Amint megírtuk, jaguársügért, citromsügért, tűzfejű tarka sügért és más idegenhonos halfajokat találtak – de őshonos fajt alig – a Hévízi-tó kifolyója legfelső szakaszán, ami komoly problémákhoz vezethet, hiszen ezek, ahogy fokozatosan alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz, kiszoríthatják az őshonos fajokat.

Dr. Ferencz Árpád, a MATE Természetesvízi Halökológiai Tanszék vezetője elmondta, hogy az itt lévő halak többsége két taxonba tartozik, melyek között nagyon sok a hibrid, ráadásul úgy, hogy nem feltételen két fajnak a hibridje, hanem a hibridnek egy újabb hibridje. A két fő taxon a jaguársügér, a hosszúkásabb fajta, a másik pedig a tűzfejű tarka sügér, de néhány citromsügér is volt a hálóban.

Az inváziós fajokkal az a probléma, hogy a ragadozó, halevő jaguársügér felfalja az őshonos halakat, a szerves törmeléket fogyasztó sügérféle pedig kiszorítja az őshonos társaikat.


A csatornán a szakemberek egy hálót feszítettek ki, úgynevezett akasztást végeztek, és ezt a területet halászták le, gyérítve az invazív fajok számát. Ugyanerre a területre telepítettek be őshonos ragadozót, csukákat, és majd megnézik, hogy egy év alatt mi történik az inváziós fajok állományával – írja a 24.hu. A biológiai szelekciót követően, jövő télen ismét lehalásszák a Hévízi-tó kifolyóját, és megvizsgálják, mennyiben változott a halállomány összetétele.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. azt írta a honlapján, hogy annak érdekében, hogy a csukák minél hatékonyabban végezhessék a dolgukat, a Hévízi-tó alatti műtárgytól számított 500 méter hosszú csatornaszakaszon ragadozóhal-fogási tilalmat rendelnek el 2024. december 31-ig. Tehát ezen a csatornaszakaszon csalihalat, halszeletet, műcsalit a horgászhelyen tartani, azzal horgászni, valamint süllőt, balint, csukát, harcsát, kősüllőt és sügért megtartani tilos.

A csuka fogási tilalma már érvényben van, néhány nap múlva pedig elkezdődik a május 1-jéig tartó ragadozóhal-fogási tilalom. Az ezt követő időszakban az új, helyi tilalmat a csatorna partján elhelyezett táblákon is fel fogják tüntetni.