Már eddig is horribilis bírságra büntették és hosszú évekre eltiltották őket a horgászattól, azonban újra és újra megpróbálnak halat fogni.

Cs. G. balatonlellei lakost 5.488.789 forintos halvédelmi bírsággal és 180 hónapos, azaz 15 évnyi horgászattól való eltiltással büntette meg a Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság. Ezek a tételek hatszori elkövetésből jöttek össze, és mindegyik 2023-ban történt.

Tavaly áprilisban vonták be az állami jegyét, mert a kifogott halakat nem vezette be a fogási naplójába. Ezt követően augusztus 27. és október 28. között ötször kapták el a halőrök, a bírságok összege pedig egyre nőtt és halmozódott; ennek lett az eredménye az 5,5 millió forint. Cs. G. nem szándékozik kifizetni a büntetését, a táplálékszerzésre mint emberi alapjogra hivatkozva.

A másik orvhorgász F. Gy. balatonfűzfői lakos, aki tavaly júniusig négyszeri elkövetésével 2.225.475 forintos büntetést gyűjtött össze, és 100 hónapra, azaz 8,33 évre eltiltották a horgászattólEgy évig nem érkezett róla hír, azonban idén április 23-án Balatonkenese térségében tetten érték a halőrök, és ismét komoly, 1.436.490 forintos halvédelmi bírságot kapott, valamint 54 hónapos horgászattól való eltiltást.


A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint amennyiben a szabálysértő a bírság megfizetésének nem tesz eleget, a hivatal a bírsághatározatokat a végrehajtó hatóságnak átadja végrehajtásra. Örökös eltiltás nincs a horgászatban, a halvédelmi bírságnak azonban van felső határa: 2 millió forint.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép: Shutterstock