Az inváziósnak számító amurgéb (Perccottus glenii) megjelent a Bódván is, ahonnan a kutatóknak korábbról nem volt előfordulási adata. Ez egy újabb bizonyíték a faj további terjeszkedésére – írja a pecaverzum.hu.

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer halközösségek vizsgálata projekt keretében végzett felméréseket a Bódván 2023. szeptember 13-án Sallai Zoltán. Perkupánál a közúti híd alatt, nem messze a gyűrűzőtábortól, a folyó bal partján vízben gázolva halászott elektromos halászgéppel, és a a viszonylag gyorsan áramló, kavicsos medrű folyószakaszon a part menti növényzetből egy adult amurgéb került elő. A faj a kutató tudomása szerint korábban nem volt ismert a folyóból.

Az előfordulási adat bizonyítja a faj további terjeszkedését, valamint azt, hogy a gyors sodrású szakaszok sem akadályozzák meg a gradációját.


A magyarországi vízrendszerekben hét gébfaj él, melyek közül csak az amurgéb számít a hatályos törvény értelmében inváziósnak, a másik hat spontán jövevényfajként van meghatározva, azonban néhány haltani kutató inváziósnak tartja mind a hét gébfajt.

A horgászok nem mindig tudják megkülönböztetni a gébeket, sőt előfordul, hogy azt hiszik, védett hal, és visszaengedik. Fontos lenne tudatosítani, hogy egyik gébfaj sem élvezi jelenleg a természetvédelem oltalmát, és a horgászok ne engedjenek vissza egyetlen gébet se, hiszen az inváziós fajok jelentős károkat okoznak mind a természetvédelem, mind a gazdaság számára.

Arra vonatkozóan, hogy inváziósak-e a gébek, Sallai Zoltán elmondta, hogy a történelmi Magyarország területén a nagy részük jelen volt, majd amikor a faunaterületünk csökkent a trianoni békeszerződés miatt, ezek kívül rekedtek. Az elmúlt két-három évtizedben kezdtek el észak felé terjeszkedni, ami valószínűleg a globális felmelegedéssel hozható összefüggésbe.

Az amurgéb eredetileg Kelet-Oroszországban, Északkelet-Kínában és a Koreai-félsziget északkeleti részén, valamint a szibériai Tugur-folyóban honos. Magyar nevét is származási helyéről kapta, amely elsősorban az Amur középső szakasza és annak vízgyűjtője.

Magyarországi megjelenése

I. L. Zalivszkij 1912-ben a délkelet-szibériai Zeja-folyóból származó egyedeket vitt Szentpétervárra, ahol 1916-ban négy példányt kitelepítettek egy kerti tóba, onnan szétterjedve pedig több környező víztestben megjelent. Ezt követően a faj egyedei több alkalommal kerültek be Európába, volt, hogy szándékosan, máskor pedig véletlenül. Terjedése nagyon gyors is lehet, vízrendszereken belül spontán, míg vízrendszerek között többnyire emberi segítséggel képes terjedni.

Közép-Európában elsőként 1993-ban Lengyelországban jelent meg, hazánkban pedig először 1997-ben mutatták ki a Tisza-tóból. Az azóta eltelt időben nagyon gyorsan szétterjedt a Tisza vízgyűjtőjén. A 2000-es években bekerült a Balaton vízgyűjtőjére, és megjelent a Duna menti síkságon és a Dráva vízrendszerében, illetve a Duna mellékén is.

Tudni kell róla, hogy falánk ragadozó, amely nem válogat a táplálékok között, elfogyaszt mikroszkopikus rákokat, rovarokat, puhatestűeket, halakat és kétéltűeket egyaránt.

Tágtűrésű faj, legjobban a dús növényzetű állóvizekben, csatornákban érzi magát, de nem kimondottan igényes az élőhelyét illetően, ezért képes elszaporodni halastavakban és lápi élőhelyeken is. Az oxigénhiányt is jól tűri. Napjainkban az egyik leginkább terjedő inváziós faj hazánkban.

Miért probléma a jelenléte?

Ahol megjelenik és nagy tömegben elszaporodik, jelentősen csökkenti az őshonos élőlényegyüttes fajdiverzitását. Negatív hatása elsősorban más halakra, gőtékre és békákra terjed ki. Számos, természetvédelmi szempontból értékes őshonos halfaj eltűnését okozhatja az adott víztérből. Ezt a jelenséget hatékony táplálékkonkurensként is előidézi. Különösen a lápipócállományokra veszélyes.

Gazdasági hatásait hazánkban még nem vizsgálták, de például a Bajkál-tó vízgyűjtőjén található Szelenga folyóban jelentős negatív hatását mutatták ki két, kimondottan gazdasági értékkel bíró hal állományára.

A védekezés lehetőségei

Jelenleg nem ismert olyan eljárás, amellyel sikerrel lehetne fellépni az amurgébbel szemben. Az egyetlen mód a vízrendszerekbe történő bejutás megakadályozása, amihez nagyon komolyan betartatott szabályozásra van szükség a halszállítmányok ellenőrzését illetően, valamint fontos, hogy olyan vízrendszerekből, ahol a faj jelen van, ne lehessen halat szállítani amurgébmentes vízterületekre.

Ezenkívül fontos az is, hogy a horgászok és az akvaristák felismerjék a fajt, és ne használják fel élő csaliként, illetve semmilyen módon ne segítsék a terjedését.

A faj tartása, tenyésztése, természetbe történő kibocsátása minden uniós tagországban tilos.

Az indexkép csupán illusztráció (Pexels)