A kukorica a vetése óta még nem tapasztalt aszályt. Most azonban sok vízre lesz szüksége – az állományok kritikus szakaszba lépnek.

A vízhiány előfordulása a virágzás előtti időszakban a növények és a csövek növekedésének lelassulását okozza. Ha azonban a vízhiány már a virágzás alatt jelentkezik, egyenetlen beporzás következik be. Közvetlenül a virágzás után pedig az asszimilátumok korlátozott módon kerülnek át a csőbe, ha nincs elegendő csapadék.

aszály

A vízhiány aktuális mértéke a talaj 0-50 centiméteres rétegében – forrás: HungaroMet

Ezért a kukoricanövények magasabb vízigénye nemcsak a virágzási időszakhoz kapcsolódik, hanem általában az egész virágzás körüli időszakhoz. Természetesen korábbi aszály esetén is veszteségekkel kell számolni, azonban közvetlenül a virágzás előtt, alatt és után a legérzékenyebbek ezek a veszteségek.

kukorica

Most jön a legnehezebb időszak – forrás: Pixabay

Becslések szerint egyetlen kukoricanövénynek legalább 30-50 liter vízre van szüksége a vegetáció során. Elméletileg nem sok, igaz? 80 ezer növény/ha tőszámmal kalkulálva négyzetméterenként 8 növény áll. Ez azt jelenti, hogy minden négyzetméteren 240 és 400 liter közötti vízmennyiségnek kellene rendelkezésre állnia (lehetőleg közelebb a felső értékekhez). Ez a példa azt is mutatja, mennyire fontos a kukorica vetési sűrűsége. Például 70 ezer/ha ültetési arány mellett négyzetméterenként 210-350 l/négyzetméter között ingadozik a vízigény, míg 90 ezernél 270-450 liter vízre van szükségük a növényeknek.


A kukorica vízfelvételének 60 százaléka a virágzás előtti időszakban realizálódik. Ebben a szakaszban az egy méter magas kukorica vízigénye 160-240 liter négyzetméterenként (80 ezer növény/ha ültetési arány mellett). Ez a vízmennyiség összesen körülbelül 6 hetes időszakra értendő.

aszály

Délkeleten már alakul az aszály újra... – forrás: HungaroMet

Arról az időszakról beszélünk, amikor a kukorica már 10 levelet fejlesztett, azaz a virágzás megkezdése előtt, alatta és körülbelül 20 nappal a virágzás befejezése után, ha be akarjuk határolni. Ez egy kritikus időszak, tehát az előttünk álló hetek döntő jelentőségűek a termésmennyiség szempontjából. Ha most nincs víz, termés sem lesz. Magas léghőmérséklet és vele együtt jelentkező vízhiány esetén legrosszabb a helyzet, ekkor szélsőséges helyzetben leáll a csőképződés.

Forrás: farmer.pl