Akár 200 millió Ft 0%-os kölcsönt igényelhetnek a magyar vállalkozások a digitalizáció támogatására! Már a bejelentéskor egyértelművé vált, hogy nagyon népszerű pályázat lesz, hiszen még a budapesti vállalkozások is igényelhetik! A részletekről Miklovicz Pétert, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetőjét kérdeztük, aki már több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik a pályázatok terén.

Két DIMOP program került kiírásra, miért?

A Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása Hitelprogramot két részre bontották, megjelent a DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24 és a DIMOP PLUSZ 1.2.3/B-24, így pedig több különböző digitális intenzitással rendelkező vállalkozás igényelhet támogatást. A két pályázat a beadási határidőket kivéve szinte teljesen eltér egymástól, így külön részletezzük a támogatásokat.

Kinek javasoljuk a DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24 hitelprogramot?

Az A Hitelprogram a nagyon alacsony vagy alacsony digitális intenzitással rendelkező vállalkozások fejlesztésére fókuszál. A program keretösszege 27,8 milliárd Ft, az igényelhető kölcsön összege 3 millió Ft – 20 millió Ft, melynek maximum az 50%-a vissza nem térítendő támogatásként is igényelhető a kölcsönszerződésben meghatározott eredményességmérési mutatók teljesítése esetén. A kamat 0%, és egyéb költségek tekintetében a kölcsönkérelem bírálatával, a kölcsönszerződés megkötésével és módosításával, valamint a kölcsön folyósításával összefüggésben nem számítható fel díj, kivéve az, amely harmadik felet illet, például értékbecslői, közjegyzői díj stb.

Olyan KKV-knak ajánljuk, akik rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel, a megvalósítási helyszínen legalább 1 éve bejegyzett székhellyel / telephellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek, illetve a Hitelprogram által kijelölt digitális érettségi felmérő rendszer alapján nagyon alacsony vagy alacsony digitális intenzitással rendelkeznek. Az elvárt önerő mértéke a projekt elszámolható költségének legalább 10%-a. A kölcsön összege a türelmi idő lejártát követően havonta, egyenlő részletekben törleszthető.

A Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása Hitelprogramot két részre bontották

A Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása Hitelprogramot két részre bontották – Fotó: Shutterstock

A Futamidő a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 8 év. A Rendelkezésre tartási idő a kölcsönszerződés megkötésétől számított 3-18 hónap. A Türelmi idő a rendelkezésre tartási idő végétől számított maximum 6 hónap, a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 18 hónap. A projekt megvalósítási határideje a szerződéskötést követő 18 hónap, indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.

Önállóan támogatható az alap és emelt szintű digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges immateriális javak és felhőszolgáltatások beszerzése és az alap- és emelt szintű szintű digitális technológiák, (pl. felhőalapú) szolgáltatások bevezetésének és működtetésének szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatási, tanácsadási és betanítási tevékenységek.

A fentiek mellett támogatható még az informatikai, telekommunikációs, hálózati, szenzortechnológiai, automatizációs és robotikai eszközök beszerzése és a tájékoztatáshoz, nyilvánossághoz kapcsolódó tevékenységek.

Kinek javasoljuk a DIMOP PLUSZ 1.2.3/B-24 hitelprogramot?

A B Hitelprogram célja a legalább alacsony digitális intenzitással rendelkező középvállalkozások és kisvállalkozások támogatása, a piacon elérhető emelt szintű digitális megoldások bevezetése és működtetése. A program keretösszege 6,95 milliárd Ft, az igényelhető kölcsön összege 20 millió Ft – 200 millió Ft. A kamat 0% és egyéb költségek tekintetében ennél a kiírásnál sem számítható fel díj, kivéve a harmadik felet megillető költségek.

Hirdetés –

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!

Olyan kis- és középvállalkozások tudnak pályázni, akik rendelkeznek legalább 2 lezárt, teljes üzleti évvel, a megvalósítási helyszínen legalább 1 éve bejegyzett székhellyel / telephellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek, illetve a Hitelprogram által kijelölt digitális érettségi felmérő rendszer alapján legalább alapszintű digitális intenzitással rendelkeznek. Az elvárt önerő mértéke a projekt elszámolható költségének legalább 10%-a. A kölcsön összege a türelmi idő lejártát követően havonta, egyenlő részletekben törleszthető.

A Futamidő a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 8 év. A Rendelkezésre tartási idő a kölcsönszerződés megkötésétől számított 3-18 hónap. A Türelmi idő a rendelkezésre tartási idő végétől számított maximum 6 hónap, a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 18 hónap. A projekt megvalósítási határideje a szerződéskötést követő 18 hónap, indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.

Támogathatók az emelt szintű digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges immateriális javak beszerzése és az emelt szintű digitális technológiák, szolgáltatások bevezetésének és működtetésének szakmai megvalósításhoz kapcsolódó munkavállalók tevékenysége, szolgáltatási, tanácsadási és betanítási tevékenységek. Önmagában nem, de a fentiekkel együtt támogatható az emelt szintű digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges informatikai, telekommunikációs, hálózati, szenzortechnológiai, automatizációs és robotikai eszközök beszerzése, és a kötelező nyilvánosság megvalósítása.


Mikor lehet beadni a pályázatokat?

A KKV-k digitalizációjának támogatása Hitelprogram esetében megnyílt két pályázatra 2024. október 31-től forráskimerülésig, de legkésőbb 2027. június 30-ig lehet kölcsön kérelmet benyújtani. A pályázat egyelőre társadalmi egyeztetés alatt áll, így a végleges Felhívás megjelenéséig még történhetnek módosítások.

Hogyan lehet erre a pályázatra előzetesen felkészülni?

Egy 0%-os kölcsön hatalmas segítséget jelent a vállalkozások számára, ugyanis sokkal gyorsabban megvalósíthatja a fejlesztéseit, amelynek köszönhetően a vállalkozás nyereségesebbé válik. Majd a kölcsönt később, kedvező feltételekkel fizethetik vissza. Ezért az ehhez hasonló lehetőségekre gyorsan lecsapnak a pályázni vágyók, most sincs ez másképp. Tehát erős a mezőny, nehéz támogatáshoz jutni a jól felkészült, kiváló kölcsön kérelmet benyújtó vállalkozások mellett. Az alapos felkészülés ilyenkor sikerre viheti a pályázatot!