A robotok világszerte egyre inkább az emberi tevékenységet támogató, szinte mindennapos segédeszközökké válnak. A legtöbb robotot igénylő szakterületek közé tartozik a mezőgazdaság (az erdészettel és az élelmiszeriparral együtt), ahol jelenleg már több ezer robotot alkalmaznak, miközben számuk a legtöbb országszerte gyors ütemben szaporodik, és a legutóbbi évben a növekedés 6 százalékot tett ki – olvashatjuk a breakinglatest.news-on.

Ez jórészt következik a mezőgazdasági munka jellegéből, ahol – az iparhoz viszonyítva – egy-egy munkaművelethez jóval nagyobb területeket, magasságokat és mélységeket kell átfogni.

A legtöbb robotot igénylő szakterületek közé tartozik a mezőgazdaság

A legtöbb robotot igénylő szakterületek közé tartozik a mezőgazdaság – Fotó: Shutterstock

A működő robotok bebizonyították, hogy egy egységük 5-6, sőt több ember munkáját könnyen el tudja végezni, ami a mezőgazdaságban a természet által diktált határidők betartását és a rendelkezésre álló munkaerő létszám csökkenését figyelembe véve, különösen jelentős.


A mezőgazdasági robotok létrehozásának és alkalmazásának egyik élenjáró országa Japán, amely egy „országos robot stratégiát" dolgozott ki, és 2022-ben 930,5 millió dollárt fordított annak fejlesztésére, bár a legtöbb robotot az infrastruktúrában és az iparban alkalmazza. Nem sokkal maradnak el azonban Japán mögött az iparilag fejlett országok, amelyekben folyamatosan terjed többek között a vezető nélküli traktorok és munkagépek alkalmazása.