Honnan származik a pattogatott kukorica?

A pattogatott kukorica Amerikából származik, azonban azt valószínűleg kevesen tudják, hogy az őslakosok már időszámításunk előtt 3600 körül is fogyasztották: ebből az időből, Új-Mexikó egyik barlangjából származnak a pattogatott kukoricával kapcsolatos legrégebbi leletek.

A ma ismert, népszerű formája az 1800-as évek első felében indult hódító útjára, ekkor még szinte csak a tengerészek fogyasztották. A század végén jelent meg az első kukoricát pattogtató gépezet, amely már növényi zsiradékot és vajat is adott a szemekhez. Az igazi áttörést az elektromos popcornkészítők jelentették, melyek hatására előbb az Egyesült Államokban, majd az egész világon elterjedt a popcorn.

Eleinte a szegényebb réteg csemegéje volt, ezért a mozikban sem árulták, a 20. század eleji gazdasági világválság idején azonban a pattogatott kukorica árusítása vonzerőt jelentett a filmszínházakban a közönség számára, majd kiderült, hogy jóval nagyobb pénz van a popcornban, mint a jegyeladásban.


Egészséges?

A pattogatott kukorica fogyasztása kizárólag akkor számít egészségesnek, ha megfelelő módon van elkészítve. A boltban kapható, mikrohullámú sütőben gyorsan elkészíthető verzió nem a legjobb választás, ugyanis összetevőit és csomagolását tekintve is merülhetnek fel egészségünkre ártalmas tényezők. A moziban kapható popcornok is túl sok zsírral, sóval és egyéb ízesítőanyagokkal készülnek, azonban ha házilag állítjuk elő a popcornt, akkor igazán egészséges nassolnivaló készíthető belőle.

Csupán egy kevés olívaolajra, fél csészényi kukoricamagra és egy pici sóra van szükség hozzá. Tegyük az olajat és a magokat egy lábasba vagy serpenyőbe, takarjuk le egy fedővel, és közepes lángon 3–4 perc alatt kipattogtathatjuk a kukoricát.

popcorn

A házilag elkészített popcorn nagyszerű rost-, vas- és B-vitamin-forrás – fotó: Shutterstock

Az így kapott pattogatott kukorica nagyszerű rost-, vas- és B-vitamin-forrás, melyet fogyókúra során is bátran fogyaszthatunk, hiszen kalóriatartalma alacsony, és kb. tízszer olyan laktató, mint az átlagos burgonyaszirom.

Forrás: greendex.hu