Gyomnövények inváziója – milyen veszélyes gyomokkal találkozhatunk itthon?

Mit nevezünk inváziós fajnak?

A szakirodalom többféle értelemben használja ezt a kifejezést. A legelterjedtebb kifejezés szerint a biológiai invázió egy idegen, vagyis adott területen nem őshonos faj terjedését jelenti.

A második szakasz a tartós megtelepedés, ekkor a populáció eléri az önfenntartó méretet. Azokat a fajokat, amelyek elértek ebbe a szakaszba, meghonosodott fajoknak nevezzük.

Végül a legsikeresebb fajok eljutnak az invázió utolsó szakaszába, amikor a terjedési területüket rendkívüli gyorsasággal növelik. Ezeket a növényfajokat nevezzük inváziós növényeknek vagy özönnövényeknek.

Ennek a definíciónak nem része a betelepedő és gyorsan terjedő fajok negatív hatása. Azonban más meghatározások szerint csak azok a fajok tekinthetőek invazívnak, amelyek veszélyeztetik a természetes területek biodiverzitását.

Íme, néhány példa a hazánkban jelen lévő invazív növényfajok közül:

Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Bizony a sokat emlegetett parlagfű is özönnövény. Ezt az egyéves, 20-200 cm magas, felálló szárú növényt nem kell bemutatni senkinek, hiszen nem csak a növénytermesztők számára okoz kellemetlenséget tömeges megjelenésével. Hazánk legközismertebb gyomnövénye, valamennyi termesztett kultúrnövényünkben megjelenik, de főként a kapáskultúrákban (leginkább a napraforgóban) gyomosít. De valóságos „közellenséggé” is vált, köszönhetően erősen allergén virágporának.

Morfológiáját tekintve az alábbi tulajdonságairól ismerhetjük fel könnyedén: levelei szárnyasan szeldeltek, és a szeletek tojásdadok, a fonákon pelyhesek. Virágai aprók, fészekvirágzatban nyílnak és zöld színűek.

Parlagfűmező a napraforgótáblák között.

Selyemkóró (Asclepias syriaca)

Akár 1,5 méter magasra is megnövő, lágyszárú, évelő növény. Minden része bőségesen tartalmaz fehér tejnedvet. Mélyre hatoló, tarackszerű gyökerei vannak. Levelei egyszerűek, lándzsásak és ép szélűek, fonákjukon fehéresek és molyhosak. Virágai kétivarúak és bogernyőkben állnak, termése szarv alakú tüszőtermés.

A selyemkóró gyakorlati szempontból mézelő növényként jelentős, hiszen a „selyemfűméz” egyfajta hungarikumnak számít. Korábban tejnedvét a gumiipar, magszőrét a szigetelő- és textilipar hasznosította alapanyagként. De manapság inkább nehezen kiirtható gyomnövényként tartjuk számon.

Selyemkóró körteültetvényben.

Selyemmályva (Abutilon theophrasti)

50-150 cm magas, egyéves növény. Felálló, hengeres szára van, hajtásrendszere dúsan elágazó, és nagy levélfelülettel rendelkezik. A növény föld feletti részei molyhos szőrzettel bevontak, gyökere karógyökér. Levelei szíves-kerekded alakúak, csúcsuk hirtelen kihegyesedő, szélük csipkés. Sárga virágai általában egyesével, ritkán kettesével-hármasával állnak, öttagúak. Toktermése éretten fekete színű. Hazánkban szántóföldi gyomnövényként jelentős. Egyike a 24 legveszélyesebb, nehezen irtható gyomnövénynek.

Érzékeny a gyomirtó szerekre, azonban elhúzódó kelése miatt mechanikai gyomszabályozással kombinált ismételt beavatkozás szükséges az eltávolításához.

A selyemmályva toktermése.

Kanadai aranyvessző (Solidago canadensis)

Tarackos évelő növény. Szára a virágzatig nem elágazó, levelei lándzsás alakúak, feltűnő sárga fészekvirágzata bugavirágzatba tömörül. Termése repítőszőrös kaszat. Jó nyárvégi mézelő növény, sőt gyógynövényként is gyűjtik hajtását. Gyomnövényként erdészeti csemetekertekben, fiatal ültetvényekben, parlagterületeken lépnek fel főként. Virágporukra érzékeny személyeknél allergiát válthat ki.

Az aranyvessző-sarjtelepek nagyarányú kialakulása közvetett eredménye a természetes és természeteshez közeli termőhelyek helytelen kezelésének. Azaz a fátlan területek fennmaradáshoz szükséges rendszeres kaszálás és legeltetés elmaradása teszi lehetővé a Solidago nemzetség nem őshonos fajainak megtelepedését és felszaporodását. Ennek következményeképp kipusztul az eredeti növénytakaró, ami a gerinces faunát is kedvezőtlenül érinti.

A kanadai aranyvessző sárga virágai.

Japán keserűfű (Fallopia japonica)

Erőteljes és nagytermetű, lágyszárú évelő növény. Gyökerei akár 1-2 méter mélyre is lehatolnak a földben, és rizómái oldalirányban messze kúsznak. Szára felálló, vastag, alul üreges. Levelei nagyok, tojásdadok, kihegyezettek és ép szélűek. Kis gomolyokban elhelyezkedő fehér virágai soktengelyű bugavirágzatokat alkotnak. A virágok kétlakiak, amely ivari kétalakúságot is jelent.

Dísznövényként is ültetik, de kivételes növekedési erélyének köszönhetően elnyomhatja a parkokban, utak mentén és vízpartokon ültetett növényeket. Az erősen allelopatikus és árnyékoló hatású állományok gátolják a természetes szukcessziós folyamatokat, így kiszorítják az eredeti növényzetet a megszállt élőhelyeken. Ebből kifolyólag csökkentik a növényi és ezen keresztül az állati sokféleséget, vagyis a teljes biodiverzitást károsítják.

Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

Magas, akár az 5 méter magasságot is elérő, vastag szárú évelő növény. Levelei feltűnően nagyméretűek, mélyen szeldeltek. Fehér virágzata végálló, összetett ernyő, melynek átmérője akár 1 méter is lehet. Termése ikerkaszat.

Az Európai és a Földközi-tenger Melléki Növényvédelmi Szervezet (EPPO) a legjelentősebb gazdasági kárt okozó inváziós gyomnövények között tartja számon. Emellett hajtásainak furanokumarin tartalma miatt veszélyes is, mert az állati és emberi bőr felszínére jutva gyulladást idéznek elő. Kifolyó nedve vagy a levéllel történő egyszeri érintkezés is elegendő a tünetek kialakulásához (a bőr hólyagosodásához).

Amerikai karmazsinbogyó vagy amerikai alkörmös (Phytolacca americana)

Évelő növény. Morfológiáját tekintve lágyszárú, nagyméretű, felálló szárú növény. Gyökere vastag, szára hengeres, húsos és belül üreges. Levelei elszórtan fejlődnek a száron, nyelesek és megnyúlt tojásdad lándzsásak, feltűnő szárnyas erezettel. Virágzata hengeres, laza fürt, amely terméséréskor lecsüngő. Apró virágai zöldesek vagy rózsaszínes fehérek. Termése éretlenül zöld, éretten fényes sötétlila, majd fekete lapított bogyótermés.

A karmazsinbogyó fekete lapított bogyótermése.

Bogyójának festékanyagát élelmiszerek és vörösborok színezésére használták, de részben dísznövénynek is ültették. Sőt, régebben az európai gyógyászat drogként is alkalmazta. Hazájában gyomként tartják számon, ahogyan nálunk is, gyakran előfordul szántás nélküli kukoricában és szójában. Gyomnövényként továbbá kertészeti hasznosítású területeken és faültetvényben lép fel.