A magyar Baromfi Termék Tanács (BTT) spanyol és francia testvérszervezeteivel (INPROVO és SNIPO) Európai Uniós támogatást nyert el a tojásfogyasztás promótálására 2023 és 2025 között, amely a második évének végén tart. Ez a projekt lehetőséget nyújt arra, hogy megfelelően kommunikálják a fogyasztók felé a tojásfogyasztás fontosságát a fenntartható és kiegyensúlyozott étrendben, valamint tovább javítsanak a tojás fogyasztói megítélésén – írja azuzlet.hu.

Mint írják, a kampány, valamint a Tojás Világnap (október 10.) megrendezésével kapcsolatos sajtótájékoztatóra 2024. október 2-án került sor, ahol Dr. Csorbai Attila, a BTT elnök-igazgatója nyitóbeszédében elmondta, hogy örül, hogy egy ilyen nehéz, de rendkívül eredményes Európai Tojás Kihívás projektet indított el a Tojásszövetség a társintézményekkel.

A véleménye szerint folytatni kellene a projektet a 3 év letelte után is, mert az eredmények alapján megállapítható, hogy a lakosság és a szakma körében is nagyon jó visszhangja van a kampánynak. Napjainkban, amikor a világon rengeteg a konfliktus, aszály, árvíz, mely jelenleg legalább 34 országot érint, kulcsfontosságú a helyi termelés, a termelésbiztonság, a megbízhatóság, a biztonságos élelmiszerrel történő ellátás.

tojás

Cél a tojással kapcsolatos ismeretek bővítése – fotó: pixabay.com

Dr. Sütő Zoltán, a BTT égisze alatt működő Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) elnöke az előadásában a tojás árának kérdését vizsgálta. Elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal három alapvető mezőgazdasági termékre – ez a tej, a tojás és a méz – vonatkozóan gyűjtött évenkénti adatokat: termelői, azaz a felvásárlási árat, valamint piaci árat.

A Tojásszövetség szakértői megvizsgálták, hogy ennek a három terméknek 1960 és 2023 között milyen mértékben nőtt az ára:

  • a tej felvásárlási átlagára több, mint hatvan év alatt a 75-szörösére nőtt,
  • a mézé 55-szörösére,
  • a tojásé viszont alig 41-szeresére.

Amennyiben a tojás felvásárlási ára a tej és a méz átlagos növekedési arányával emelkedett volna, akkor a tojást a termelőtől 2023-ban nem 42,00 forintért (ez a tény), hanem 66,40 forintért kellett volna megvásárolni. Közel 25 forint (37%) az, ami nem jutott el a termelő zsebébe.

Megnézték azt is, hogy mi jellemezte a piaci árakat. Kiemelték, hogy a kiskereskedelmi tevékenységnek is komoly (logisztikai, fenntartási, munkabér, stb.) költségei vannak, de azt, hogy egy konkrét terméknek a piaci ára valójában mennyi, azt a kereskedő határozza meg, akár a saját nyereségének kockázatára, vagy extraprofitot realizálva.

  • A tej piaci átlagára (2021. januártól a tej nem tartozik a KSH által megfigyelt termékek körébe) több, mint hatvan év alatt a 93-szorosára nőtt,
  • a mézé 123-szorosára,
  • a tojásé itt is a legkisebb, mert ’csak’ 65-szörösére nőtt.

Ha a tojás piaci ára a tej és a méz átlagos növekedési arányával emelkedett volna, akkor a kiskereskedelemben a tojást 2023-ban nem 97 forintos átlagáron, hanem 162 forintért kellett volna a vevőknek megvásárolni. A két érték közötti 65 forintos különbség (40%), azt jelenti, hogy a vásárló ennyivel olcsóbban tudta megvenni a tojást 2023-ban – olvasható a cikkben.


Az ágazatnak ár- és termelés-stabilitásra van szüksége

Mi az oka annak, hogy akár a felvásárlási, akár a piaci ár tekintetében a három alapvető mezőgazdasági termék közül a tojás ára nőtt a legkisebb mértékben 1960 és 2023 között? – tették fel a kérdést.

A válasz kulcsa a technológiák fejlesztésében és a tojótyúkok nemesítésében rejlik! A mai tojástermelő tyúk kisebb testű, lényegesen többet tojik, jobb vitalitású, kevesebb takarmányt igényel egy tojás előállításához és arra is képes, hogy a saját testsúlyának akár a husszorosát kitevő alapvető élelmiszert termeljen, mindezt lényegesen kisebb környezeti terheléssel, azaz ökológiai lábnyommal, mint ’tegnap’ – írja az azuzlet.hu.

Pákozd Gergely, a BTT MTTSZ alelnöke ismertette a magyar tojástermelő ágazat elmúlt éveinek eredményeit, tendenciáit. Elmondta, hogy a Tojásszövetségnek 150 tagja van, akik a hazai regisztrált termelés 90%-át adják volumenben. Bemutatta, hogy a férőhely kapacitásuk hogyan és milyen tényezők hatására változott az elmúlt években.

A 2024-es év eddig nyugodtnak tekinthető a termelők számára, és véleménye szerint jó lenne, ha ez hosszabb távon maradna és kiszámíthatóbb lenne a piac, mert az előző évek – Covid, aszály, szabályozások, állatjóléti szigorítások, háború, energia-válság – rengeteg azonnali megoldást és rögtönzést igényeltek a termelőktől. Szerencsére a tojás reputációja jó, dietetikai szempontból semmilyen ellenvetés nincs a tojás ellen.

tojás

A projekt lehetőséget nyújt arra, hogy megfelelően kommunikálják a fogyasztók felé a tojásfogyasztás fontosságát – fotó: pixabay.com

Számos kihívással szembesül jelenleg is ágazat. Ilyenek:

  • Szigorításokkal készül az Európai Unió az állatjólétre vonatkozóan, mely nem csak a technológiát érinti, hanem a szállítási követelményeket is.
  • Munkaerő-problémák: munkaerőt csaknem lehetetlen találni a mezőgazdaságba. A munkavégzésnek az állat igényeihez kell igazodni, és ezt sokan nem vállalják.
  • A költségek körülbelül 70%-át adó takarmány jó minőségű alapanyainak a beszerzése (aszály, toxin) jelenleg önköltség növelő tényező.
  • Az ukrán import is nyomást gyakorol az európai piacra.

Az alelnök elmondta, hogy a termelő az adott termelési évét felelős gazdálkodással nagy biztonsággal tudja tervezni: látja a fő költségeket, mint a baromfi árát, a takarmány, illetve alapanyag árát, de az eladásait napi, heti, vagy maximum havi szinten tudja tervezni, még akkor is ha partnerei nem változnak, hiszen az áruházak jellemzően ilyen időintervallumra szól tendereket hirdetnek. Az ágazat stabilitása és jövedelmezőségének javítása érdekében szükséges lenne a beszállító szerződések és felvásárlási árak érvényességi idejének hosszabbítására.

A tojásfogyasztás kedvező élettani hatásai

Antal Emese, dietetikus, szociológus, a Tét Platform szakmai vezetője kiemelte a tojásfogyasztás pozitív élettani hatásait, valamint szerepét a mindennapi étkezésekben. Részletesen ismertette, hogy mi miatt tekinthető a tojás egy táplálkozás-élettani csodának, többek között kitűnő fehérje-, és értékes vitamin-, valamint ásványianyag-tartalma miatt. Kiemelten jónak tartja a kampány honlapján elérhető információkat (www.tojaskihivas.eu/blog), amely felhívja a lakosság figyelmét a jelölésekre, a fenntarthatóságra, vagy akár az élelmiszerpazarlás elkerülésére is a táplálkozás-élettani jellemzőkön túl.

A szakmai előadásokat követően dr. Gál Tímea, az InnoFood Marketing Kft. nemzetközi projektmenedzsere (a kampányt lebonyolító marketingkommunikációs ügynökség) ismertette a kampány fő elemeit, valamint beszámolt az elmúlt másfél évben elért eredményekről és tapasztalatokról.

A projektnek három célkitűzése van:

  • Az Európai Termelési Modell jellemzőinek bemutatása, népszerűsítése a fogyasztók körében, többek között az élelmiszerbiztonság és nyomonkövethetőség, minőség, állategészségügy, állatjólét és a fenntarthatóság terén.
  • A tojással kapcsolatos ismeretek bővítése.
  • Növelni a tojás versenyképességét és fogyasztását Európában olyan módon, hogy tájékoztassa és aktivizálja a fogyasztókat, hogy több tojást fogyasszanak a táplálkozási ajánlásoknak megfelelően.

A kampány célcsoportjába tartoznak a gyermekes családok, a gyermek nélküli fiatal háztartások, valamint a Z- és az Y-generáció tagjai. A célcsoporthoz igazodva olyan stratégia került kialakításra, amely játékokon, kihívásokon keresztül ösztönzi a fogyasztókat, hogy minél többet tudjanak meg a tojásról. A kampány nagyon erős az online kommunikációban, így került kialakításra a honlap (www.tojaskihivas.eu), a közösségi oldalak (Facebook és Instagram), valamint a kampány Youtube-csatornája is – olvasható az azuzlet.hu cikkében.

tojás

A mai tojástermelő tyúk kisebb testű, lényegesen többet tojik, jobb vitalitású, kevesebb takarmányt igényel egy tojás előállításához – fotó: pixabay.com

A kampány fő szlogenje: „Csatlakozz a legnagyobb kihíváshoz, amely táplálja a testet és az elmét!”

A kampány még csak a 2. év végén tart, már számos indikátort teljesítettek és túl is szárnyaltak a 3 éves teljesítéshez képest. A honlapot eddig több, mint 200 ezren látogatták meg, a Tojás Kihívás Facebook oldalán már közel 15 ezer követővel rendelkeznek és ebben az évben az első 8 kihívással (tojással kapcsolatos feladattal) már több, mint 524 ezer embert értek el.

Jelenleg zajlik az idei utolsó, mindent eldöntő kihívás a honlapon, amely során a játékosok a tojással és az Európai Termelési Modellel kapcsolatos tudásukról számolnak be. A legmagasabb pontszámot elérő játékos egy évre elegendő tojást nyerhet meg a családja számára. A játék elérhető a www.tojaskihivas.eu oldalon.

Egyes kihívások népszerűsítéséhez influenszereket is felkérnek többnyire séfek, gasztrobloggerek, sportolók személyében, akik saját maguk is teljesítik a kihívást, így a teljes elérés közel 1 millióra tehető. Kiemelte, hogy emellett egy intenzív rádiókampányt is megvalósítanak párhuzamosan is több csatornán, amelynek nagyon pozitív visszhangja van a követők körében. Ezzel csak ebben az évben eddig már 2,7 millió embert elértek. Jelenleg azon dolgoznak a BTT-vel, hogy a kötelező elemeken túl hogyan tehetnék még vonzóbbá a tojást a célcsoport számára – írja az azuzlet.hu.