A kormány tegnapi ülésén napirendre került a családtámogatási programokhoz való hozzáférés lehetősége a mezőgazdasági őstermelők és a katások számára. Mint azt Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta, az a cél, hogy a speciálisan adózók is könnyen hitelhez juthassanak, jelenleg ugyanis a hiteligénylés esetükben nehézkes, ráadásul a hitelbírálat során nem a teljes jövedelmüket veszik figyelembe.

A kormány lehetővé tenné, hogy a jövőben legalább a bevételük 50 százaléka figyelembe vehető legyen jövedelemként a csok, a babaváró és a többi családtámogatás igénylésénél. Továbbá az is az elképzelések között szerepel, hogy a társadalombiztosítási jogviszony igazolásához az eddigi két év biztosítotti jogviszony helyett elegendő lenne egy is.


Szó esett a Kormányinfón egy másik fontos kérdésről is, mely nagyon komolyan érintheti a gazdálkodókat. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett rá: ismeretes, hogy "Ukrajna a kőolajszállítás leállításával zsarolja Magyarországot és Szlovákiát.  Mint rámutatott: vannak még tartalékaink, de szeptemberig ki kell találni valamilyen megoldást, másként üzemanyaghiány léphet fel." (Ez fájdalmasan érintheti a gazdákat is, hiszen ez éppen az őszi talajelőkészítés és vetés időszaka –a szerző.)

Indexkép: Pixabay