Az ún. „természetvédelmi kijelöléssel" az eddigi haszonbérlő hosszabb időre, akár 25 évre is használhatja a területet. Ennek a részleteiről jelent meg az agrárminiszter 2/2023. (VIII. 3.) AM utasítása (4338-4342. oldal).

Ez a lehetőség a nemzeti park vagyonkezelésében lévő rét, legelő (gyep) művelési ágú, továbbá többségében rét vagy legelő (gyep) művelési ágú területre vonatkozhat.

A haszonbérleti díj összege 5000 Ft/aranykorona/év, mely az infláció mértékével emelkedik évente.

"3. § (1) Ha az igazgatóság úgy dönt, hogy természetvédelmi kijelölési eljárást kíván lefolytatni, akkor a birtoktest kijelölése során figyelemmel kell lenni

a) a természetvédelmi kijelölés céljára,

b) a kialakult gazdálkodási sajátosságokra (művelési ágak, egyben művelt táblák),

c) a területek környezeti adottságaira, esetleges használati, művelési korlátokra, valamint

d) a területek megközelíthetőségére."


A nemzeti park a használati szerződés lejártát megelőzően legalább 2 hónappal értesíti a  földhasználót a természetvédelmi kijelölés kezdeményezéséről, aki az értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül tehet elfogadó vagy elutasító nyilatkozatot. Csak az eddigi haszonbérlő élhet a lehetőséggel, aki egyébként megfelel a jogszabályi előírásoknak is (pl. legeltetés esetén legalább 3 éve rendelkezik a szükséges állatállománnyal). Nem kerül sor kifüggesztésre.

Illetve fontos, hogy a nemzeti park dönthet úgy is, hogy nem kerül sor „természetvédelmi kijelölésre" és a haszonbérlet lejárta után nyilvános pályázatot ír ki.

Indexkép: Shutterstock