Colorado állam legfelsőbb bírósága első ízben hallgatta meg október 24-én az érveket arról, hogy a Cheyenne Mountain Zoo öt afrikai elefántja megtámadhatja-e fogva tartásukat. A NonHuman Rights Project állatvédő csoport szerint a Colorado Springs-i létesítményben évtizedek óta élő öt tehenet jogellenesen tartják bezárva, megsértve a habeas corpus által védett testi szabadsághoz való jogukat. Az angolszász jogban használt elv a jogellenes és határozatlan idejű bebörtönzés ellen nyújt védelmet.

A csoport azt állítja, hogy az egyedek szenvednek az állatkertben, és krónikus stresszre és traumára utaló viselkedéseket (hintázás, ringatózás) mutatnak. Az intézmény viszont azon az állásponton van, hogy kiválóan gondoskodnak elefántjaikról, a per félrevezető, az állatok áthelyezése pedig stresszes és kegyetlen lenne.

A habeas corpus lehetővé teszi, hogy egy bíróság által elismert peres barát írásos kérelmet nyújtson be azok nevében, akik nem képesek maguk lépni. A NonHuman Rights Project az elefántok esetében járna el, a csoport az emberekéhez hasonló jogokat követel az állatoknak. Egy tavalyi, az El Paso megye kerületi bíróságán folyó ügyben már elutasították, hogy a szervezet legyen az elefántok peres barátja.

A NonHuman Rights Project szerint az állatkert nyilatkozatai félrevezetőek és hazugságokat tartalmaznak. Jake Davis, a csoport ügyvédje kiemelte: más, rosszabb egészségi állapotban lévő elefántokat is szállítottak már menhelyekre sikeresen.


2022-ben a NonHuman Rights Project már indított hasonló pert, a Bronxi Állatkertben őrzött Happy nevű elefánt fogva tartását támadta meg. A New York-i Fellebbviteli Bíróság azonban úgy döntött, hogy bár Happy intelligens és együttérzést érdemel, nem tekinthető illegálisan fogva tartott embernek. A bíróság szerint ha egy elefántnak ilyen jogokat adnának, az óriási destabilizáló hatással lenne a modern társadalomra, és megváltoztatná az emberek állatokkal való kapcsolatát.

Coloradóban hasonló ügyet még nem tárgyaltak. A Cheyenne Mountain Zoo szerint az állatvédő szervezet törekvései precedenst teremtenének, hogy a habeas corpust bármely állatra kiterjeszthessék.

A jogvédő csoport elismerte, hogy az ügy többről szól, mint az öt elefánt kiszabadításáról. Az eljárás célja, hogy elismerjék az állatok jogait, és elmélyítsék az együttérzést és tiszteletet más lények szabadsága iránt.

Forrás: 24.hu

Indexkép: Shutterstock