A beporzó rovarok szolgáltatásait az ember örömmel veszi igénybe, mióta világ a világ. Itt az idő, hogy felfigyeljünk rá: ez a szolgáltatás veszélybe kerül, ha nem teszünk konkrét lépéseket a megóvására – társadalmi és egyéni szinten egyaránt.

az év beporzói

Forrás: Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

Az a célunk, hogy minél több ember tudjon róla: beporzó rovarok nélkül sokkal sivárabb lenne az életünk. Ételünk-italunk egyharmada eltűnne, vagy megfizethetetlenül megdrágulna a hiányukban.

A természet, a tájak, a parkok, kertek egésze is jóvátehetetlenül elszegényedne. Védelmük egyúttal a természet, sőt saját mentális egészségünk védelmét is jelenti! A természet apró csodáival ismerkedhetünk általuk: egy új világba vezetik el az érdeklődőt.


A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Beporzó munkacsoportja ezért állt a 2018-ban indított polgári kezdeményezés mögé, amely március 10-ét a Beporzók napjául javasolta, s új kezdeményezésként ezen a napon hirdeti meg az Év beporzóit is, melyekre az alábbi linken lehet szavazni:

https://mkne.hu/az-ev-beporzoi/

A mi kampányunk annyiban tér el a többi „Év élőlénye” szavazástól, hogy nemcsak a figyelmet fordítjuk a jelöltek és majdan a győztes felé, hanem pedagógusoknak, szülőknek számos ötletet is bemutatunk, hogyan dolgozhatják fel, hogyan tehetik élménnyé, szórakozássá az ismeretek megszerzését.

A tavalyi beporzó jelöltekről – a legszorgalmasabbakról: a magányosan élő méhekről – sikerült látványos kiadványt is készítenünk – írja a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

Idén három lepkecsalád között lehet majd szavazással dönteni: boglárkalepkék, fehérlepkék és pillangók a jelöltek.

boglárkalepkék

Boglárkalepkék – fotók: izeltlabuak.hu

fehérlepkék

Fehérlepkék – fotók: izeltlabuak.hu

pillangók

Pillangók– fotók: izeltlabuak.hu