Az árpa a búzához képest kiváló környezeti és technológiai alkalmazkodóképességgel és magas genetikai terméspotenciállal rendelkezik. A gyakorlatban azonban jóval kevesebb figyelmet fordítunk a termesztésére, egyszerűbb technológiát alkalmazva. Pedig az elmúlt évek hazai tapasztalatai igazolják, hogy a gyengébb termőhelyeket a búzánál jobban és nagyobb biztonsággal hasznosíthatjuk vele.

Az őszi árpa vetésterülete és produktivitása tovább növelhető, azonban például az ebből a célból elvégzett korai vetése, ami több esetben berögzültté vált a gyakorlatban, napjaink megváltozott termesztési körülményei között már nem indokolt. Elsősorban azzal javíthatjuk a termelés hatékonyságát, ha a teljes technológiát a faj és a választott fajta fenológiai igényeihez alkalmazkodva, következetesen és átgondoltan szervezzük.

árpa

Komoly feladat a fajta kiválasztása a lehetséges terméspotenciál kihasználása érdekében. A termőhelyi adottságokhoz, a technológiához – tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem – illeszkedő, jól és stabilan teljesítő fajta vagy hibrid intenzív viszonyok között akár 15-20%-ban, tehát jelentős mértékben képes hozzájárulni az eredményességhez.

Javasoljuk tehát, hogy az intenzitásnövelés egyik kiemelten fontos elemeként tekintsünk az alkalmazott árpafajtára. Válasszunk a környezetünkben is termesztett, több évjárat átlagában stabilan és nagy hozamokkal teljesítő, a környezeti stresszorokra jól reagáló, intenzív fajták és hibridek közül. A fajtaválasztás egyre komplexebb hatást gyakorol az alkalmazott termesztéstechnológiákra is! Hiszen a hibridkalászosok, köztük a hibridárpa megjelenésével új távlatok nyíltak a termesztésben, kiszélesítve az okszerű, hosszú távon fenntartható technológiai intenzitásnövelés lehetőségeit.

A SAATEN-UNION ősziárpa-fajtái már évek óta meghatározóak, több esetben piacvezető pozícióban vannak. Cégünk a termelői igényeket szem előtt tartva a hagyományosan erős, őszi (takarmány)árpát, őszi (sör)árpát és tavaszi (sör)árpát felölelő portfólióját rendszeresen bővíti. Így Magyarország piacvezető árpafajtája, az SU ELLEN és új kihívói is – JAKUBUS, ANDORIA – a termékpalettánkon találhatók, sőt immáron árpahibridjeink is elérhetők a köztermesztésben. Ezzel biztosítjuk, hogy a legújabb genetika, valamint a korszerű agrotechnika kombinációjával az árpa klímaérzékenysége csökkenjen, a termelők pedig kiváló terméseredményt és magas jövedelmezőséget érhessenek el.

Az SU ELLEN-t évek óta előszeretettel használják a termelők. Gyorsan a hazai termelés első számú fajtájává vált, hiszen immár negyedik éve kiemelkedő a teljesítménye. Középkorai, kiváló ökostabilitású, jó technológiai alkalmazkodóképességű, erőteljes felépítésű, egészséges levélfelületű, hatsoros fajta, amely stabilan csúcstermésre képes.

Agronómiai értékei és termőképessége alapján is versenyképes legújabb fajtánk, a JAKUBUS. A középérésű, stabil teljesítményt nyújtó fajta minőségi takarmány-alapanyagot biztosít, jól bokrosodik és kellően robusztus. A JAKUBUS értékét – robbanásszerű európai és hazai elterjedését – elősegíti a fajta kiváló télállósága és remek regenerálódóképessége.

hibrid árpa

Az ANDORIA középérésű, hatsoros, takarmányminőséget biztosító őszi árpa, amely kifejezetten jól alkalmazkodik az egyre szárazabb termőhelyi adottságokhoz és a normál vagy akár az extenzívebb termesztési körülményekhez. Valódi kontinentális, a pannon régióban kifejezetten jól teljesítő fajta.

őszi árpa

Napjainkban a kalászosok termesztéstechnológiája – így az árpáé is – a fejlesztéseknek és az új hibridnemesítési eljárásoknak köszönhetően alapjaiban változik meg. 2019 őszétől már olyan hibridekkel dolgozhatunk a szántóföldeken, melyek Európa-szerte segítik a gazdálkodókat a stabil és az eddigieknél is nagyobb hozamok elérésében. Az SU HEDY és az SU HYLONA nemcsak a SAATEN-UNION árpanemesítésének legújabb képviselői és új korszakot nyitó genotípusai, hanem az európai hibridárpák magasabb termésszintjének az átlagosnál jobb beltartalmi paraméterekkel aratható zászlóshajói is.

hibridkalászos

Hibridárpáink kiváló dinamikával fejlődnek, kifejezetten erőteljes a gyökérzetük, egészségesek, szélesek és vaskos szövetűek a leveleik, biztosítva a kiváló termőképességet, valamint a kiemelkedően nagy és egészséges fotoszintetikus felületet. Bokrosodó- és kompenzációs képességük kiváló, így a hibridárpák megszokott vetésnormája (2,0 millió mag/ha) tovább csökkenthető (1,2-1,5 millió mag/ha). Árpahibridjeink kalászorsója hosszú és nagy tömegű, aminek köszönhetően a növények jó fertilitású, nagyon nagy produktivitású kalászokat nevelnek, és a kalászkáikban átlagon felüli ezermagtömegű, magas hektolitersúlyú szemeket érlelnek.

Ősziárpa-ajánlatunk az innovatív megoldásokat sem nélkülözi, és a hazai körülményekhez jól illeszthető, megbízhatóan teljesítő fajta- és hibridszortiment biztosítja a megoldást a termelési kihívásokkal szemben. Ne bízza a véletlenre ősziárpa-termesztését, számoljon nagy teljesítményű fajtáinkkal és hibridjeinkkel. Javasoljuk, hogy a termelési intenzitás és a további hozamnövelés érdekében ön is a SAATEN-UNION 2020. évi portfóliójából válasszon őszi árpát.

A SAATEN-UNION 2020. őszi fajtakínálatát, valamint hibridkalászos-portfólióját bemutató kiadványok letölthetők a képekre kattintva:

Saaten-Union

Saaten-Union

Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Saaten-Union