Ezért e fajok most lekerültek az amerikai veszélyeztetett fajokról szóló törvény listájáról – írja a qubit.hu. Olyan állat- és növényfajok védelme szűnt meg, amelyek többségükben az 1970-es és 1980-as években kaptak védelmet, de mostanra kihaltnak nyilvánították őket.

A védelembe vett fajok 99 százalékát (más vélemények szerint 95 százalékát) sikerült megmenteni a kihalástól, a mostani intézkedés azonban felhívja a figyelmet arra, hogy nagy bajban van a biodiverzitás. A további kihalások megelőzésére az eddigieknél is nagyobb erőfeszítésekre van szükség.

Az eredeti listán két olyan faj, a királyharkály (Campephilus principalis) és egy Hawaiin élő mentaféle növény, a Phyllostegia glabra var. lanaiensis is szerepelt, amit végül mégsem nyilvánítottak kihaltnak. A harkály státuszát még vizsgálják, de nem nagyon van ok a reménykedésre, ugyanis az utolsó élő példányt 1944-ben látták. A hawaii menta visszatérését az élőhelyén egyelőre megfelelő körülmények várják.


A 21 kihaltnak nyilvánított faj pótolhatatlan veszteséget jelent, a törvény által elért sikerek azonban bebizonyították, hogy ha időben cselekszünk, és nagyobb figyelmet fordítunk a klímaváltozásra, a természetes élőhelyek védelmére és az invazív fajok elleni küzdelemre, akkor a veszélyben lévő fajok is megmenthetők.

A most kihaltnak nyilvánított fajok között egy denevér, tíz madár, két édesvízi hal és nyolc kagyló szerepel.

Indexkép (csupán illusztráció): Pixabay