Megjelent a Magyar Államkincstár 35/2024.(VI. 13.) számú közleménye a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből finanszírozott intézkedésekkel összefüggő vis maior esemény elektronikus úton történő bejelentéséről.

Mi vis maior esemény?

Kiemelték, hogy az agrártámogatási jogviszony szerinti támogatások esetében – amennyiben jogszabály vagy pályázati felhívás nem zárja ki – a Nemzeti Kifizető Ügynökség (Magyar Államkincstár) vis maiorként ismer el – a vis maior fogalmi elemeinek megfelelő – olyan, a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből finanszírozott intézkedésekkel összefüggő elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazott eljárásról szóló 23/2024. (IV. 9.) AM rendelet szerint igazoltan bekövetkezett és bejelentett rendkívüli körülményt, cselekményt vagy eseményt, amely

  • előre nem látható módon következett be, és
  • az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan mértékű beavatkozással lehetett volna elhárítani.

Amennyiben a kedvezményezett hitelt érdemlő módon (a szabályozó eszközökben meghatározott igazoló dokumentumokkal) bizonyítani tudja a vis maior esemény bekövetkezését és az érintett intézkedésben a kötelezettségvállalás teljesítésének lehetetlenülése közötti okozati összefüggést, akkor – az erre irányuló döntés szerint részlegesen vagy teljes körűen – vis maior alapján mentesülhet a kötelezettségvállalás teljesítése alól.

Vis maior fogalmi elemei (az alábbi feltételek együttes fennállásával):

  • Ellenőrzési körön kívül felmerülő károkozó körülmény.
  • Előre nem látható körülmény.
  • Elvárhatóság hiánya.


Példák vis maior eseményre

A vis maior rendelet alapján, a bekövetkezett vis maior esemény megfelelő igazolása esetén az NKÜ vis maior eseménynek ismerheti el különösen – de nem kizárólagosan – az alábbi eseményeket. Az alábbi felsorolás a legjellemzőbb eseteket rögzíti, amelyeket hitelt érdemlően bizonyítani kell:

a) a kedvezményezett halála;

b) a kedvezményezett hosszú távú munkaképtelensége, amely balesetből vagy egészségkárosodással összefüggő és gyógykezelést igénylő állapotából adódik és emiatt az agrártámogatási jogviszonyból eredő kötelezettségvállalásait vagy a támogatás feltételeit nem tudja teljesíteni, függetlenül attól, hogy erre az időtartamra táppénzben részesül vagy sem;

c) az agrártámogatási jogviszonyfennállásának időszaka alatt

ca) a mezőgazdasági vagy feldolgozóipari üzem vagy az adott intézkedés keretében a fejlesztés tárgyát képező ingatlan (a továbbiakban együttesen: mezőgazdasági üzem) teljes vagy jelentős részének a kisajátítása,

cb) a mezőgazdasági üzemhez tartozó földterületnek, az erdősített területnek, erdőnek, továbbá a támogatott tevékenységgel érintett földterületnek (a továbbiakban együttesen: földterület) a kisajátítása,

cc) a mezőgazdasági üzem jelentős része vagy a földterület vonatkozásában kisajátítást pótló adásvételi vagy csereszerződés megkötése;

d) a mezőgazdasági üzem jelentős részének vagy a földterületnek jogszabály alapján történő átminősítése, amely nem a kedvezményezett kezdeményezésére indult;

e) a földterületnek közcélra vagy közérdekből történő igénybevétele;

f) a mezőgazdasági üzem részét képező vagy erdőterületen elhelyezkedő, állattartást, egyéb mezőgazdasági vagy feldolgozóipari tevékenységet, illetve egyéb támogatott tevékenységet szolgáló vagy támogatásból megvalósított építmények vis maior következtében történő megsemmisülése, illetve olyan mértékű megrongálódása, amely a rendeltetésszerű használatot ellehetetleníti;

g) a kedvezményezett – az l) ponttól eltérő – az állatállománya egészének vagy egy részének elhullása vagy az állatok leölésük során való védelméről szóló, 2009. szeptember 24-i 1099/2009/EK tanácsi rendelet 2. cikk n) pontja szerinti leölése;

h) zárlati, vagy Magyarország területén még nem honos károsító, illetve károkozó ellen hozott hatósági intézkedés;

i) az intervenciós és exporttevékenységgel összefüggő szállítási útvonalon bekövetkezett váratlan vagy tartós akadály, amelynek elhárítására a kedvezményezett önerejéből képtelen, és az alternatív útvonal használata jelentős többletköltséggel jár;

j) védett vagy a fokozottan védett állatfaj egyede általi károkozás, kártétel, ha a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: 1996. évi LIII. törvény) 74. §-ában meghatározott – védett állatfaj egyede kártételeinek megelőzése, illetve csökkentése érdekében tett – intézkedések ellenére következett be a kár;

k) a mezőgazdasági üzemet, a földterületet, a megvalósítás helyéül szolgáló ingatlant vagy az erdészeti létesítményt sújtó természeti csapás, illetve szélsőséges időjárási körülmény (így különösen földrengés, árvíz, szélvihar, aszály, belvíz, tűzeset, jégeső, fagy, felhőszakadás, villámcsapás);

l) a kedvezményezett állatállományának egy részét vagy teljes egészét sújtó járványos, fertőző megbetegedés vagy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti állat-járványügyi intézkedés miatti állománycsökkenés;

m) a kedvezményezett növényállományának, illetve a kedvezményezett által termesztett gombafajoknak egy részét vagy teljes egészét sújtó fertőzés, illetve károsító járványos szintű előfordulásából eredő kártétel;

n) a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: 1996. évi LV. törvény) 79. § (1) bekezdésében meghatározott intézkedések ellenére bekövetkező vadkár.

Hogyan kell benyújtani a vis maior kérelmet?

A vis maior kérelem benyújtását abban az esetben lehet kezdeményezni, ha a vis maior esemény már megtörtént, illetve bekövetkezett, és megfelel a vis maior alapvető fogalmi kritériumainak (III. fejezet), továbbá a vis maior esemény következtében a kedvezményezett nem tudja teljesíteni valamely kötelezettségvállalását.

A vis maior kérelmet, valamint a vis maior esemény bekövetkezését igazoló dokumentumokat az elektronikus kapcsolattartás szabályai szerint az NKÜ honlapjáról közvetlenül elérhető Elektronikus ügyintézés alkalmazáson vagy a mobilGAZDA applikáción keresztül kell bejelenteni.

Bővebb információk és további információk itt olvashatók.

Hirdetés –

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!

Indexkép: Shutterstock