Kertészet, növény, növényvédelem hírek
Ez a száraz kékfrankos titka!
Habár a kékfrankos a köztudatban sajátosan magyar szőlőfajtaként, illetve borként él, ez sajnos, nem igaz. Ám eredetéről számos legenda él.
Mi történt a gesztenyével? Nagyon kevés termett idén
Kevés, a korábbi évekhez képest feleannyi gesztenye termett idén Somogyban, de a FruitVeB szerint ez európai tendencia.
Új szereplők a gumós zeller fajtasorban
Október végén zeller fajtabemutatóra került sor a ZFW Hortiservice Kft. és a holland Novisem BV. közös szervezésében.
Felfogni is nehéz, nemhogy meginni: 25 ezer liter hamis pálinkát foglalt le a NAV
Több mint huszonötezer liter illegálisan előállított pálinkát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családi vállalkozás ingatlanain.
Fenyővel mondott köszönetet az áldozatos munkáért a miniszter
Fenyőfákkal köszönte meg dr. Nagy István agrárminiszter a mentők egész éves áldozatos munkáját.
A tavalyi rekordalacsony termés után az idén 472,5 ezer tonna termett ebből a gyümölcsből
A termelői ára 11 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.
A víz egyre veszélyeztetettebb kincsünk – a mezőgazdaságnak is így kell hozzá viszonyulnia
A napjainkban tapasztalt aszályoknál sokkal drasztikusabb száraz időszakokra kell számítani a jövőben.
Tokaji pezsgő: bemutatkozik a furmint három arca
Világszerte növekszik a pezsgőfogyasztás, de nem csak ilyenkor év végén.
Az aloe vera növény leveléből hatékony rovarirtó szer készíthető
Alkalmazása különös előnyt jelenthet a szegényebb országok számára.
Zöld arany: egy év alatt a duplájára drágult ez a közkedvelt termék
Luxuscikk lett a spanyol olajbogyó és a belőle készült olívaolaj.
Rengeteg hasznos információ hangzott el a FruitVeB évértékelő konferenciáján
Mutatjuk a részleteket!
Nem lesz több veszteség: két holland vállalkozó 4.000 palettás hűtőraktárat nyitott Kenyában
Az így megmentett gyümölcsmennyiség fontos szerepet játszik a lakosság ellátásában.
Ha jót akarsz a növényeidnek: tápoldatkészítés menete, tápoldatozás módja, gyakran elkövetett hibák
A tápoldat-adagolás helyességéről a növények alapos szemrevételezésével, habitusvizsgálatával, a hajtások, a lombozat levélszintenkénti megfigyelésével fontos információkat nyerhetünk.
Alacsonyabb vízfogyasztás, nagyobb hozam – fenntartható mezőgazdaság szárazság mellett
Hogyan fogyasszunk kevesebbet, miközben többet termesztünk?
Elképesztő mennyiségű friss zöldség és gyümölcs érkezik az EU-ba
Az EU fő beszállítói 2023 januárja és szeptembere között Costa Rica és Ecuador voltak.
Így lesz szép a tulipánod tavasszal
Korántsem mindegy, hogy milyen minőségű a tulipánhagyma.
Lassan véget ér az év, ezekre a határidőkre, teendőkre kell figyelned!
Minden nappal közelebb kerülünk karácsonyhoz, aztán hamarosan az újév első napjához is. Lesz pár nap pihenés, de a gazdák számára nincs megállás: ezekre kell figyelniük!
Érkezik a pénz: megkezdték a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatások kifizetését
Az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer.
Környezetbarát megoldás: birkák "nyírják" a füvet egy nagykanizsai karácsonyfatelepen
Nemcsak környezetbarát, de emberbarát megoldás is, amikor juhot használunk a zöldterületek karbantartására.
Elképesztően sok eső esett. Többfelé harmadfokú az ár- és belvízvédelmi készültség!
Két nap alatt annyi csapadék volt, mint máskor egész decemberben.
Magyar cégek is fejlesztenek kertészeti robotokat!
Egyre népszerűbbek a kertészeti robotok, de fejlesztésük sok kihívással küzd.
A kertész még nem látja, de a gépi látás már kiszúrja a növény megbetegedését
A gépi látás az agrárdigitalizáció folyamatosan fejlődő ága.
Egy gépsor, amivel két legyet üthetsz egy csapásra a zöldségtermesztésben
Megoldás a munkaerőhiányra és a feldolgozottság mértékének növelésére: automata zöldségtisztító és -csomagoló gépsor.
Óriási átalakuláson megy át az élelmiszeripar. Ezekről az ételekről nyugodtan lemondhatunk.
Legalább heti két húsmentes napra lenne szükségünk.
Oltott zöldségpalánta: drágább, de jövedelmezőbb!
A zöldségfélék közül is több faj palántáit oltás alkalmazásával nevelik, aminek számtalan előnye van.
Ki hinné, hogy ennek a gyümölcsnek ennyi pozitív hatása van?
A népi gyógyászatban hagyományosan a bőr- és emésztőrendszeri betegségek kezelésére alkalmazták.
A gazda szeme az egyetlen, amit még nem helyettesíthetnek gépek
Ugyanakkor a szőlészetben minden munkafolyamatot képesek vagy a közel jövőben képesek lesznek autonóm gépek elvégezni. A SITEVI szőlészeti, borászati és kertészeti kiállításon jártunk.
Nagyon megéri a tormatermesztés, de csak ha így csinálják
Méltán mondhatjuk, hogy „Magyarország Európa tormatermelési királya", és ami még fontosabb, a magyar torma kiváló minőségű – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.
Majdnem 200 milliárd forint támogatást kapott a kertészeti ágazat az elmúlt években
Megszokásból már sem a támogatási feltételeknek, sem a változó piaci környezetnek nem lehet megfelelni.
Csepegtető öntözéssel felére csökkenthető a vízhasználat – és már a dugulástól sem kell tartani
A nyomáskompenzált (PC) öntözőrendszerek biztosítják a víz és a tápanyagok egyenletes átvitelét.
Nagyon kevés termett az ünnepi időszak fontos alapanyagából
Európa főbb termővidékein alacsony hozamok jellemezték a szezont.
Így tarthatják a versenyt a magyar gyógynövények
Fontos a megfelelő fajtahasználat, a megbízható minőség és a korszerű termesztéstechnológiák alkalmazása.
Most kaptuk a hírt: Günzer Tamás az év bortermelője!
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a borszakmáért tett erőfeszítésekért, a folyamatosan kiemelkedő teljesítményért adományozható.
Szenzációs eredményeket értek el ennek a zöldségnek a termelői
Külkereskedelmének aktívuma 25 százalékkal emelkedett.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.Kiemelt partnerhírek
![Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó](https://static.agroinform.hu/data/ascendum-kph-kep_fill_540x300_0.jpg)
Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó
Megérkeztek az új Volvo L30H és L35H kompakt rakodógépek.
Ismerd meg őket!
![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)