A növények beporzásával kapcsolatban egy átlagembernek szinte kizárólag a méhek jutnak eszébe.

lepke

A lepkék döntő szerepet játszanak a városi növénytársulások fenntartásában is – fotó: pixabay.com

A sciencedaily.com hírportál egy érdekes tudósítást közöl a Sheffield Egyetem kutatóinak egy közelmúltban megjelent tanulmányáról, amely arra mutatott rá, hogy a növények éjszakai beporzását végző lepkék tevékenysége a méhekével csaknem azonos értékű, erre azonban eddig a szakemberek sem figyeltek fel eléggé, és a nagyközönség legfeljebb felületes ismeretekkel rendelkezik róla.

A lepkék az éjszakai látogatásaik során többnyire a kevésbé hivalkodó virágokat keresik fel, és ez az éjszakai munka sokkal fontosabb, mint eddig gondoltuk, sőt a közvélemény alig vette azt figyelembe.


A lepkéknek néha még a hernyói is részt vesznek a beporzásban. Ugyanakkor, az urbanizáció nyomása alatt álló lepkék a méheknél kevésbé ellenállóak, összetettebb életciklusuk és specifikus növényi igényeik miatt.

Az is kiderült, hogy a nagyobb fenyegetettség ellenére a lepkék döntő szerepet játszanak a városi növénytársulások fenntartásában is, mivel a virágos növények, haszonnövények és fák összes beporzásának egyharmadát végzik el.

Több olyan növényfaj van (többek között az éjszaka virágzók), amelyeknek virágait kizárólag a lepkék porozzák be.

Kevesen tudják, hogy pl. az Egyesült Királyságban a méhalkatú rovaroknak 250, a beporzásban részt vevő lepkéknek viszont 2.500 faja él. Az egyetem szerint a méhállomány csökkenésével nagyobb gondot kell fordítani a lepkék megőrzésére és gondozására.