A legendás Dutra traktorok közül nem egy máig szolgálja gazdáját. Nemcsak a klasszikus mezőgazdasági, hanem erdészeti feladatokra is használták, mindegyik típus nagyon népszerű volt a gazdák körében és még most is az. Ezt igazolják a Dutra-hívek találkozói is, melyekre évről-évre az ország több pontján kerül sor. A konstrukció kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jelentős nemzetközi sikereket is elért.
Csodájára járt a világ, Kossuth-díjjal tüntették ki tervezőit, ám a szovjetek nem kértek belőle és ez megpecsételte sorsát. Abban az angol nyelvű reklámfilmben is csodálják az elvtársak, amit a Dutra D4K-ról készített a Technoimpex.
A Dutra D4K egy összkerék-meghajtású mezőgazdasági traktort a kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban gyártották 1960-tól 1972-ig.
Kezdetben a traktorokat négyhengeres motorral látták el, majd 1964-től a jelentősen áttervezett, hathengeres motorral szerelt változat is megjelent. Az új motorral nemcsak erősebbé vált a gép, de a konstrukció is átfogó fejlesztéseken esett át.
A Dutra D4K az 1960-as évek egyik legelterjedtebb mezőgazdasági és erdészeti gépévé vált Magyarországon, köszönhetően sokoldalúságának és megbízhatóságának. A traktor azonban nemcsak itthon bizonyított: jelentős mennyiségben exportálták, különösen az egykori NDK területére, ahol szintén nagy népszerűségnek örvendett.
Az Agroinform Piacterén még ma is találni néhány eladó Dutrát.
Indexkép: Wikipedia