Egy új kutatás szerint a várandós kismamáknak érdemes elkerülni a fehér rizst, a kávét és a tojást, ugyanis ezek az élelmiszerek igen szennyezettek az örök vegyi anyagokként is emlegetett műanyagokkal, és sajnos az anyatejbe és az anyai plazmába is bekerülhetnek.

Mit okoznak az örök vegyi anyagok?

A per- és polifluoralkil anyagokat (PFA-anyagokat, angolul PFAS) örök vegyi anyagokként is emlegetik, elsősorban nagyfokú stabilitásuk és hőellenállásuk miatt, amit igen erős kémiai kötéseiknek köszönhetnek. Bár sok területen előnyösen alkalmazhatók, az emberi szervezetbe jutva tartósan megmaradnak, és rákos megbetegedésekhez, születési rendellenességekhez, májbetegségekhez, pajzsmirigybetegségekhez és számos egyéb súlyos egészségügyi problémához vezethetnek.

Egy, a magasabb PFAS-tartalmú élelmiszerek azonosításával foglalkozó kutatás 3000 várandós nő vizsgálata során több mérgező vegyszert mutatott ki azoknak a kismamáknak az anyatejében, akik több fehér rizst, kávét, tojást és tenger gyümölcseit fogyasztanak. A szakemberek azt is megállapították, hogy összefüggés van a PFOS-szint (a PFOS az egyik legveszélyesebb PFA-anyag) és a vöröshús-fogyasztás között is.


Az örök vegyi anyagok számos úton szennyezhetik az élelmiszereket. A rizs esetében valószínűleg a szennyezett talajból vagy a mezőgazdaság által használt vízből származnak. A tapadásmentes edények is gyakran tartalmaznak vegyszereket, de a rizs főzéséhez használt vízben is lehetnek ilyen anyagok.

A kutatók azt találták, hogy a háztáji csirkék tojásaiban magasabb a PFAS-szint, amiről feltehetőleg a csirkék etetésére használt anyagok tehetnek, valamint a szennyezett szennyvíziszap, amelyet a műtrágya olcsó alternatívájaként használnak, és amely szennyezheti a talajt, amiből a csirkék táplálkoznak.

A kávé esetében a kávébab, a főzéshez használt víz vagy a szennyezett talaj okozhatja a szennyezést. Ráadásul a kávészűrőket gyakran PFA-anyagokkal kezelik, és a papírpoharak s más élelmiszer-csomagolások is gyakran tartalmazzák a vegyszereket.

A tenger gyümölcseiről is kiderült, hogy örök vegyi anyagokkal szennyezettek, mert annyira elterjedt a vízszennyezés.

Mi a megoldás?

A gyümölcsökben, teljes kiőrlésű gabonában és több élelmi rostban gazdag étrendek bizonyos PFA-anyagok alacsonyabb szintjéhez kapcsolódnak, ezért a kutatók azt javasolják, hogy étrendünk legyen változatos, és az egyetlen fehérjeforrás túlzott bevitelének elkerülése is előnyös lehet.

Forrás: hvg.hu

Indexkép: Pixabay, Shutterstock