Van elég tápanyag a talajban, a növény mégis éhezik – mit tehetünk?

A korábbi cikkünkben a klimatikus, toxikus és technológiai hibákból eredő vagy azzal összefüggésbe hozható tápanyagellátási zavarokkal foglalkoztunk, most azokat az eseteket vesszük sorra, amikor van a talajban tápanyag, de a felvételüket talajtényezők zavarják, azaz a talaj kedvezőtlen fizikai és rossz kémiai tulajdonságai miatt alakul ki hiánytünet.

Míg a dísznövényeknek a talajkémhatás iránti igénye nagyon eltérő, ilyen tekintetben meglehetősen nagy különbséget mutatnak – gondoljunk csak a savanyú közeget igénylő orchideákra és rododendronokra, illetve a lúgos kémhatást igénylő szárazkötészeti növényekre –, addig a zöldségfélék esetében pH tekintetében alig van eltérés.

Valamennyi zöldségfaj – ha van is kisebb különbség – mind a semleges vagy enyhén savanyú talajon érzi legjobban magát.

A semleges kémhatástól jelentősen eltérő talajokon – abból adódóan, hogy a tápanyagok nem hasznosulnak – hiány alakulhat ki. Nagy általánosságban elmondható, hogy savas kémhatású talajban a makroelemeket (nitrogén, foszfor és kálium) és a mikroelemek közé sorolt molibdént, lúgos közegben a félmikor- és mikroelemeket veszik fel nehezebben a növények. 6,5-7,5 pH-érték között vagy ettől kisebb mértékű eltérés esetén talajkémhatásból adódó tápanyagzavarral nem kell számolni a zöldségfélék esetében!

A talajhőmérséklet kétféle módon is befolyásolja a tápanyagok felvételét, illetve felvehetőségét. Meleg talajban fejlettebb, nagyobb tömegű, elágazóbb gyökérzet alakul ki, ennek következtében megnő a tápanyagfelvevő felület, a növény jobban tudja hasznosítani a tápanyagokat. De melegebb talajon intenzívebb a tápanyagok oldódása is, ebből adódóan nagyobb a talajoldat tápanyag-koncentrációja.

A kabakosok (uborka, sárgadinnye, görögdinnye, cukkini), a burgonyafélék (paprika, paradicsom, tojásgyümölcs), továbbá a bab különösen érzékenyek a talaj hőmérsékletére, az optimumnak számító 21-22 ⁰C alatt jelentősen csökken, 14-16 ⁰C alatt gyakorlatilag leáll ezeknél a növényeknél a víz- és tápanyagfelvétel.

Tápanyagok közül hideg talajon a foszfor felvétele válik nehézzé, és a korai kiültetésű primőrök jellegzetes foszforhiányt mutatnak, annak ellenére, hogy elegendő a foszfor a talajban (1. kép).

Hideg talajból nehezebben veszik fel a növények a foszfort, ebből adódóan gyakori a foszforhiánytünet (sötétzöld, vöröses-lilás színű idős levelek).

Míg a szabadföldi zöldségtermesztésben kora tavasszal és hajtatásban októbertől áprilisig a hideg talaj okoz gondot, addig az üveg és a fólia alatt májustól, szabadföldön, különösen a homoktalajok esetében június-augusztus az az időszak, amikor túlzott felmelegedéssel kell számolni. Az ilyenkor jelentkező levélszélperzselés, termésfoltosság, virágelrúgás és hajtáshervadás annak következménye, hogy a növény gyökérzete (hajszálgyökerek) a forró talajban perzselési kárt szenved, és az így sérült, funkcióját csak részben ellátni képes gyökérzet állandó öntözés ellenére sem tud elegendő vizet és tápanyagot felvenni az asszimilációhoz és a párologtatáshoz.

Míg a nyári hónapokban a szárazságból, az őszi-téli hónapokban a magas talajvíztartalomból, a túlöntözésből is adódhat tápanyag-ellátási zavar. Augusztus végétől nemcsak a nappalok rövidülnek, a napsütés intenzitása is csökken, minek következtében kevesebbet párologtatnak a növények, lassabban fejlődnek. Sok esetben ezt nem veszik figyelembe a termesztők, az őszi lassúbb növekedést intenzívebb öntözéssel és trágyázással próbálják fokozni. A levegőtlen, vízzel telített talajban a gyökérfunkció lelassul, sőt levegő hiányában a gyökerek „megfulladnak”.

Bizonyos kémiai változások is bekövetkeznek abból adódóan, hogy megváltoznak a redukciós és oxidációs viszonyok, az oxigénben szegény környezet a vasion felvételét akadályozza, a hajtásokon jellegzetes vashiányklorózis alakul ki (2. kép).

Túlöntözés következtében levegőtlenné vált talajon kialakult vashiánytünet (világos hajtás).

Sokszor ilyenkor lombtrágyázással próbálják a klorózist gyógyítani, mely általában hatástalan marad, helyette az öntözés átmeneti szüneteltetése, a talaj lazítása, szellőztetése sokkal hatásosabb.

Sokszor a közhelyként hangoztatott harmonikus tápanyagellátás csak szóban valósul meg, műtrágyázás során a tápelemek egymáshoz viszonyított arányára kevésbé ügyelnek. Ennek következtében gyakori az olyan eset, amikor az egyik tápelem túlsúlya a másik növényi tápanyag felvételét akadályozza.

A talajoldatban feloldódott elemek jelentősen eltérnek attól az aránytól, amit a növény adott fejlődési fázisban igényelne. A nagyobb koncentrációban jelen lévő elemek kiszorítják a kisebb töménységben, gyakran nagyobb molekulájú, nehezebben mozgó elemeket, ezzel hiánytüneteket váltanak ki a levélen, a száron vagy a termésen. A talaj nélküli termesztésben, tápoldatozások során gyakori jelenséget a szaknyelv ionantagonizmusnak nevezi.

Mely tápanyagok esetében áll fenn a jelenség, melyek esetében gyakori az antagonizmus? Elvileg minden tápanyag túladagolása okozhatja mások felvételi zavarát, de a zöldségtermesztésben van néhány eset, néhány tápelem, amelyeknél gyakran megfigyelhető. Ilyen a kalcium (5% szénsavas mésztartalom felett), amely lassíthatja a vas, a mangán, a cink és a bór felvételét. A magnézium és a kalcium egymás felvételét elősegítik (szinergizmusjelenség), de egy határon túl a mész a magnézium növénybe jutását zavarhatja is.

A talaj magas mésztartalmára visszavezethető klorózisbetegség jól ismert a szamóca- és krizantémtermesztők körében, de jelentkezik a gyümölcsösökben (pl. őszibarack) is. A zöldségek közül különösen a fejes saláta, a spenót, de a paradicsom, az uborka, a cékla és a bab is érzékeny rá. A kálium és a magnézium viszonylatában is fenn áll az ionantagonizmus jelensége, különösen az intenzív kultúrák (hajtatás, tápoldatozás) esetében. A kisebb, gyorsabban mozgó K-ion kiszorítja a növénytáplálkozási láncból a lassúbb, nagyobb méretű magnéziumot, előidézve ezzel enyhébb vagy egészen súlyos hiányt, terméskiesést (3. kép).

Magnéziumhiánynak oka lehet a túlzott káliumtrágyázás is.

A magas ammónia-ion-tartalom gyakran akadályozza a kalcium növénybe jutását. A gyakori kalciumhiány-betegségek (pl. paprika és a paradicsom csúcsrothadása, a fejes saláta levélszélbarnulása, a hajtatott uborka hajtásvégpusztulása) sokszor a magas ammóniatartalmú szerves trágyák helytelen használatára, az ammónia-nitrogén-tartalmú műtrágyák túladagolására vezethető vissza.

A zöldségnövények esetében a következő ion-antagonizmus jelenségekkel lehet gyakrabban találkozni:
• ammónium és kálium (NH4-K),
• ammónium és mész (NH4-Ca),
• magnézium és kálium (Mg-K),
• foszfor és vas (P-Fe),
• mész és bór (Ca-B),
• mész és vas (Ca-Fe).

Ritkábban fordul elő:
• bór és a molibdén (B-Mo),
• nátrium és a kálium (Na-K),
• cink és vas (Zn-Fe),
• magnézium és mangán (Mg-Mn),
• kalcium és kálium (Ca-K),
• mangán és vas (Mn-Fe).

A túltrágyázás, azaz a magas sótartalom (EC) – amellett, hogy jellegzetes tünetei vannak (haragos sötét levélzet, vékony szár, apró levelek, barna gyökérzet) – szintén kiválthat hiánytünetet. Leggyakoribb a növényben legnehezebben mozgó mészhiánytünetek, paprika- és paradicsomtermésen csúcsrothadásnak nevezik, salátán levélszélbarnulás-betegségnek.

Indexkép: Shutterstock