A 80-as években slágernövénynek számított a konzervuborka, termesztése az ország nyugati megyéiben nagy kedvvel folyt, és jelentős érdeklődés mutatkozott iránta a belföldi és a külföldi konzervgyárak részéről is.
Néhány négyzetméteren megtermelhető egy család egész évre elegendő, elraknivaló uborkaigénye – fotó: Shutterstock
Mint sok vonatkozásban kidolgozott technológiával rendelkező növény támrendszeres termesztését érdemes házikertekben saját célú termesztésre is kipróbálni, néhány négyzetméteren megtermelhető egy család egész évre elegendő, elraknivaló uborkaigénye.
Az uborka különösen igényes a talaj minőségére, csak jó szerkezetű talajon érdemes a termesztésével próbálkozni.
Kötöttség vonatkozásában ideálisak a homokos vályog- és vályog kategóriába tartozó talajok. A talaj szerkezetén a talaj morzsalékosságát értjük, jónak azokat a talajokat nevezzük, amelyek enyhe nyomás hatására apró darabokra, morzsákra esnek szét. Az ilyen talaj esetében – amelyben túlnyomórészt 2 mm nagyságú morzsák vannak – nem kell tartani a túlöntözéstől, a levegőtlen gyökérközeg kialakulásától, amire az uborka különösen érzékeny.
A talaj szerves anyag (humusz) tartalma szerkezet szempontjából kulcskérdés, ebből adódóan a szerves trágyák és a komposztok kijuttatásának nagy szerepe van az uborka számára alkalmas talajszerkezet kialakításában.
Gyengébb minőségű, homok- és kötöttebb talajok is rendszeresen adott, nagy adagú szerves trágyázás hatására alkalmassá tehetők a termesztésére. A talaj kötöttségétől függően az uborka akár 10-20 kg/m2 érett (!) istállótrágyát is meghálál. A szerves trágya 1-2 év után lebomlik (ásványosodik), ebből adódóan egy idő után a talaj szerkezete is leromlik, ha nem történik újabb szervesanyag-pótlás. Ezért a szerves trágyát a lehetőségekhez képest rendszeresen, 1-2 évenként kell adni az uborka alá.
Az uborka gyökérzete nagyon érzékeny, ezt a szerves trágya használatakor is figyelembe kell venni, különösen akkor, ha nem ősszel, hanem tavasszal dolgozzuk a talajba. Az éretlen, ammóniát kibocsátó istállótrágya leperzseli a gyökereket, de a talajból kipárolgó gáz még a fiatal leveleket is károsíthatja (1. kép).
Súlyos ammóniaperzselés uborkalevélen.
Míg az őszi alaptrágyázáskor számításba jöhetnek a félérett szerves trágyák, addig tavasszal, az ültetést megelőzően csak földdé érettet szabad használni!
A termesztési technológiát a támrendszer kialakítása határozza meg, amely lehet szimpla és ikersoros (2. kép).
Támrendszer kialakítása ikersoros termesztéshez.
A szimplasoros elrendezés a növény egyes környezeti igényei miatt kedvezőbb (pl. jobb fényviszonyok), míg más ok miatt – például a párásabb mikroklíma miatt, amit az uborka szeret – az ikersoros elrendezés a jobb.
Termesztéstechnikai szempontokból (pl. szedés, hatékonyabb növényvédelem stb.) kevésbé szerencsés az iker változat, de a kisebb beruházási költségek miatt nagyobb felületen mégis ezt alkalmazzák. A palántákat célszerű bakhátakra, azaz kiemelt felületre ültetni (kb. 15-20 cm magasság). A gyomosodás megakadályozása érdekében a bakhátat javasolt fekete fóliával takarni, a talajtakarón a palánták helyén lyukat vágni. Egysoros támrendszeres elrendezésnél 120-140 cm-es sortávolságot alkalmazzunk, az ikersoros megoldásnál a 150+50 cm-t.
A tőtávolság kialakításakor tanácsos a fajta igényét, azaz a fajtát forgalmazó cég ajánlásait figyelembe venni. Tőtávolságnak általában 25 cm-t javasolnak, de az úgynevezett főszárterhelésű fajtákat – amelyek a termés döntő hányadát a főszáron fejlődő levelek hónaljában hozzák – lehet ennél sűrűbbre (18-20 cm-re) ültetni. Szimplasoros termesztésnél 1,5-2 méter magasan netlonhálót feszítenek ki az oszlopok között, és ebbe bújtatják a hajtásokat, míg ikersoros elrendezésnél zsinegre futtatva vezetik a növényt a felső huzalig.
Noha a cél a korábbi ültetés, mint a nagyobb termésátlag egyik feltétele, a palánták túl korai kirakásával óvatosnak kell lenni, erre jó példa volt az idei hűvös tavaszi időjárás. Biztonságos palántázás csak május közepén, a talajmenti fagyok elmúlását követően lehetséges.
Lehet helyre is vetni az uborkát, de az intenzív, támrendszeres termesztésnél célravezetőbb a 3-4 hétnél nem idősebb, 3-4 leveles tápkockás palánták ültetése. Az ültetést követően a palántákat a jó gyökeresedés érdekében alaposan öntözzük be.
A zöldségféléket a sóérzékeny növények kategóriájába soroljuk, ide olyan fajok tartoznak, amelyek érzékenyek a talaj szikesedésére, a nagy adagú műtrágyára, a rossz minőségű öntözővízre. Az uborka ezen belül is a különösen érzékenyek csoportjába tartozik, amit az öntözés és a fejtrágyázás során messzemenően figyelembe kell venni.
A zöldségfélék számára kedvező talaj-EC*-érték 1-2 mS/cm között van. A sóra kevésbé érzékenyek esetében (pl. káposztafélék) az 1,5-2 mS/cm, az érzékeny uborka számára 1-1,5 mS/cm értéket célszerű tartani. Az EC-érték több élettani folyamatra is hatással van, bizonyos határig történő növelésével (műtrágyázással, töményebb tápoldat használatával, az öntözés visszafogásával) elősegíthetjük a reproduktív folyamatokat, így a virágképződést és a terméskötődést. Ha alacsonyan tartjuk az EC-t (például többet öntözünk, hígabb tápoldatot használunk), vegetatív irányban fog fejlődni a növény, vastagabb szárat, erősebb lombozatot nevel.
Az ültetés előtti talaj-tápanyagtartalmat érdemes talajvizsgálat alapján beállítani. Közepes vagy közepesen magas szint biztosítja a palántázást követő megfelelő, nem túl gyors és nem is lassú növekedési ütemet.
A foszforból érdemes két okból is magasabb tápanyagszintet beállítani. (A foszfor nem növeli az EC-t, és a foszforműtrágya nem perzseli a gyökereket!):
• Az uborka kezdeti növekedéséhez sok foszforra van szükség. Lombtömegéhez képest sokkal több foszfort vesz fel a talajból, mint a tenyészidő későbbi szakaszaiban. Termésképzés idején csökken a növény foszforfelvétele.
• A jó gyökérképződés, nagy gyökérzet csak jó foszforellátottság mellett valósul meg, később a foszfor pótlása több vonatkozásban is nehezebb.
Nitrogénből és káliumból is a közepes talaj-tápanyagellátottság biztosítja a kiegyensúlyozott fejlődést. Sok nitrogén, intenzív öntözés mellett, erős vegetatív növekedéshez vezet, a növény rosszul köt, a virágokat és a terméseket eldobja, súlyos esetben a tő kipusztul, kirohad (3. kép).
Túlöntözött és nitrogénnel túltrágyázott, elpusztult uborkanövény kirohadt szára.
Alacsony nitrogénellátás mellett lassú a levélképzés, nem alakul ki a megfelelő nagyságú lombtömeg, ami a jó termés feltétele.
Az első terméskezdemények megjelenését követően jelentősen megnövekszik a növény nitrogén- és káliumigénye, amit a tápoldat összeállításával is követni kell. Nem tanácsos a gyökérperzselés veszélye miatt a koncentrációt növelni, különösen a tenyészidő elején, amikor még sokkal érzékenyebbek a gyökerek, inkább a tápoldatozások számát tanácsos sűríteni.
Szedések idején fontos a folyamatos nitrogén- és káliumellátás.
Egy kifejlett uborkanövény júniusban-júliusban képes akár napi 2-2,5 liter víz elpárologtatására is, ennek függvényében kell öntözni és tápoldatozni.
A legtöbb uborkatermesztő a tápanyag-utánpótlást két műtrágyára, az ammóniumnitrátra és a káliumnitrátra alapozza. Jó oldékonyságuk, könnyű nitrogén- és káliumfelvehetőségük, továbbá alacsony sóindexük miatt kiválóak fejtrágyázásra, tápoldatkészítésre. Közepes tápanyag-ellátottságú talajon heti ~1 dkg/m2 mennyiség biztosítja az uborka folyamatos termésképzését.
A nitrogén alapvetően a termésmennyiségre van hatással, a kálium a minőséget befolyásolja, optimális káliumellátás mellett a termések keményebbek, ropogósabbak, lassabban fonnyadnak.
A káliumhiány jellegzetes csíkozottságot okoz az alsó leveleken, míg a nitrogénhiány következtében egyenletesebb a levél sárgulása (4 és 5. kép).
A káliumhiány jellegzetes tünete a csíkozottság, a főerek zöldek maradnak, míg az érközök kisárgulnak.
Nitrogénhiány uborkalevélen. Még a káliumhiány egy jellegzetes csíkozottságot okoz, addig a nitrogénhiány hatására a levél egyenletesen sárgul ki.
Az ápolási munkákhoz tartozik a hajtásigazítás, amely során az indákat a hálóba vagy ikersoros termesztés esetén a zsinegre igazítjuk, tekerjük. Túl buja növényzet esetén egy-egy hajtást ki is csíphetünk, ezzel lazábbá téve a termésfalat.
A szedés gyakorisága függ az időjárástól és a fajtától, de alapvetően az határozza meg, hogy milyen méretet kívánunk elrakni. Ennek függvényében a heti kétszeri, de egészen apró termés esetén naponkénti szedés is elképzelhető.
*Magyarázat: A talaj sótartalmát kifejezhetjük összessó-%-ban és elektromos vezetőképességben, azaz EC-ben, amelynek mértékegysége a mS/cm. A kettő szoros korrelációban van, mind a kettő mérése az elektromos vezetőképességen alapszik, de gyorsabb, helyszínen is megvalósítható nagy pontosságú mérése miatt a termesztési gyakorlatban az EC-érték használata terjedt el. A talaj EC-értékét meghatározza a talaj tápanyagtartalma és a benne található sóképző elemek (Na, hidrokarbonát stb.) mennyisége, a kijuttatott szerves és műtrágya, továbbá az öntözővíz minősége.
