó: Shutterstock
Mit kell tudni a paprikáról, mielőtt belevágnánk a termesztésébe?
A kertészek a paprikát a nehezen termeszthető, talaj és tápanyag iránt igényes növénynek tartják. A növényt illető „igényes jelző" meglehetősen tág határok között értelmezhető, kevésbé a termésbe és a lombba beépített kémiai elemek mennyiségére, sokkal inkább a trágyázásra, a tápanyagellátás körülményeire és a talajviszonyokra utal.
Minden zöldségfaj a jobb szerkezetű, könnyen felvehető tápanyagokkal rendelkező talajon fejlődik jobban, különbség csak abban van, hogy más, a talaj iránt kevésbé igényesnek nevezett zöldségfélék a talaj minőségi paramétereinek romlására kisebb mértékű termésmennyiség-csökkenéssel és minőségromlással reagálnak, szemben a paprikával, amely rendkívül érzékeny a talaj szerkezeti és kémiai tulajdonságaira.
A gyakran emlegetett jó talajszerkezet, illetve jó talajtulajdonságok milyen kémiai és fizikai paraméterekkel jellemezhetők?
Az étkezési paprika talajigényére vonatkozó szakirodalom és termesztői tapasztalatok meglehetősen egybecsengenek. A jó víz- és tápanyagmegtartó képességet, a levegőzöttséget a sikeres paprikatermesztés alapfeltételeinek tartják.
A paprika szabadföldi termesztésében – mivel a primőrt a hajtatás biztosítja – a koraiságnak kisebb a jelentősége, ezért kötöttség tekintetében a gyorsan melegedő homok helyett a valamivel kötöttebb, de jobb vízmegtartó képességgel rendelkező vályogos homok, illetve homokos vályog talajok jöhetnek elsősorban számításba (31-37 Arany-féle kötöttség).
Minél nagyobb a talajszemcse, azaz a talajt alkotó részecskék, annál jobb a talaj levegőzöttsége (pl. homok), de nagy hátránya az ilyen talajoknak, hogy a vizet és ebből adódóan a tápanyagokat csak nehezen képesek a gravitációval szemben megtartani. Az apróbb szemcseméretű vályog (38-42 KA) és agyag (43-60 KA) talajoknak jobb a vízgazdálkodása, de a paprika gyökerei számára kevés levegőt tartalmaznak.
A talajszerkezet különféle szerves anyagokkal javítható, azaz a homoktalaj víz- és tápanyagmegkötő képessége fokozható, vagy a kötöttebb talajok levegőzöttsége növelhető. Ezért – a talaj kötöttségétől függetlenül – minden technológia hangsúlyozza a szerves trágyák használatának fontosságát.
30-50 t/ha-nál nagyobb adagú, érett, azaz nem perzselő hatású istálló- és baromfitrágyák, továbbá komposztok, tőzegek jól használhatók erre a célra, de a jelzettnél kisebb mennyiség esetén számottevő talajjavító hatás nemigen mutatható ki.
Kémhatásigény tekintetében nincs lényeges különbség a nálunk termesztett zöldségnövények között, valamennyi a semleges, enyhén savanyú talajokat kedveli. De a talaj induló pH-értéke a műtrágyázás és az öntözés következtében jelentősen változhat, erre a tenyészidőben, a fejtrágyázások során kell figyelni. (Intenzív termesztési körülmények között, a tápoldatozás hatására előfordulhat a talajok ellúgosodása, szükségessé válhat a savazás.)
Szénsavas mésztartalom tekintetében az 1–5% közötti érték tekinthető optimálisnak, ennél magasabb mésztartalom esetén klorózis léphet fel, illetve alacsonyabb értéken a mészhiánybetegségek megjelenése várható.
A paprika, különösen a nálunk termesztett fehér termésű töltenivaló fajták a talaj sótartalmára különösen érzékenyek, ezért a szikesedésre hajlamos területeket kerülni kell. Szikesedés adódhat a rossz minőségű öntözővízből is (pl. magas NaHCO3 tartalom), a víz minőségének vizsgálata többek között ezért is indokolt.
A paprika intenzív termesztéséhez szükséges termőterület kiválasztásakor a talajszerkezet a meghatározó – fotó: Shutterstock
Mekkora jelentőséggel bír a paprika termőterületének kiválasztásakor a talaj tápanyag-ellátottsága?
A paprika intenzív termesztéséhez szükséges termőterület kiválasztásakor a talajszerkezet a meghatározó, mondhatnánk, döntő, de a talaj tápanyag-ellátottsága, a tápanyag-szolgáltató képessége nem.
A növények más-más energia ráfordításával eltérő mértékben oldódó tápanyagformákat képesek hasznosítani. Szélsőséges esetben egyes tápanyagokból az ellátás a talajoldat kizárásával, kontakt ioncsere útján is biztosítható! De ha a tápanyagok nagyobb része a legkönnyebben hasznosítható, vízoldható formában van a talajban, akkor a növény tápanyagellátásában elsősorban az vesz részt.
Az intenzív paprikatermesztés a folyamatos tápoldatozás következtében olyan esetnek tekinthető, ahol a legkönnyebben oldódó tápanyagok jelentős arányban vannak jelen, így a talajvizsgálatok során a legkönnyebben oldódó, vízben oldott tápanyagokat kell a talaj tápanyag-ellátottságának megítélésénél figyelembe venni.
A paprika tápanyagigénye
A növény egyes szerveinek tápelem-összetétele a különböző környezeti tényezőktől függően, így a talajok eltérő tápanyagellátásából adódóan is, jelentős ingadozást mutat. A legkisebb ingadozás a termésben mérhető, azaz a bogyók tápanyag-ellátottsága viszonylag állandó. Ugyanakkor a lombozat tápanyagtartalma – szemben a terméssel – az egyes talajtulajdonságokra (pl. talaj tápanyag-ellátottsága) gyorsan és érzékenyen reagál.
Ebből adódóan a termések viszonylag kiegyenlített tápanyagtartalma, a tervezett termésmennyiség tápanyagigényéhez szükséges trágyamennyiség számításához jó alapot nyújt, de kevésbé alkalmas a talaj pillanatnyi felvehető tápanyagtartalmának meghatározására, amire viszont a lombozat vizsgálata ad pontosabb információt.
A termés-NPK-analízis-vizsgálatok ugyan némi szórást mutatnak a fajtától, a környezeti tényezőktől és a termésmennyiségtől függően – a legnagyobb különbség a nitrogén esetében mérhető (~20-50%), a legkisebb a foszfornál (~10-15%). Ugyanakkor nagyszámú minta feldolgozása alapján megállapítható, hogy 1 tonna termés kifejlesztéséhez megközelítőleg
• 2,4-3,6 kg/t nitrogén (N),
• 0,9-1,1 kg/t foszfor (P2O5) és
• 3,5-4,9 kg/t kálium (K2O) szükséges.
A fajta és a termésmennyiség azok a tényezők, amelyek leginkább hatással vannak a bogyók szárazanyag-tartalmán keresztül a termés NPK-tartalmára. Nagyobb termések esetén kevesebb a termés szárazanyag-tartalma, magasabb a víztartalom, míg alacsony termésátlagnál csökken a szárazanyaghoz viszonyított víztartalom a termésben.
Ebből adódóan az intenzív szabadföldi termesztés során, ahol magasabb terméseredmények érhetők el, az alacsonyabb fajlagos tápanyagigényt célszerűbb figyelembe venni a tápanyagszükséglet számításakor /2,4 kg/t nitrogén (N); 0,9 kg/t foszfor (P2O5) és kg/t kálium (K2O)/.
Tápanyagszükséglet, a nyes termés és a termés szárazanyag-tartalma közötti összefüggés.
A trágyázás és az öntözés hatására növekszik a termés, magas termésátlag esetén nagyobb a bogyó víztartalma a szárazanyag-tartalomhoz képest. (Termőfelületre számítva a termés növekedésével jobban nő a terméssel betakarított víz mennyisége, mint a szárazanyag.) Ebből adódóan nagy termésátlag esetén az egységnyi termésmennyiséghez köthető tápelemek mennyisége is kisebb, azaz alacsonyabb fajlagos tápanyagigénnyel célszerű számolni.
_fill_540x300_0.jpg)
