Ahogy elmúlik a tavasz kezdete, úgy nyílnak el sorra a csodás, tavaszi virágok. Azonban ahhoz, hogy a következő tavasszal is megörvendeztessenek bennünket virágaikkal, nem mindegy, hogyan bánunk a hagymáikkal. Ha tudjuk, mit kell tennünk, úgy a tulipánok, a jácintok, a nárciszok és a krókuszok éveken át nyílni fognak a kertünkben.

Ezt tedd a hagymákkal az elvirágzás után

1. A tulipánok hagymái, amennyiben megfelelő a termőhelyük, három évig maradhatnak a talajban. Ezalatt a kisebb hagymák megnőnek, sarjhagymák keletkeznek, így a virágoskertünk minden évben egyre szebb lesz. A harmadik éve virágot hozó hagymákat visszahúzódásuk után, vagyis június-július környékén szedjük fel, és tároljuk hűvös, száraz helyen az augusztus végi kiültetésükig.

2. Ahhoz, hogy minden évben egyre szebbek legyenek a hagymás növényeink, az elnyílt virágaikat közvetlenül a virág alja alatt törjük le. Ha ezt nem tesszük meg, a megtermékenyült magházban magok képződnek és ezek beérlelése a hagymától sok tápanyagot von el. Azonban a virágszárat ne távolítsuk el, csak miután az elszáradt. A megmaradt virágszárból és a levelekből a tápanyagok így folyamatosan a hagymába húzódnak vissza.

3. A jácintok is idővel egyre kisebbek lesznek. A jácint hagymáját akkor kell felszedni, amikor túlságosan elterjedtek és sűrűn állnak.

Így legyen nárcisz a kertedben

A nárcisz állítólag távol képes tartani a mezei pockokat, de nem ezért olyan népszerű a kertekben. A nárcisz gyönyörű növény, amelyik a tavasz egyik legszebb jelképe. Ha nincs kertünk, virágládában is nevelhetjük őket, hogy ne maradjunk le a szépségükről.


A nárciszok évelő hagymás növények, melyek levelei közvetlenül a hagymából erednek, a szárukon nincsenek levelek. A nárciszvirágok jellegzetessége a korona, amely igen változatos megjelenésű lehet. A korona alakja szerint sorolják a nárciszokat csoportokba, úgy mint trombita, harang, csésze vagy gallér alakúak.

Bár a nagyságuk és az alakjuk sokféle lehet, színben nem túl változatosak, hiszen csak fehér és sárga színárnyalatokban léteznek. A nárciszfajok közül Magyarországon természetes fajként a csillagos nárcisz ismert.

Az összes hagymás növény magában a hagymában tárolja a szükséges nedvességet és tápanyagot, éppen ezért tavasszal mindenféle öntözés nélkül is kinyílnak és hajtanak.

tulipánok virág

A tulipán hagymáit háromévente ki kell szedni. Fotó: Shutterstock

A nárciszhagymákat augusztusban érdemes elültetni, 5-10 cm mélyre, 10 cm tőtávolságra. Jó megoldás, ha ültető kosárba ültetjük őket, így egyben maradnak a hagymák és nem vesznek el a földben. Érdemes más tavaszi hagymásokkal összeültetni, így jó társasága lehet a jácint, vagy a tulipán.

A legszebben csoportosan mutatnak. A nárcisz kedveli a napos, félárnyékos helyeket és a mély rétegű, lazább, tápanyagban dús talajokat. A nárcisz vízigénye közepes. Rendszeres öntözést igényel, ha pedig cserépben tartjuk, akkor naponta igényli azt. Virágzás után egyszer végezzünk tápanyag utánpótlást. A nárciszok mérgező növények, így legyünk velük óvatosak.

A nárciszokat a kertünk napos, kissé félárnyékos helyére ültessük, de soha ne frissen trágyázott földbe. A nárciszok lombozata a virágok elhervadása után elhal, és a levelek is fokozatosan elhervadnak. Azonban a bennük lévő tápanyag nem veszik el, hanem visszajut a hagymába. A hagymákat 3-4 évente érdemes felszedni, különben egy idő után el fogják veszíteni virágzóképességüket. A hagymák felszedésére a legideálisabb időpont a június vége, vagy a július eleje. Ezek után ugyanis már erős gyökeret fejlesztenek, és nehéz felszedni őket.

A hagymákat tisztítsuk meg, és tegyük el az ültetésig száraz, hűvös helyre. Terítsük ki őket, hogy ne érjenek egymáshoz. Akár papírzacskóba is tehetjük őket. A kifejlett hagymákat augusztustól legkésőbb októberig ültethetjük el, mélyen felásott és feljavított földbe. A hagymák ezután gyökereket növesztenek. Télen sem kell aggódnunk miattuk, hiszen takarás nélkül is jól megvannak. Kora tavasszal, amint elmúlnak a téli fagyok, megjelennek a hajtásaik, és a jácintokkal és a tulipánokkal együtt elsőként üdvözölnek bennünket, és a tavaszt.

Ha cserépben, vagy balkonládában szeretnénk nevelni a nárciszt, akkor ahhoz a hagymákat szeptemberben ültessük el. Érdemes minden évben kiszedni a hagymákat, és szabad földbe ültetni, mert ha folyamatosan cserépben neveljük, nem lesznek olyan szépek az évek folyamán.

A cserépbe ültetés mélysége a hagyma méretétől függ, de átlagosan 10 cm mélyre kell ültetni. A hagymák nem jól viselik a pangó vizet, ezért a cserepek alját 5 centiméter vastagon töltsük meg kaviccsal, majd erre kerüljön 5 centiméter vastagságban virágföld. A hagymákat a csúcsukkal felfelé ültessük el.

A hagymákat addig a szintig töltsük fel földdel, hogy a föld és a cserép teteje között maradjon 2-3 centiméter, hogy könnyebben öntözhessük. Ezután tömörítsük a földet, és alaposan öntözzük meg.

Így hajtasd a nárciszt

A nárciszhagymákat könnyen lehet hajtatni. Ehhez válasszuk ki a legszebb, legegészségesebb hagymákat, és novemberben ültessük őket cserépbe úgy, hogy a hagymák félig legyenek a földben.  Az edényt tartsuk mérsékelten nyirkosan, egy 10 Celsius-fokos helyiségben. Nem kell, hogy ez a helyiség sötét legyen, hiszen ekkor még csak a gyökereiket növesztik a hagymák.

Február végén kerüljön az ültetőedény legalább 15 Celsius-fokos hőmérsékletű, világos szobába, ahol a hagymák életműködése felgyorsul. Egy hónap alatt a nárciszok kivirágoznak. Csak akkor szedjük majd ki a hagymákat a földből, amikor a levelek visszahúzódtak, különben a hagymák elpusztulnak.

Hagymásokban gazdag tavaszt kívánunk!