Mádlné Dr. Szőnyi Judit hidrogeológus szerint, ha meg akarjuk állítani a Kárpát-medence legfontosabb kincsének felélését, jobb, ha kidobjuk a kukába a felszín alatti vizek működéséről szóló elméleteinket, melyek mára elavultak.
Mádlné Dr. Szőnyi Judit hidrogeológus – forrás: ELTE TTK
Hőhullámok jönnek-mennek, de inkább jönnek
Az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet egyetemi tanára még augusztusban hirdetett programot a Homokhátság elsivatagosodásának visszafordítására a Másfélfok nevű szakportálon. A hidrogeológus szerint az egymillió illegálisan fúrt kút úgy működik, mint megannyi nem sterilizált injekciós fecskendő. Azonban a „célzott felszín alatti vízpótlás" technológiája egyszerűen megvalósítható eszköz lehet a kiszáradással küzdő régiók számára.
A szakember szerint korunk egyik legfőbb jellegzetessége az extremitások váltakozása. Az Országos Meteorológiai Szolgálat több mint száz évre visszatekintő adatsoraiból az olvasható ki, hogy egyre több a hőhullám, egyre hosszabbak a száraz periódusok és egyre kevesebb a csapadékos nap a Kárpát-medencében. Paradox módon utóbbi nem azt jelenti, hogy a lehullott csapadék összmennyisége érdemben csökkent volna, az eloszlása változott – de az nagyon. Illetve nemcsak ez változott: a hagyományos tavaszi-nyári és őszi csapadékszezon fokozatosan áttevődik őszre és télre. Télen viszont a fagyos napok száma csökken a felmelegedés miatt a Kárpát-medencében és ez is jelentősen befolyásolja, hogy mi lesz aztán a csapadék sorsa: hogyan kerül a hidrológiai ciklusba, illetve hogyan tudjuk azt hasznosítani.
A szakember szerint önmagában az, hogy nem nyáron hullik a legtöbb a csapadék, a felszín alatti vizek szempontjából kedvező, mert a víz könnyebben be tud szivárogni, ha a vegetáció – fák, bokrok és más növényzet – nem hasznosítja, vagyis nem párologtatja el. A mostani téli esők mégsem segítik eléggé a felszín alatti vizek visszapótlását. A hóban tárolt víz lassú olvadása sokkal hatékonyabban jutna a talajrétegekbe – hó viszont egyre kevesebbszer hullik. Szóval meglehetősen összetett problémával állunk szemben.
A felszíni öntözésen kívül is van alternatíva, sőt, talán arra kellene jobban figyelnünk – forrás: Pixabay
Az össze-vissza hulló, néha irreálisan nagy mennyiségű, özönvízszerű csapadék óriási károkat és vízveszteséget okoz, mert ha egységnyi területre rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék zúdul, akkor az nem szivárog el, hanem lefolyik, villámárvizeket okozva gyorsan távozik a folyókon keresztül az országból.
Talajvíz, rétegvíz? Felejtsd el...
A szakember arra is rávilágított: felszín alatti víz minden víz, ami adott területen a vízszint alatt található, több kilométer mélységig kitöltve a kőzetek pórusterét. A „talajvíz" és „rétegvíz" kategóriák magyar sajátosságok, vagy száz éve érvényben vannak azt az illúziót keltve, hogy létezik egy felső, feltételezett vízzáró réteggel elkülönített talajvízkészlet. Valójában ezek a köztudatba mélyen beivódott kategóriák rendkívül félrevezetőek.
"A tudomány sokat változott az utóbbi ötven évben. Ma már senki nem vitatja, hogy léteznek légkörzések, óceáni vízrendszerek, le- és feláramlások. Talán nehéz elképzelni, de a felszín alatt is hasonló fizikai folyamatok érvényesülnek; az a víz sem statikus és elszigetelt, hanem dinamikus rendszerben többnyire lassan áramlik. Ez a mozgás pedig összefüggéseket hoz létre. Vagyis a vízkörforgalom a felszín alatt is működik. A régi elméleteket dobhatjuk a kukába" – mondta.
Azok ugyanis félreviszik a gondolkodást. Ilyen tankönyvi vízzáró rétegek a szakember szerint nem léteznek. Mint mondta, sehol a természetben nincsenek végtelen kiterjedésű, egységes rétegek. Ez a leegyszerűsített kép egyfajta érzéki csalódást okoz, ezért nagyon fontos, hogy a dinamikus rendszerszemlélet menjen át a köztudatba. Mert csak ez eredményezheti azt, hogy végre a politika is nyitottá váljon az egyre inkább fogyatkozó felszín alatti vízkincs problematikájára. S hogy végre komolyan vegye és megfelelően be is építse a tervezésbe az ehhez kapcsolódó elemeket.
Létfontosságú, hogy megállítsuk a szárazodást – forrás: Pixabay
Mádlné Dr. Szőnyi Judit szerint roppant elhibázott szemlélet, amikor úgy tekintünk a felszín alatti vízre, mint korlátlanul megújuló energiaforrásra. A hazai kútfúrási láz nem számol azzal, hogy igenis, van térbeli kihatása annak, amit a kutunkkal okozunk. Ha adott helyen nagyon sok kutat létesítünk, az összegzett hatás következtében elkezd süllyedni a vízszint, az egyik kút pedig elszívhatja a másik elől a vizet. De önmagában nem is a kúttal, hanem a mértékkel és a móddal van a baj.
Az egymillió illegálisan fúrt kút országa
"Magyarországon körülbelül egymillió illegálisan fúrt kút létezik. Ez veszélyesen nagy szám: akár köbkilométernyi is lehet az éves vízkivételük, amiről egyáltalán semmiféle fogalmunk nincs. Képzeljük el, hogy ha ezek hosszú időn keresztül működnek, ennek milyen mennyiségi következményei lesznek és hogyan befolyásolják a régiós vízszinteket. Ugyanis minél több vizet veszünk ki, annál alacsonyabbra süllyed a vízszint, és annál nagyobb szárazságot tapasztalunk a felszínen. Ezt pedig megsínyli a mezőgazdaság. De nem ez az egyetlen baj. Az illegális kutak vízminőségre gyakorolt hatása is rendkívül káros: a kellő jogosítvány és szakszerűség nélkül fúrt kút a környező víz minőségét, az öntözött termést és a vízfogyasztók egészségét is veszélyeztetheti. Az nem válasz, hogy régen is így volt, ugyanis ma már tudjuk, hogy mit árthatunk és ez felelősség. Ahogy elfertőződünk egy nem sterilizált injekciós tűtől, ugyanúgy a szakszerűtlen kutakkal elszennyezzük a legfőbb víztartalékot jelentő felszín alatti vizeket. Ezt szerintem senki sem akarja" – fejtette ki a hidrogeológus, aki azt is hozzáfűzte: vidéken szinte nincs olyan porta, ahol ne lenne fúrt kút. Tapasztalatai szerint az emberek iskolázottságtól függetlenül egyáltalán nem értik, hogy mi lehet ezzel a baj.
"Magyarországon a törvények értelmében minden víz állami tulajdon. Éppen ezért az állam felelős érte. Ezért is fontos a felvilágosítás, hogy a politikus és a kútra vágyó állampolgár egyaránt tisztában legyen annak a súlyával, hogy a felszín alatti víz ily' módon zajló kihasználásából milyen jövőbeni bajok lehetnek"– jelentette ki.
A szakember szerint nagy probléma, hogy hazánk felszíni vizekben tranzitország: amennyi víz bejön az országba, az a folyókon keresztül el is hagyja azt. Sőt még több is, mint amennyi érkezik, hiszen minimális vízmennyiség hozzáadódik az országon belüli kis vízfolyásokból. Ehhez képest az itt lehulló csapadék párolgás után visszamaradó mennyisége viszonylag kevés, jelentősége mégis óriási, hiszen ez táplálja, pótolja a felszín alatti vízkészleteinket. Ez így szépen is hangzik, azonban az elmúlt százötven évben az ember a folyószabályozással, lecsapolással, csatornázással, vízelvezetéssel és a megváltozott területhasználattal teljesen átalakította a tájat. Ez azonban erősen hatott a beszivárgásra és az utánpótlásra.
Elindult a sivatagosodás
A Nyírségi Homokhátság, illetve a Duna-Tisza köze olyan területek, ahol jól be tud szivárogni a víz a felszín alá. Viszont ez a víz elindul a mélyebb fekvésű területek és a folyóvölgyek felé, tehát működik egyfajta átrendeződés. Amikor pedig a '60-as években, amikor megépültek helyben a csatornák, akkor bizony egy éven belül eltűntek a kutakból a vizek a Duna-Tisza közén. A csatornázás, illetve az éghajlat változékonyságából adódó többlethatás, a területhasználat megváltozása miatt több méteres vízszintsüllyedés következett be ezen a területen; tehát az egyensúly megbomlott. Nem maradnak fenn a vízszintek, ezért a hátsági területek fokozottan sivatagosodnak, az ökoszisztémák pusztulnak és a szántóföldi termelés ellehetetlenül.
A hagyományos tavaszi-nyári és őszi csapadékszezon fokozatosan áttevődik őszre és télre – forrás: Pixabay
S hogy mi lehet a megoldás?
Mádlné Dr. Szőnyi Judit azt mondta: javaslatukkal a felszín alatti vízszint több méteres süllyedése megállítható, a víz visszapótolható. Maga a találmány nem magyar, a világ számos pontján éltek már vele Ausztráliától az USA-ig, Indiától Pakisztánig. Rájöttek, hogy nemcsak a felszínen raktározhatjuk el a többletvizet a száraz időszakokra, hanem a felszín alatti „víztározók" is alkalmasak lehetnek erre. Ezek nem mesterséges tárolók, hanem a földfelszín és a vízszint közötti „telítetlen zónák", ahol a pórustérben víz és levegő is van. Ezek a terek alkalmasak arra, hogy ha van megfelelő tározható vizünk és megfelelő víztartónk, akkor ide bejuttassuk, tudatos és ellenőrzött módon megnövelve a vízszintet.
A vizet célzottan kell a talajba juttatni
A bejuttatás alatt a szakember azt érti: létesítünk egy felszíni tározómedencét vagy egy kútrendszert és ezeken keresztül beszivárogtatjuk az összegyűjtött vizet. Mivel a mi éghajlati körülményeink között nagyon nagy a párolgási veszteség a nyári időszakban, a felszíni tározás pazarlónak tűnik. Víztakarékosabb megoldás lehet, ha lefúrunk a vízszintig és így juttatjuk le az összegyűjtött vizet.
A tapasztalatok szerint hatásos lehet az új technológia az elsivatagosodással szemben – forrás: Pixabay
Azonban ez sincs kőbe vésve, a megoldás mindig tájfüggő és komoly, megalapozott elemzésekből és számításokból kell, hogy következzen. A mélyalföldi, művelésre nem igazán alkalmas területeken jó megoldás a folyóvízi víztöbblet visszatartása és felszíni tározása, illetve az egykori folyómedrek „reaktiválása". Más a helyzet a magasabban fekvő, hátsági területeken, mert ott a csapadékból érkező víz az egyetlen természetes vízforrás, ezért azzal kell a lehető legjobban bánni. Ott a tetőkről érkező vizet és az extrém nagy csapadékot, ami egyébként lefolyna a csatornákon, össze kell gyűjteni és minőség-ellenőrzést, szűrést, tisztítást követően lejuttatni a felszín alá.
Minden mindennel összefügg
"Az a lényeg, hogy ezek a területek és rendszerek is összefüggenek. Ha azt akarjuk, hogy a magasabban fekvő részeken a víz megmaradjon, akkor „alá kell támasztanunk" a folyóvölgyek irányából, nem szabad hagyni, hogy a folyómedrek mélyüljenek, hogy ott süllyedjen a vízszint, mert akkor túl nagy lesz a potenciálkülönbség a hátság és a folyó között, ami elszívja a vizet a magasabb részektől. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a beavatkozásnak is van kockázata: ha úgy viszünk fel vizet a Duna–Tisza-közére, hogy közben nem teszünk semmit a folyómedrek környezetében, akkor csupán hagyjunk elfolyni a rengeteg vizet az alföldi homokban, a folyók irányába" – magyarázta a hidrogeológus, aki a Bács-Kiskun megyei Kerekegyházán részt vett egy vízvisszapótlásos rendszer megalkotásában és a vele kapcsolatos kísérletben.
A célzott felszínalatti vízpótlás lényege a tetőre hulló csapadékvíz összegyűjtése és ásott kútba juttatása. A projekt tanulsága az, hogy ha a vízmennyiséget minél jobban megőrizve bejuttatjuk a felszín alá, akkor kis „vízdombokat" hozunk létre minden egyes kút környékén és ezek egy idő után összefüggő vízszintmagasítást tudnak elérni egy-egy település alatt.
Mádlné Dr. Szőnyi Judit végül leszögezte: égető szükség lenne egy országos vízmegőrzési stratégiára, mert a területspecifikus megoldásokat ugyanis át kellene fognia a rendszerszemléletnek, mely a felszíni és felszín alatti vizeket valós összefüggéseiben kezeli. Új tájfüggő vízmegtartási és -pótlási módszerekre van szükség és össze kell hangolni az alkalmazkodást az emberi vízhasználati és ökológiai igényekkel az ország különböző régióiban.
Forrás: Válasz online
_fill_540x300_0.jpg)
