Világszerte körülbelül 5000 krumplifajta létezik, ezek közül több, mint háromezer található a burgonya (Solanum tuberosum) őshazájában, az Andokban, Peruban, Bolíviában, Ecuadorban, Chilében és Kolumbiában.

Az ősi Solanum tuberosumnak két fő alfaja van: az andigena, vagy andoki és a tuberosum, vagyis chilei. A burgonyát Dél-Peru és északnyugat-Bolívia területén háziasították 7–10 000 évvel ezelőtt.

Micsoda színkavalkád! Ehhez képest a közízlés ma már csak a piros és a sárga héjú burgonyát ismeri – fotó: shutterstock

Ahogy az a képen is látható, hihetetlen változatosságot mutat ez a szántóföldi zöldségfaj, mely a mai napig alakul, változik, a nemesítői munkának köszönhetően. A hatvanas években Magyarországon igen nagy közkedveltségnek örvendtek az olyan fajták, mint a Somogyi sárga kifliburgonya, a Gülbaba, a Kisvárdai rózsa, melyek azonban sajnos, érzékenyek voltak a betegségekre, így kiszorultak a termesztésből, s helyüket modern, rezisztens fajták vették át. Ez utóbbiak elsősorban a Keszthelyi Burgonyakutató Központban folyó nemesítői munkának köszönhetők. Ezzel együtt vannak próbálkozások az előbb említett, régi fajták visszahozatalára is azok modernizálásával.

Mint arról korábban a központ vezetőjével, dr. Polgár  Zsolttal beszélgettünk: hazánkban az úgynevezett rózsatípusú, azaz piros héjú és fehér húsú burgonyafajták kedveltebbek, a sárga héjú- és húsúakkal szemben.

Régen nem volt divat, hogy a burgonyát az elkészítés céljának megfelelően válasszuk ki. Ma már sokkal tudatosabbak a vásárlók: a csomagoláson szereplő jelölésnek köszönhetően választanak "A", azaz salátának való, keményen fővő, "B", főznivaló, lisztes, valamint "C", sütésre való, enyhén szétfővő krumplit. Továbbá van még egy negyedik, "D" típus is, ami teljesen szétfő, ilyennel azonban nem találkozhatunk a boltokban, mert ez már ipari felhasználású fajtákat jelöl.